Fotó: Eduard Heger (OĽANO) szlovák kormányfő közösségi oldala

A jelenleg érvényes ún. lockdown-t Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszternek kellene felülvizsgálnia szakmai csapata segítségével. Az új rendelkezést a kormány előreláthatólag december 8-án, szerdán fogja jóváhagyni. Ezt a mai kabinetülés után jelentette ki Eduard Heger miniszterelnök.

Hozzátette: ha szükséges, korábban is összehívja a következő ülést.

A kormányfő hangsúlyozta: a járványkezelésnek tényeken, nem pedig véleményeken kell alapulnia.

„Nem az a lényeg, hogy én mit gondolok. A megoldásokat ne a véleményekben keressük” – fogalmazott Heger.

A szerdai kormányülésen nem került szóba a határrezsim szigorítása az új koronavírus új variánsával, az omikronnal összefüggésben. Heger emlékeztetett: utasította az illetékeseket, hogy elemezzék az új helyzetet. Ha a határellenőrzés szigorítását fogják javasolni, a kormányfő foglalkozni fog a kérdéssel.

„Fontos, hogy ne keltsünk pánikot, ne kövessük el újra ezt a hibát. Láthatjuk, hogy végül minden variáns eljutott mindenhova” – jegyezte meg a kormányfő. Hozzáfűzte: most az a fontos, hogy minél több információt sikerüljön összegyűjteni az új mutációról.

A kormányfő jó gondolatnak tartja a kötelező oltás bevezetését bizonyos csoportok számára.

„Örülök, hogy egyre több ember belátja, hogy az oltás ez egyetlen út, nem csak Szlovákiában”

– tette hozzá.

Heger a világjárvány elleni küzdelem terén egységes fellépésre szólította fel nem csupán a kormányt, hanem az ellenzéket is.

(TASR/Felvidék.ma)