Fotó: pluska

A kormány kommunikációja a járványügyi intézkedéseket illetően zavaros, kaotikus. Példaként szolgálnak erre a kormány múlt héten, az utolsó pillanatban hozott rendeletei, nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Milan Zeman szociológus, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa.

Ellentmondásos volt az iskolák bezárásának lehetőségével kapcsolatos kommunikáció is. Míg az OĽaNO mozgalom a bezárás mellett érvelt, az SaS ellenkezőleg, azok rendes működése mellett, azzal, hogy a helyzetet az egyes iskolákban a járási tisztiorvosok ítéljék meg.

„A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos információkat komolyabb mérlegelést követően kellene közzétenniük. Emellett kevesebb konfliktusra kellene törekedniük a sajtó képviselőivel. Ennek eredményeként az emberek bizonytalanok, nem tudják, mire számíthatnak. Ha egymásnak ellentmondó álláspontokat közölnek, az növeli a társadalmi feszültséget, s ennek a kormány és az intézkedések autoritása látja a kárát, aminek következtében az emberek még inkább ignorálják azokat“ – véli a szociológus.

Véleménye szerint ahol van a kormánynak tekintélye, ott nagyobb az esély rá, hogy az emberek betartják a szabályokat. „Fontos ugyanakkor az előreláthatóság, a kiszámíthatóság is. Az embereket nem szabad hosszú ideig bizonytalanságban tartani. A politikusok egymással veszekednek, aminek következményeként fokozódik a társadalomban a feszültség“ – tette hozzá.

Mária Kolíková igazságügy-miniszter november 29-én az utolsó pillanatban nyilvánosságra hozott járványügyi intézkedések kapcsán azt mondta, hogy azokra a minisztereknek sincs elég idejük. „Ez azt jelenti, hogy arra az anyagra, amit megismerhettünk, a kormány képviselőiként nekünk is valóban nagyon kevés időnk jutott“ – magyarázta, hozzátéve, hogy mihamarabb közzé kell tenni az intézkedéseket, majd megtenni a formális lépéseket, hogy a jogi szabályozásuk érvényesíthető és hatékony legyen.

„Másrészt teljesen megértem az emberek felháborodását, hiszen az intézkedések lényegesen korlátozzák a szabad mozgásukat és nem marad rá sok idő, hogy megfelelően kommunikáljuk, mert mielőbb be kell vezetni azokat“ – fejtette ki.

Zeman a kommunikáció terén bizonyos különbségeket lát a második és a harmadik hullám intézkedései között. Szerinte ezeket másként kommunikálta az OĽaNO elnöke, a jelenlegi pénzügyminiszter Igor Matovič és másként Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő.

„Heger higgadtabban lép fel, megfontoltabb benyomást kelt. Előbb meg akarja vitatni a koalíciós partnerekkel és a szakértőkkel, mielőtt mondana valamit. Matovič spontánabb, ebben rejlik a különbség“ – jegyezte meg. S ha valami nem sikerül, Matovič az SaS-t okolja. „Egy valami ismétlődik a második hullám kommunikációjából, a második hullám alatt azonban ez jobban kiéleződött Matovič és Sulík konfliktusára“ – egészítette ki a szociológus.

Matovič bírálja Vladimír Lengvarský egészségügyi minisztert is, jobbnak tartotta az előző tárcavezető Marek Krajčít. Viszont a TA3 hétvégi műsorában kijelentette, hogy a harmadik hullám csúcsán egészségügyi minisztert cserélni nem lenne helyes, mert az működésképtelenné tenné a minisztériumot is.

Zeman úgy véli, hogy Matovič esetleg hagyja ellehetetlenülni Lengvarskýt, amennyiben nagyon rosszak lesznek a halálozási adatok és túlterheltek a kórházak. Egyúttal felhívta a figyelmet egy november elején készült közvélemény-kutatás eredményére, miszerint a megkérdezettek Lengvarskýt tartották a legmegbízhatóbb miniszternek. Az egészségügyi tárca élén történő személycsere Heger kormányfő és a minisztert jelölő OĽaNO hatásköre.

„Ha Heger nem értene egyet, Matovič nehezen vinné véghez a személycserét. Kérdés, hogy milyen a pozíciója Hegernek, vajon Matovič bábja-e. Nem tudom. Néha úgy tűnik nem, máskor viszont Matovič nótáját fújja“ – zárta a szociológus.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)