Ha évet zárunk, előbb a hálaadás jut eszünkbe, az élet minden területén. Családban, munkahelyen, közösségben (amiből a legkevesebb volt), vállalkozásban (a legtöbb helyen sok-sok probléma, sőt katasztrófa), hitéletben (megalázó és hitünket gyalázó, ünnepeket megtiltó két év volt), oktatás és kultúra területén, (az előbbi kínlódás mind a tanítónak, mind a diáknak), az utóbbi pusztulat és pusztítás.
Mégis élünk! Adjunk hálát, legalább ezért! Csak: hogyan élünk? Fájdalmasan, van aki szerettei értelmetlen elvesztésével, „semmiből jött” betegségekkel (persze ez bármikor, bárkinek jöhet), félelemmel, megfélemlítésekkel, pánikkeltéssel, figyelmeztetéssel, és eszement rendeletek követésével, melynek következményei még a következő években lesznek. S az egymás iránti elidegenedéssel, vádolással, egymás mosolyának, kedvességének hiányával, szeretetlenséggel, egyedülléttel, magánnyal.
A megszokott találkozások hiányával, kulturális összejövetelek, kocsmák, (igen ez is fontos volt sok embernek), igényes programok: színház, koncertek, bálok, gyermekprogramok, s a hívő embereknek a templomok, a liturgiák, az ünnepek felmagasztaló légköre az Isten házában. Mindezek hiányában.
S itt kénytelen vagyok egy pár mondat erejéig megállni, mert fájdalmas ez a két év valamennyiünk életében.
A 2020-as év a templomok bezárásától volt tragikus, lélekbetegítő, a 2021-es év pedig a megkülönböztetett emberek kizárásától volt még tragikusabb, tisztelet azon kivételeknek, ahol ez nem történt meg, s találtak megoldást.
Kétezer éves kereszténység után megtörtént az, amelyet elődeink biztos nem engedtek volna megtörténni. Mert voltak világjárványok, háborúk, katasztrófák, de a hit, a közös ima mentett meg százezreket, milliókat. Az Isten háza volt a mindenkori menedékhely, a legnagyobb veszélyek idején. A pincékben, bunkerokban, a földi árkokban összebújva kérték az Istent, segítsen rajtuk. És vége volt. Most még nincs vége – két éve!
Most egyes püspökök, papok, „szentasszonyok” ellenőrzik templomajtókban, cédulákkal, ki mehet be, vagy ki lehet hivatalos Isten házába, ahol nincs fertőzés, nincs idegen rendelet, csak Isten igéje. S ha ezt szolgálnák azok, akiket meghívott az Isten az ő szolgálatára, ha a hívő ember őt hallgatná, és követné, akkor lehet már túl lennénk e léleknyomorító, lelki-testi terroron.
Vannak megoldások. Párkányból a légvonalban 2 km-re sem eső Duna jobb partján lévő templomokba, a Bazilikába mentek át a hívők a nagy ünnepi szertartásokra tavaly is, idén is. Ez évben ott egy napra nem zárták be a templomokat.
Ki magyarázza ezt meg nekünk, hogy a Duna jobb partján, vagy a határ másik felén végig a Felvidék déli részén nincs vírus, vagy más vírus kering? A zsúfolásig megtelt esztergomi Bazilika erre választ adott, s a mindennemű programok, vásárok végig a határ szomszédos településein választ adtak arra, amit itt e megkeveredett országban nem kap meg a még érdeklődő ember.
Hát ezekkel az őrült pusztító gondolatokkal léptünk át a 2022-es évbe.
Hogy mit hoz a holnap? Senki nem tudja, de még több félelmet, aggodalmat, mert puskaporos a levegő, az időjárás is megbolondult, az emberek várják a csodát, csak azt felejtjük el, hogy valamit tenni is kéne.
Azt már megtapasztaltuk, hogy semmi nem rólunk, és értünk szól, de még csak segítő szándékot sem tapasztalunk. S mégis élünk! Még nem érezzük mindennek a lelki terrornak a minden napra lebontott veszedelmét. De mit hoz a harmadik év? Mit kellene tennünk?
Először is talán gondolkodni. Honnan hová jutottunk, és hogyan tovább. Az ember van olyan leleményes, hogy cselekedjen. Apró lépésekkel, vannak rá csodálatos példák.
Az első talán, hogy belső világunkat rendezzük, mert a lélekből kezdődik minden – mondják az igaz szakemberek – az egyensúly megtartása, a lelki táplálék felvétele. Ez pedig mindenkiben benne van, és egyre többet hallunk róla. Ezt magunknak kell keresnünk, megtalálnunk!
A hit megerősítése, a szeretet gyakorlata, a másik segítése, az alázat, szerénység, a közösségek megtartása bármi áron, a család, és a nemzet iránti elkötelezettsége. S a mindannyiunkban meglévő pusztító vírusok: irigység, bosszú, harag, szidalmazás, az ego elengedése.
Szergej Nyikolajevics Lazarev a híres kortárs, orosz terapeuta gondolata ide illik.
Az univerzum alaptörvénye a szeretet. Amikor megértjük, hogy egy az Isten és ő irányít mindent, tudjuk kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk, akkor bevégezhetjük ezt a törvényt és boldoggá válhatunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy első helyen a szeretet és a lélek áll, utána a szellem és végül a test. Tehát első helyen a szeretet és az erkölcs, utána az anyagi jólét, majd az egészség és a különböző fizikai vágyak állnak. Amikor ezt megértjük, egészségesek és boldogok leszünk.
Minden, amit a Teremtő ad, a javunkat szolgálja és a fejlődésünkre irányul, a lelkünk megmentésére.
Tegyünk érte! Ez rajtunk múlik!
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
