Szlovákiában január elsejétől lettek betétdíjasok a műanyagpalackok és a sörös illetve üdítős fémdobozok. A januári hónap folyamán a lakosság egymillió palackot és dobozt váltott vissza. Ez úgy tűnik igazolta a visszaváltáshoz fűzött reményeket és azt bizonyítja, hogy a lakosság egyre inkább odafigyel a tudatos környezetvédelemre.

„A több mint egymilliós számot nagyon pozitív jelzésnek tartjuk. Ebből látjuk, hogy a lakosság egyre inkább tudatosítja, hogy mindannyian felelősek vagyunk a környezetünkért, a természetért. És egyre inkább rászoknak, hogy a Z jelzéssel ellátott csomagolóanyagokat visszavigyék az üzletekbe és ezért visszakapják a 15 centes betétdíjat” – mondta Lucia Morvai, visszaváltásért felelős szakember, a Visszaváltási Rendszer Szervezetének koordinátora.

„Örülök, hogy teljesült az a feltételezés, hogy Szlovákiában támogatást nyer és kellő visszhangot kap a műanyagpalackok és fémdobozok visszaváltásának rendszere” – kommentálta Roman Postl, a Tomra Collection Slovakia társaság igazgatója, majd hozzátette:

az új rendszer további lépést jelent a környezetvédelemben és a fenntarthatóság biztosításában.

Roman Postl egyben nagyra értékelte azokat a kereskedőket, akik bekapcsolódtak a visszaváltási rendszerbe, és kialakították az üzletekben a gyűjtőhelyeket.

A betétdíjas palackokat és dobozokat Z jelzéssel látják el, vagy feltüntetik rajtuk a Zálohované szót. Alapvető szabály, hogy a palackokat és dobozokat ne nyomjuk össze és fontos, hogy a vonalkód olvasható legyen rajtuk. A visszaváltó automata ugyanis csak így tudja azokat ellenőrizni és a betétdíjat visszaszolgáltatni. A betétdíj összege azonos, 15 cent.

A termékek árában nem jelenik meg a betétdíj, azt a pénztárnál számítják hozzá a vásárláshoz. Az üres palackokat és dobozokat azoknak az üzleteknek, amelyek területe nagyobb mint 300 négyzetméter, kötelező visszaváltani, a kisebb üzletek önkéntes alapon kapcsolódhatnak be a gyűjtésbe. Jelenleg egy féléves átmeneti időszak van érvényben, június végéig az üzletek polcaira fokozatosan kerülnek fel azok a termékek, amelyeket már elláttak a Z jelzéssel, előfordulhat tehát, hogy a régi készletből származó termékek is ott lesznek a polcokon. Ezekért azonban nem számolnak fel betétdíjat és nem is válthatók vissza. Az ilyen palackokat és dobozokat továbbra is a szeméttárolókban kell gyűjteni.

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk)