Kép: slovakia.travel

Kedden egy napra sötétbe borul több szlovákiai vár és műemléképület, tiltakozásul a készülő új építési törvény ellen. A műemlékvédők már előzőleg figyelmeztették a szlovák parlament képviselőit, hogy az eredeti formájában megfogalmazott építési törvény ellentmond a műemlékvédők törekvéseinek, gátolja munkájukat és értelmetlen, hogy a műemlékvédelmi hivatalokat építési hivatalokká akarják átminősíteni.

A Fekete Lyuk (Čierna diera) polgári társulás aktivistái szerint a kormány teljesen figyelmen kívül hagyta eddigi figyelmeztetéseiket. Ezért összefogva a kulturális örökség védelmezőivel, a várak, kastélyok üzemeltetőivel, a műemlékek tulajdonosaival és kezelőivel, régészekkel és további szakemberekkel, tüntetőleg kedden este 19 órakor számos várban, műemléképületen kialszanak a fények, és fekete lobogót tűznek több, a kulturális örökség részét képező műemlékre.

A tiltakozási akcióba bekapcsolódik többek között a Szepességi Vár, a Selmecbányai Kálvária és Új Vár, a Bártfai Városháza, amely az ENSZ világörökségének része, Pozsonyban a Slavín, a Mihály-kapu, a Dévényi Vár, a Rózsahegyi Múzeum, a Zólyomi Vár, a tiltakozásból azonban kimaradnak a kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó műemlékek.

Az új építési törvény kidolgozója a Sme rodina képviselője, Štefan Holý, és a képviselők kedden délelőtt döntenek, hogy a törvénytervezet a második olvasatban a parlament elé kerül-e? Az SaS képviselői a héten találkoznának Natália Milanová kulturális miniszter asszonnyal, hogy részletesen tárgyaljanak azokról a változásokról, amelyek érintenék a kulturális örökség védelmét.

A műemlékvédők joggal hívják fel a figyelmet, hogy az új törvénnyel olyan észszerűtlen és elfogadhatatlan feladatok hárulnának rájuk, amelyek miatt nem tudnának elég időt szentelni a munkájuknak. Rámutattak arra is, hogy a műemlékvédelmi szakemberek száma sem kielégítő, míg Csehországban 2000-en vannak, addig Szlovákiában alig 200-an. Elismerik, hogy új építési törvényre szükség van, de a most megfogalmazott szövegezésben, azaz a műemlékvédelmi alapok és hivatalok valamint az építési hivatalok összevonása a lakosság számára is áttekinthetetlen lenne, csak zavart okozna az építések engedélyezésében és az ügyintézésben. Szerintük elveszne a törvény eredeti célja, azaz nem egyszerűsödnének az eljárások és nem rövidülne le az igényes területi és építkezési engedélyezések ideje.

A kulturális minisztérium azonban kitart amellett, hogy a műemlékvédelmi szakemberek megjegyzéseit bedolgozták a törvénytervezetbe. Azonban ha ez megtörtént volna, akkor nem kerülne sor a keddi tiltakozásra.

(BM/Felvidék.ma/Aktuality.sk)