Révi Norbert alkotása a tárlaton (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Pénteken nyílt az eNRA (Nemzetközi Rovás Alkotóközösség) csoportos kiállítása a 2021-es Nyári Szabadegyetem anyagából. Rozsnyó után a komáromi Limes Galéria a második helyszín, ahol – bár nemzetközi az alkotóközösség – zömében mégis magyar képzőművészek alkotásai láthatók.

Az eNRÁ-t a 28 éves múlttal rendelkező Rovás Egyesület alapította még 2012-ben. Megalakulását egy több éve összejáró csapat ösztönözte, amely évről évre minden nyáron találkozik és a Rovás Nyári Szabadegyetem három képzőművészeti alkotótáborában együtt alkot.

Jelen kiállítást a 2021-es alkotótáborban készült művekből válogatták össze, melyen együtt vannak ismert és kevésbé ismert művészek mellett diákok és pályakezdők is.

„Ehhez az alkotóközösséghez szabadon csatlakozhatnak az érdeklődők a különböző helyszíneken, az erdélyi Csíkban, a magyarországi Tihanyban és a felvidéki művésztelepeinken: Kassán és Debrődön” – fogalmazott portálunknak Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója.

Mint mondta, a szabadegyetemen való részvételre folyamatosan invitálnak újabb és újabb művészeket, így jött létre egy nemzetközinek mondható, bár zömében mégis magyar alkotóközösség, az eNRA. Tagjai minden évben több csoportos kiállításon mutatkoznak be, gyakoriak a 3-4 alkotóból álló tematikus tárlatok és az önálló kiállítások is. „Kétévente állítunk ki Rozsnyón, a bányászati múzeum galériájában, a rendszeres komáromi kiállítást mindig követi a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában rendezett tárlat (2022-ben ez június 10. és július elseje között valósul meg), ezen felül idén még kibővül egy budapesti kiállítással is, a IX–XI. Galériában március 18-a és április 8-a között.

(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A szervezők elmondták, a 2021-es évet is nagyban befolyásolta a világjárvány és a bevezetett megszorítások, amelyek miatt nem tudták megvalósítani a szabadegyetemet az erdélyi és magyarországi helyszíneken. Helyette Debrődön rendeztek két művésztelepet és Kassán egyet, amelyeket az aktív lengyel részvétel határozott meg, illetve a MAMŰ-vel kötött szövetség, valamint a lengyelországi Rzeszówi Egyetemmel is együttműködnek.

A világjárvány érdekes fejlődéshez vezette a Rovás alkotóit: létrehozták a „Szükség-S” nevű programjukat, amelynek lényege, hogy az alkotóközösség tagjai és a meghívott művészek saját műtermeikből töltenek fel videókat és fotókat a közösségi háló Rovás Akadémia csoportjába.

„Megosztották a többiekkel az elképzeléseiket, vázlataikat, az alkotótevékenységük folyamatait, kész alkotásaik képeit és megvitatták azokat a többiekkel. Ez a program nagyon élénk kapcsolatot alakított ki a sok-sok művész között, és rengeteg új kapcsolatot született ilyen formában. Ennek köszönhetően ezen a kiállításon is láthatók olyan alkotások, amelyeket a világháló közvetítésével szerzett kapcsolatoknak köszönhetünk” – fogalmazott Kovács Ágnes.

A komáromi tárlaton a következő művészek alkotásai láthatók: Dorota Sankowska, Kamila Bednarska, Magdalena Uchman, Katarzyna Tereszkiewicz, Renata Szyszlak, Daniel Białowąs, Damian Idzikowski, Ladislav Demko, Balló Andrea, Ger Varga, Makray János, Bódis Barnabás, Roland Neupauer, Szabó Ottó, Jakub Šima, Duncan Watson, Daniela Domanová, Koreň András, Andrei Katz, Révi Norbert, Debreczeni Fanni. Az alkotótáborban résztvevő diákok: Urbán György, Pobori Alexandra, Erik Dráb, Matus Dóra, Nagy Edit, Cseresznyés Szandra, Zuza Kapinajová, Anna Matejovská.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)