(Fotó: pozsonyi katolikusok, Facebook)

Mint már korábban hirdettük, a pozsonyi magyar közösség immár második alkalommal aktívan bekapcsolódik a házasság hete rendezvénysorozatába, melynek keretén belül számos helyi programra is sor kerül. Ilyen lesz a pénteki ökumenikus istentisztelet vagy a gondolatébresztő állomásokkal gazdagított szombati túra a természetben.

Naponta újabb házaspárok fényképével és rövid tanúságtételével gazdagodik a közösség honlapjának és Facebook-oldalának anyaga.

(Fotó: pozsonyi katolikusok, Facebook)

Vasárnapig naponta újabb párok tesznek tanúságot ilyen formában, érdemes az oldalt rendszeresen figyelemmel kísérni.

Egy videóban közzétételre kerültek azok a gyerekrajzok is, melyek a szülőket ábrázolják.

(Fotó: pozsonyi katolikusok, Facebook)

Szombaton, február 19-én a Lux televízió által délután négykor élő adásban közvetített magyar szentmise keretében a házaspárok házassági ígéreteinek megújítására is lehetőség lesz. Javasolják előkészíteni azt a feszületet, melyre a házaspárok egykor örök hűséget esküdtek egymásnak.

A programokról az idei házasság hetére készült videó is beszámol, melyben a közösség katolikus lelkipásztora, Molnár Tamás atya hívja fel a jószándékú emberek figyelmét pozsonyi kezdeményezéseikre.

(Pozsonyi Katolikusok/Felvidék.ma)