Nemrégiben a Nový Čas (Új Idő) nevű szlovák lapban, és előtte a Pravdában, a régi idők kriptokommunistáinak hangján szólaltak meg azok az újságírók, akik méltatlanul, és az egykori vérbírák bizonyosságával törülték bele a koszos lábukat abba az Esterházy Jánosba, akinek a börtönből ránk maradt, a lányától, Malfatti Alíztől örökségbe kapott, Esterházy által a börtönben, madzagból készített rózsafüzér egyetlen bojtja is többet ér, mint ezek a gusztustalan és tudatlan marxista tintanyalók.
Semmi nem változott 70 év alatt az ítéletet kimondók udvari és szellemi halottas házaiban és a hóhérok örököseinél, és sajnos a szlovák értelmiség a tudatlanság és a történelmi ismeretek hiányában
ma sem tud objektív véleményt alkotni az egykoron mártírhalált halt gróf életéről, és haláláról sem.
De mit várunk el egy szocialista oktatási rendszerben felnövő, a fejlődésében még idejekorán visszamaradott szlovák újságírótól, amikor még a hazai, magyarul beszélő liberális értelmiségi holdudvarok véleménye sem egyértelmű Esterházy János életének megítélésében. Vagyis egyértelmű, csak nem jut el a tudatukig.
Új idő és régi elvtársi gondolkodás jellemzi ma a szlovákiai közéletet, de nem általánosítok, mert óriási tisztelet azoknak, akik legalább elgondolkodni mernek és meghallgatják a józan érveket Esterházy János boldoggá avatási perének egyre magasabb fordulatokat vevő folyamatában, és méltó megbecsülés és hála jár azoknak, akik még megszólalni is mernek mellette, vagy ne adj Isten kiállnak érte, egyetértenek ezzel.
Van annak valami különös, és az isteni gondviselésről tanúságot tevő jele, amikor egy ateista, istentagadó tintanyaló kommunista minősíti azt a boldoggá avatási folyamatot, és szájára veszi a nagyszombati érseket, ami neki, mint marxista materialista embernek, állítólag nem is jelent semmit.
Honnan veszi azt a bátorságot, hogy nácinak és fasiszta kollaboránsnak nevezzen egy mélyen keresztény, hívő embert, aki a II. világháború poklában, a saját és szerettei életét kockára téve, zsidókat bújtatott és mentett meg a biztos haláltól, juttatott hamis papírokkal Magyarországon keresztül nyugatra? Hogyan nevezheti fasisztának azt az egykori szlovák parlamenti képviselőt, aki egyedüliként, az összes szlovák parlamenti képviselővel ellentétben, (akik persze nem fasiszták) nem szavazta meg azt a törvényt, amely a zsidók deportálásról rendelkezett a Tiso-féle fasiszta szlovák bábállamban. Mi késztethet egy szlovák újságírót a XXI. században arra, hogy hazug módon, meggyalázva egy mélyen hívő, keresztény elkötelezettségű és a hitéért mártírhalált halt emberről hamisan, a tényeket nem figyelembe véve, ítéletet mondva, mint az egykori vérbírái, nyilatkozzon?
Egy magyarázat lehet erre csak. A magyargyűlölete.
Ez az a köd, amely sok szlovák agyat elborít és homályban tart. De a tudatlanság sem mentesíti őt fel az alól, hogy hazudik és félrevezet.
Már az is sok kérdést vet fel önmagában, hogy a szlovák katolikus egyház önmagára nézve szolgalelkűen elfogadja, és ezzel egyben áldását is adta arra az egykori, istentagadó népbíróságra, mely kimondta Esterházy János halálos ítéletét. A z istentagadó kommunisták ítéleteit mennyire kell figyelembe vennie a katolikus egyháznak?
Ez jó kérdés. Nem véletlenül kellett a lengyel egyháznak elindítania a boldoggá avatási eljárást is, hiszen ezt a szlovák katolikus egyház, amely Esterházy egykori lakóhelyéből adódóan tehette volna meg, nem vállalta ezt a terhet. Azért van különleges jelentősége annak, hogy a tavalyi, alsóbodoki zarándoknap keretén belül celebrált szentmisén, Mons. Orosch János, nagyszombati érsek, aki maga is egy három identitást magában hordozó család sarja, többször is szent embernek nevezte Esterházy Jánost.
Ez egy óriási áttörést jelent, azzal megfejelve ezt a folyamatot, hogy idén, az Esterházy János-emlékérmek átadásán is jelen volt a budapesti Parlamentben. Mint később nyilatkozta, annyira megérintette őt az alsóbodoki zarándokhely és barlangkápolna szelleme, az ott megjelent hívek elkötelezettsége és tisztelete Esterházy iránt, az egykori rabtársai és az ott bebörtönzött papok tanúságtételei, és maga az, hogy a tényeken alapuló vallomásokat meghallotta és tanulmányozta a mártírhalált halt egykori rab szenvedéseiről, hogy tudomásul kellett vennie a boldoggá avatás tényszerűségét és jogosságát. Persze, a tényeket figyelmen kívül hagyó szlovák közvélekedés ettől nehezen fog egy csapásra megváltozni, de ezt mégis egy apró, isteni jelnek is tekinthetjük, ami egy kis lépéssel, de mégis közelebb visz minket ahhoz a célunkhoz, hogy Esterházy Jánost befogadja a szentek nagy, égi családja, ami számunkra egyébként nem kérdés ma sem.
A másik nagyon fontos dolog, amit a szlovák kommunista és nacionalista oldal sem tud különválasztani egymástól, hogy a katolikus egyház
nem a politikus Esterházy Jánost akarja boldoggá avatni, hanem a börtönben szenvedett, és krisztusi hitben, a másokért imádkozó és másokon segítő mártírt.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a politikus Esterházy pályáját mi kevésbé tisztelnénk, vagy tartanánk követendőnek. Sőt! Azt a józanságot és elkötelezettséget, amit képviselt politikusként, ma is tanulmányozhatnák a jelenkor politikusai. Sok jó tapasztalatot, és hasznos útmutatót találnának benne a keresztényi hit és az erkölcsi elkötelezettség tekintetében. Egész véletlen az a helyzetünk most, hogy a szomszédunkban dúló háború milyen cselekvésre és nyilatkozatokra, állásfoglalásokra készteti a jelen politikusait, így a felvidéki magyar érdekképviseletet is. Nem lenne elhanyagolható tény, ha példát vennének Esterházy Jánosról, aki egy hasonló, de még összetettebb, egész Európát érintő konfliktusban kellett, hogy megállja a helyét, és mindig tudta, hogy számára mi a helyes út. Ez pedig az isteni út volt, és nem az amerikai, vagy valamelyik nagyhatalom által elvárt.
Tisztában vagyunk, vagyok vele, hogy az efféle szlovák újságírói megnyilatkozásokra nem elégséges néhány cikkben választ adni, de a lelkiismeretünk nem engedi meg, hogy szó nélkül hagyjuk ezt a gyalázatos és szégyenteljes cselekedet. Már csak azért sem, mert Esterházy is mindig kiállt az igazság oldalán, és a börtönből is azért nem szökött el, bár ezt megtehette volna külföldi segítséggel, mert ártatlannak vallotta magát, és nem igazolhatta megfutamodásával az ellenségei vélt igazát. A kommunisták és követőik jönnek, mennek, de az isteni igazságszolgáltatás, amiben mi keresztény emberek hiszünk, nem marad el. Mi tudjuk, hogy Isten nem bottal ver. Hagyjuk rá, ítélje meg ezt a cselekedetet is. Ő, a saját idejében.
(Hrubík Béla/Felvidék.ma)
