(Fotó: TASR)

Már több mint 600 tonnányi humanitárius segélyszállítmányt indítottak útnak Ukrajnába az enyickei nemzetközi logisztikai központból, melynek irányítását most Szlovákia veszi át – tájékoztatott a belügyminisztérium a közösség hálón.

„A logisztikai központot az európai uniós polgári védelmi mechanizmus keretében hozták létre, a nemzetközi irányítást most Szlovákia veszi át, konkrétan a Tűzoltó- és Mentőszolgálat és a belügyminisztérium válságstábja” – tájékoztatott a tárca.

Az elosztóközpont már több mint egy hónapja működik, például gyógyszerek, egészségügyi és higiéniai eszközök, sátrak, tűzoltó felszerelések és élelmiszerek érkeztek ide számos európai országból, például Ausztriából, Csehországból, Finnországból, Olaszországból és Spanyolországból.

„A nemzetközi humanitárius logisztikai központ létrehozása a szlovákiai és egyben az összeurópai szolidaritás megnyilvánulása volt” – jelentette ki Vendelín Leitner belügyi államtitkár.

Erik Breum, az európai uniós polgári védelmi csoport vezetője köszönetet mondott szlovák kollégáinak az együttműködésért. „Az európai szolidaritás mintaszerű gyakorlati megvalósításának lehettünk tanúi. Ezúton is szeretném kifejezni együttérzésünket Ukrajna lakosságának és köszönetet mondani ukrán kollégáinknak az együttműködésért és az elszántságukért” – jelentette ki Breum.

Az enyickei elosztóközpontban lehetőség van a szállítmányok raktározására, átrakására a kamionokba és széles nyomtávú vasúti szerelvényekbe, valamint az árutovábbítási vámeljárás elvégzésére.

Szlovákia mellett Lengyelországban és Romániában hoztak még létre ilyen humanitárius elosztóközpontot az európai uniós polgári védelem finanszírozásával.

(TASR)