(Fotó: - Városi Művelődési Központ Fülek)

Ady / Petőfi címmel mutatja be előadását a Nézőművészeti Kft. április 8-án a Füleki Városi Művelődési Központban. A Scherer Péter által rendezett darabban a két költőóriást Katona László és Kovács Krisztián alakítja. A rendezvény 18 órakor kezdődik a művelődési központ színháztermében. Az egyórás előadást követően a nézők a színművészekkel és Bognár Péter kortárs költővel beszélgethetnek.

A darab „nem versfelmondásból és nem biográfiai felsorolásból áll, a portrék mégis karakteresen felskiccelődnek. A tempó lendületes, a váltások szellemesek, és sokat lehet nevetni. Hogy min? Például Ady és Petőfi gyengeségein… Hol szemtelen, hol emelkedett az összeszerkesztett szöveganyag, amelyből sok mindent megtudunk (főleg olyat, ami nincs a tankönyvekben)… S közben végig mindenki játszik, mert az alkotók lépten-nyomon, szó szerint vagy átvitt értelemben, de folyamatosan megszólítják a közönséget.” (Ibos Éva)

Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, ebből az alkalomból is érdemes felidézni a két legismertebb magyar költőt. Az Ady / Petőfi előadásnak emellett még két apropója van: 2022-ben Ady Endre születésének 145. évfordulójára emlékezünk, jövőre pedig Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.

A Füleki Városi Művelődési Központ az előadást a kilencedik évfolyamába lépő LiteraTúra program nyitórendezvényeként valósítja meg. Az idei program – melynek alcíme: Irodalom másképp – keretében az irodalom és más művészeti ágak fúzióit igyekeznek bemutatni a szervezők.

A színházon kívül a film, a performance, és a zene is kapcsolatba kerül majd az irodalommal a LiteraTúra rendezvényein. Vendégei hazai és magyarországi írók, költők, műfordítók lesznek, akik mellett élőben vagy a filmvásznon színművészek, zenészek jelennek majd meg – sőt szerepcserékre is sor kerül: az író zenél, a zenész az író bőrébe bújik…

A Füleki VMK LiteraTúra – Irodalom másképp című rendezvénysorozatát a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja.

További részletek az Eseménynaptárunkban ITT.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)