2022-ben már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Táncház Napját! Számunkra ez a rendezvény minden évben jeles nap: a néptáncról, népzenéről szól, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, határok nélkül. 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a törekvésünk, hogy a Táncház Napján mi mindent megteszünk azért, hogy a népzene és néptánc összetartó erejének üzenetét mindenkihez eljuttassuk.

Idén, május 7-re, hiszen  50 éves a táncházmozgalom, egy fergeteges kalotaszegi táncházat tervezünk.

Ennek jegyében egy impozáns közös ünneplésre hívunk benneteket: szeretnénk megmutatni ország-világnak a népzenének, a néptáncnak a közösségformáló hatását.

E gondolatok jegyében arra kérünk Titeket, hogy a honlapról letölthető kalotaszegi muzsikára – amelyen Mihó Attila és zenekara ezúttal csak Nektek húzza a talpalávalót, Kacsó Hanga Borbála pedig csakis Nektek énekel –, táncoljatok nekünk néhány percig kalotaszegi csárdást és szaporát, készítsetek róla videófelvételt, és küldjétek el nekünk.

Mi pedig, a reményeink szerint a beérkező több száz táncos felvételből elkészítjük a Világraszóló kalotaszegi táncház filmet!

Jelentkezési határidő: 2022. április 25., éjfél.

További információk ITT olvashatóak. 

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)