Miskolc Város Napján, gyönyörű nyári melegben, a nagy múltú Rákóczi Ház ódon falai közé zárt hangulatos udvaron mutatkozott be nívós műsorával a rimaszombati Viharvirág, Mákvirágok és a Verskapocs együttes, a „Magyar költők megzenésített versei felvidéki és borsodi előadóktól” című műsorban, amelyet a Felvidék Ház rendezett.

Miskolc város ünnepét hagyományosan május 11-én tartják, amely onnan ered, hogy Ferenc József 1909-ben ezen a napon adományozott címeres kiváltságlevelet Miskolcnak. A város közgyűlése 1993-ban döntött úgy, hogy ekkor ünnepeljék Miskolc napját.

A nézők között voltak olyanok, akiket az utcáról csalt be a szárnyaló muzsika – számolt be Mács Ildikó, a Felvidék Ház igazgatója. Elmondta, először a rimaszombati gitáros gyerekek bűvölték el a közönséget.

Páko Mária előadóművész és zeneszerző azt vallja: „Életem a zene és a gyermekek zenei nevelése.” Alapítója a Tompa Virágai, Csillagvirág, Tűzvirág, Viharvirág, Mákvirágok, Nefelejcs és a Gitáros sokk ifjúsági együtteseknek. 2017-ben egy régi álma vált valóra, létrehozta a rimaszombati Örömzeneműhelyt. A fiatal, diákokból álló csapatok főleg megzenésített verseket adnak elő. Célja, hogy közelebb hozza a költészetet a gyerekekhez. A verséneklők kategóriában aranysávos minősítésben részesültek.

Páko Mária főleg gömöri és felvidéki költők verseit zenésíti még és tehetséges tanítványaival népszerűsíti Felvidék-szerte, de többször kaptak már magyarországi meghívást is.

A miskolciaknak is nagyon tetszett az előadás, melynek során Gömöri Kovács István, Tompa Mihály, Győri Dezső és Ágh István verseit adták elő. Záró daluk Pósa Lajos Magyar vagyok című verse volt, amelyet együtt énekeltek a közönséggel, s amely sokak szemébe csalt könnyeket – tudtuk meg Mács Ildikótól.

A másik fellépőcsoport, a Verskapocs vezetője, Fehér Sándor elmondta, 25 évvel ezelőtt pontosan itt, a galéria udvarában mutatta be az akkori zenekarával az „Ady másképp” c. műsorát. Azóta különböző formációkban követték egymást a verses bemutatók.

Repertoárjukban a magyar klasszikus vers, irodalom legszebb alkotásai kerültek feldolgozásra, Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Tóth Árpád és Juhász Gyula művei. Vajda Éva csodálatos énekhangja, s a megzenésített versek hangulata magával ragadta a közönséget.

Az előadást követően még sokáig beszélgetett a közönség a fellépőkkel.

Legutóbb is fiatalok voltak a Felvidék Ház vendégei. Május elején a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvánnyal, valamint a szepsi Csemadok Kassa-Területi Választmányával közösen hívták életre énekes tehetségek számára az új szakkört, melynek első találkozóját a miskolci Ady Endre Művelődési Házban tartották. A felvidéki és anyaországi fiataloknak így lehetőségük nyílt arra, hogy közös képzésen vegyenek részt, Jancsó Dóra színművész vezetésével.

A Felvidékről, Szepsiből és Buzitáról érkezett gyerekek a Zenita növendékeivel vehettek részt a képzésen. A felvidéki tanárok, a szepsi Nová Mária és a buzitai Marek Hornák megköszönték a lehetőséget. A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tanára, Nová Mária kiemelte, óriási élmény volt az anyaországba jönni tanulni, és továbbképezni a gyermekeiket.

Forrás: https://felvidekhaz.hu

(HE/Felvidék.ma)