Megnyitó

Ahogy végignéztem a döntő szereplőin, a rendesen elfáradt diákokon és az aggódó felkészítő tanárokon, átfutott egy rövid gondolat az agyamon: „hát ezen is túl vagyunk…”

De min is? Azon a majdnem egy éven, ami a verseny szervezésétől, egy íróasztaltól a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának előadóterméig tartott. A múlt nyáron meghirdetett verseny témája azért volt „A harmadiktól a harmadikig – vagyis III. Bélától III. Andrásig”, hogy közelebb hozzuk a bő 13. század magyar történelmét a diákokhoz. Az, hogy idén van az Aranybulla születésének 800. évfordulója, véletlennek tűnő egybeesés.

Az ősszel beindult levelezős fordulók eredményhirdetésére március közepén került sor. Addig négy forduló kérdéseit oldották a diákok, a bevállalósabb csapatok pedig a rövid híradók felhívására „Csak egy perc” formájában kreatív kisfilmet is készítettek, amelyek megtalálhatók a Katedra Történelemverseny honlapján is. A levelezős időszakban 49 csapat versengett a döntős helyekért, ez több mint az előző iskolai évben, és ennek kifejezetten örültünk.

Annak meg mindenképpen, hogy az ország legkeletebbi részéről is jelentkeztek csapatok, nem félve attól, hogy esetleg el kell utazniuk a döntő helyszínére.

Versenyzés közben

Maga a döntő a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara épületében zajlott június 7-én. A legjobb 16 csapat két órán át küzdött a helyezésekért, 10 feladatban mérték össze erejüket.

A végelszámolásban a bátorkeszi Kováts József Alapiskola Központi Hatalmak nevű csapata bizonyult a legjobbnak: Klenkó Éva Borbála, Kis Rajmond és Polák Paula Dorottya felkészítője Pelle István tanár úr volt. A második helyen a vásárúti József Attila Alapiskola Reformerek nevű csapata végzett; Tóth Mónika tanárnő tanítványai Czére Laura, Karika Laura és Csiba Csenge voltak. A vetélkedő bronzérmesei pedig Nyárasdról érkeztek, a helyi általános iskola csapatát Bacsó Luca, Presinszky Emma és Tóth Gábor István alkották, akiket Presinszky Katona Ildikó tanárnő készített fel a döntőre.

A győztes csapat és felkészítőjük

Szeretnék köszönetet mondani minden kedves kollégámnak, akik a diákokkal való törődésükkel fontosnak találták az idei versenyévfolyam Virág Benedektől származó mottóját,

hiszen a szívünk annál boldogabb, minél több gyerek ismerkedik meg mélyebben a múlt egy-egy szeletével.

Külön köszönettel tartozom a vetélkedő ún. „ötvenedik csapat”-ának, a Katedra Polgári Társulás szervezőcsapatának, Petres Csizmadia Gabriellának, Gál Andreának, Brutovszky Gabriellának, Pintes Gábornak és a lányoknak, akik gondoskodtak arról, hogy nekem, a verseny összeállítójának kizárólag a szakmai kérdésekkel kelljen törődnöm. A hátteret, a biztos keretet ők tartották fenn, ezért nélkülük ez a döntő biztosan más lett volna; nem olyan színvonalú, amit egy országos vetélkedő esetében elvárunk.

Ezért nekik még egyszer nagyon köszönöm a segítséget. Külön köszönet jár az ajándéktárgyakat biztosító Rákóczi Szövetségnek, a Jókai Színháznak és az Agrokomptrade s.r.o.-nak, valamint az étkeztetéshez hozzájáruló Minit, Budiš, Pierre Baguette és Kukkonia cégnek.
Nézzünk optimistán a jövőbe: találkozzunk a 2022/23-as iskolai évben is – levélben és személyesen! Kellemes feltöltődést kívánok a szünidőre!

(Elek József, a verseny szakmai szervezője/Felvidék.ma)