Illusztráció (Fotó: tvnoviny.sk)

Augusztus elsejétől a rendőrök szigorúbban ellenőrzik a gépjárművezetőknél a gyorshajtást, a megengedett sebesség túllépését és a vezetés közbeni telefonálást. A bírságok összege ugyan nem változik, de ismételt szabálysértés esetén akár a jogosítványt  be is vonhatják. Ha a sofőr a helyszínen kifizeti a büntetést, az 250 eurótól 800 euróig terjed, amennyiben az ügyet eljárás követi, akkor 500 eurótól 1000 euróig.

„A büntetés összege nem változik, de amennyiben a gépjárművezető már harmadszor vagy még többször vét a sebességkorlátozás ellen az elmúlt 12 hónap folyamán, azaz lakott területen több mint 50 kilométeres óránkénti sebességgel, lakott területen kívül pedig 60 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedik, akár el is tilthatják a vezetéstől” – nyilatkozta a belügyminisztérium sajtóosztályának felelőse. A változásra a közúti közlekedésről szóló új törvény értelmében került sor, és már hétfőtől érvényes.

A sebesség betartásán kívül új szabályok vonatkoznak a sofőrökre a vezetés közbeni telefonálást illetően is.

Tilos vezetés közben telefonálni, illetve feltétlenül kihangosítót kell használni a hívások közben, mert így a sofőrök keze szabadon marad. A mobiltelefonok vezetés közbeni használatáért is elvehetik a jogosítványt.

Ha büntetésre kerül sor, akkor az a helyszínen kifizetett esetben 100-tól 150 euróig, eljárás esetében pedig 200-tól 300 euróig terjed.

„A telefonálásért is bevonhatják a jogosítványt, telefonálni ugyanis vezetés közben megengedhetetlen és büntethető” – tájékoztatott a belügyi tárca. Kihangosítóval azonban a mobiltelefon használható.

„Ezekkel az intézkedésekkel a biztonságos közlekedésre szeretnénk rávezetni a sofőröket. Célunk, hogy a járművezetők a közelekedésre összpontosítsanak, és semmi ne vonja el a figyelmüket, ne veszélyeztessenek másokat, de sajátmagukat sem”

– nyomatékosította Roman Mikulec belügyminiszter.

A vezetés közbeni kihágások mennyisége magáért beszél, 2022 első öt hónapjában a rendőrök 155 000 szabálysértés ügyében intézkedtek, objektív felelősség keretében pedig 9881 esetben. Az elmúlt évben, 2021-ben a gépjárművezetők 332 000 esetben vétettek az előírások ellen, amelyeket részben helybeni bírságolással illetve 24 809 esetben objektív felelősség alapján intéztek.

Nem érdemes tehát kockáztatni, a szabályok és törvények mindenkire vonatkoznak, betartásuk embertársaink és a saját érdekünket is szolgálja.

(BM/Felvidék.ma/Aktuality.sk)