Az átadó után (Fotó: Balla Mihály, facebook)

A munkahelyteremtést és a környezettudatos fejlesztést támogatja az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül megvalósult pályázat, amely a napokban zárult le Balassagyarmaton. A Technológiai fejlesztések a munkahelyteremtés és a fenntartható fejlődés érdekében című pályázat keretében Nagykürtösön és Balassagyarmaton valósultak meg beruházások és fejlesztések.

A most záruló pályázat része annak a projektcsomagnak, akciótervnek, amely keretén belül épül az Ipolyvarbót és Őrhalmot összekötő Ipoly-híd.

Mint Lőrincz Mária, a Középső Ipoly-mente Fejlesztési Ügynökség igazgatója a Felvidék.ma-nak elmondta:

a projektcsomag teljes egésze a térség foglalkoztatásának erősítésére épít. Mindennek a célja fenntartható munkahelyek teremtése a gazdaságilag kevésbé fejlett térségben

– tette hozzá.

A projekt eredményeként mindkét partner esetében, a nagykürtösi  J-Stav spol. s.r.o és a balassagyarmati GREEN-GOES Kft. építőipari cégeknél egyaránt kapacitásnövelésre került sor.

(Fotó: ipolyinfo.com)

Mint az igazgató kiemelte: a cégek versenyképességének növelése érdekében nagy jelentőséggel bír a környezetbarát és energiatakarékos termelés és üzemeltetés biztosítása.

A projekt keretében a J-Stav cég az építési és bontási munkálatok során keletkezett építőipari hulladék feldolgozására alkalmas mobil berendezési rendszert vásárolt.

„Napjainkban már  a kormányzati szinten is foglalkoznak az építőipari hulladék környezettudatos feldolgozásával. A nagykürtösi cég a beruházással komoly piaci előnyre tett szert”

– magyarázta.

A gépsort az egyes építkezéseken tudják hasznosítani, így helyben tudják a keletkezett törmeléket szakszerűen feldolgozni. A környezettudatos fejlesztés jelentős előrelépés a cégnek. A J-Stav cég elsősorban épületek, középületek építésére specializálódott.

(Fotó: ipolyinfo.com)

A magyarországi projektpartner a meglévő ipartelepét bővítette az uniós forrásból. A GREENGOES Kft.új szervizcsarnokot, gyártó és raktárcsarnokot építtetett fel. Mindamellett az eszközpark fejlesztése is megvalósult, zöldhulladék előkészítő, feldolgozó és brikettáló gépsort szereztek be illetve nehézgép szerviz felszerelésére került sor.

Nem elhanyagolható az a tény, hogy az eszközfejlesztés és a telephely bővítése mellett új munkahelyeket is kialakítottak, lehetőséget teremtve a hátrányos helyzetű régió felzárkóztatására.

„A két cégcsoport tevékenysége nagyon szépen kiegészíti egymást, a projekt során remek együttműködés alakult ki köztük. Remélhetőleg ez a továbbiakban is folytatódik” – jegyezte meg Lőrincz Mária.

(Fotó: ipolyinfo.com)

A pályázat megvalósítását az Európai Unió támogatta. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap összesen 1 040 832,41 euróval járult hozzá a fejlesztésékhez, ebből a GREEN-GOES Kft. beruházását 70%-ban (701 004,99 €), a J-Stav spol. s.r.o géppark beszerzését pedig 85%-ban (339 827,42 €) társfinanszírozta.

A projektcsomagot négy pályázat alkotja. A legjelentősebb a két települést összekötő Ipoly-híd, amely a tervek szerint 2023 őszére készül el. A cégek beruházása és fejlesztése lezárult. Várhatóan augusztus végén zárul a képzési pályázat, mely során egy kékkői szakiskola biztosítja az építőipar számára a megfelelő szakemberek képzését. A negyedik pályázat lényegében a teljes projektet felügyelő és koordináló pályázat, ez szintén a híd megépítésével zárul.

(Fotó: Balla Mihály, facebook)

Végezetül a régiófejlesztési ügynökség igazgatója kiemelte: a vállalkozók nagyon jól vették az akadályokat, gond nélkül zajlott le a megvalósulás.

Ez a környezettudatos munkahelyteremtést támogató projekt az Új munkahelyek teremtése az Ipoly völgyében építőipari környezetbarát fejlesztések által elnevezésű, foglalkoztatási célú térségi akciótervnek (TAPE JOBS) jelentős projektje.

A TAPE megvalósítását és menedzsmentjét a Középső Ipoly-mente Fejlesztési Ügynökség biztosítja, szorosan együttműködve a Határmenti Régió Fejlesztéséért Alapítvánnyal. A TAPE projektek együttesen erősítik a határtérség gazdasági fejlődését, a munkaerőmobilitást és a foglalkoztatási helyzet javulását.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)