Lőrincz Mária, a Középső-Ipoly Mente Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, illetve az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás vezetője (k.) (Fotó: RRA)

A Pőstyénpuszta és Pető között ívelő Katalin híd átadásnak tizedik évfordulója alkalmából február 24-én megemlékezést tartottak a Nagykürtösi járásban lévő településen. Az ünnepi megemlékezést a térséget érintő közlekedésügyi fejlesztésekre összpontosító szakmai találkozóval egészítették ki.

„Az elsődleges célunk a Katalin híd átadása évfordulójáról való méltó megemlékezés volt. 2012-ben az Ipoly-híd átadása volt az a kezdő momentum és egyben sikertörténet, amely megalapozta az Ipoly-hidak mai napig tartó építésének mozzanatait, a pályázati sikereket, s erőt adott a további munkánkhoz” – nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Lőrincz Mária, a Középső-Ipoly Mente Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, illetve az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás vezetője.

Bő másfél évtizeddel korábban Molnár Katalin és a civil szervezet kezdeményezésére, valamint hathatós munkájának eredményeként épülhetett meg a két szomszédos községet összekötő Ipoly-híd. A megemlékezésen jelen volt többek között Jaroslav Kmeť, a Közlekedési és Építésügyi Minisztérium államtitkára; dr. Mosóczi László, a magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, továbbá a Besztercebánya Megyei Önkormányzat és a Nógrád Megyei Közgyűlés vezetősége. Meghívást kaptak a Katalin híd megépítéséért tevékenykedő egykori munkatársak, valamint a környék polgármesterei is. Az esemény keretében koszorúkat helyeztek el a híd korlátjára.

Az emlékezés koszorúi a Katalin-hídon (Fotó: RRA)

A megemlékezést egy szakmai megbeszéléssel kötötték össze, melyre Ipolyvarbón került sor. Ezen a két határ menti megye képviselői, polgármesterek, a szakminisztérium, valamint közlekedésügyi szakemberek vettek részt.

Terítékre került többek között a kerékpárút-hálózat kölcsönös fejlesztése a határ két oldalán, az épülő Ipoly-hidak kérdésköre, illetve az Ipoly-völgyi vasút fejlesztése és összeköttetés létrehozása. Mindez a déli térség közlekedési infrastruktúrájának a fejlesztését célozta meg.

A kerékpárutak fejlesztése kapcsán szóltak arról, hogy a határ mindkét oldalán tervezik a kerékpárút-hálózat kiépítését. A tanácskozáson megegyeztek abban, hogy a határ menti térségen kölcsönösen egyeztetve, egymáshoz kapcsolódva kell kiépíteni a hálózatot, közösen népszerűsítve a régió látnivalóit, így a turisztikai látványosságok nagyobb teret kapnak, hozzájárulva a turizmus fejlődéséhez – jegyezte meg a fejlesztési ügynökség igazgatója.

Az Ipolyvarbót Őrhalommal összekötő híd itt épül meg (Fotó: RRA)

Hozzátette: a közeljövőben közös találkozások keretében részletesebben foglalkoznak a témával a két megye érintett képviselői. Nógrád megye felvázolta a közlekedési fejlesztési prioritásait, ezek egy része határon átnyúló hatással bír.

A találkozó jelenlévői az Ipoly-völgyi vasút helyzetével is foglalkoztak. A szlovák fél egyértelműen deklarálta, hogy az Ipolyság és Drégelypalánk közti hiányzó szakasz megépítése mind közlekedésügyi, mind gazdasági szempontból is megérné – jelezte az igazgató. Amennyiben a magyarországi fél által jelenleg még készülő megvalósítási tanulmány pozitív eredménnyel zárul, a szlovák fél kész az együttműködésre és támogatja a fejlesztést.

Bemutatták továbbá a járás területén folyó hídépítéseket, az Őrhalom–Ipolyvarbó és Drégelypalánk–Ipolyhídvég közti hidakat. Mindkét felvidéki településen előkészítő munkálatok zajlanak.

A határon átívelő hidak az Interreg Szlovákia–Magyarország együttműködési program keretén belül integrált pályázati csomag részeként épülnek meg.

A szakmai tanácskozás résztvevői Ipolyvarbón (Fotó: RRA)

Az említett fejlesztések mindegyike a gazdaságilag kevésbé fejlesztett határ menti térség megerősítését és felzárkóztatását célozza meg.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)