Amióta csak az eszemet tudom, azaz tudatosan fürkészem a világot, VÁRAD csupa nagybetűvel izzott bele az emlékezetembe. Irodalmi és művészeti, egyházi és családi magán- és közzarándoklataim száma közelíti a százat az elmúlt ötven évben.
Legmélyebben a magánjellegű zarándoklataim során gyűjtött ezerszínű, jó és rossz, intim beszélgetések és a diktatórikus hatalom által megtört benyomások, suttogások és beszélgetések, majd a persona non grataság évtizedének kitörölhetetlen képei élnek bennem. A jók között Adyval, Csiha Kálmánnal, Kányádival és másokkal.
Még az 50-es évek végét írtuk, amikor Édesanyámmal felkerestük szinte járhatatlan utakon hadadi és nagykárolyi rokonainkat. Az ázott agyag cipő- és vendégmarasztaló, ottani családi múltunk századaihoz tapasztó hatalmáról és erejéről csak évtizedek múltán tudatosultak bennem az emlékképek.
Valahányszor a „Pece-parti Párizs” felé vitt az utam, ki nem hagytam Csucsát, a református kis templomot, ahol a nagy álmodó presbiter volt, s szerelmes szívét egyszerre tette oda a Mindenható Nagy Úr és Boncza Berta elé. Várad, Csucsa, Királyhágó által feltüzelt fantáziámon ezredévek vágtattak át.
Képzeletben mindig odaültem a presbiterpadba, sétálgattam a Boncza-kastély többszintes parkjában, látni véltem a kedvesét ölelő Adyt, amint a zúgó patakparttól a messzi Párizs felé sóvárog irodalmi és művészeti új ízeket szimatoló lelke az erdélyi és a francia szellem különös randevúi után.
Meg-megállok a régi váradi irodalmi kávéház előtt, elkísérem tekintetemmel a református költőfejedelmet az Orient expresszre, hogy krimifordulatok helyett versélményekkel, irodalmi beszélgetésekkel töltsem meg a lelkem. Adys zsoltárokkal, apró rőzsedalokkal.
Nagy gyönyörűséggel állok meg a nyugatos, csaknem avantgarde irodalmi körben, amint azt a fantáziaröptető, nyílt színi enteriőr, a holnaposok alkotóinak egyik csoportja ábrázolja: Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Emőd Tamás, s közöttük az üresen hagyott irodalmi szék elé állok.
Aki arra jár, ösztönszerűen is rögtön rá szeretne ülni, hiszen ebben a társaságban helyet kapni akár egy leülésnyi időre, igen nagy tisztesség.
Olyan gondolaterő árad a négy személy szellemi valóságából, ami ma is lenyűgözi a magyar irodalmi asszociációkkal feltarisznyázott vándort. Engem is. Másokat is.
És pár pillanatra, egy leülésnyi idő alatt száz évet ugrom visszafele, s látom, amint Ady halálig protestáló nyugtalansággal érvel a Holnap irodalmi antológia megalapítása mellett, aminek már 1908-1909-ben megjelentek az első kötetei a „magyar lelkek forradalmaként”.
Az Adyt tisztelők: Babits Mihály, Dutka Ákos, Juhász Gyula és mások támogatták az antológia létrejöttét. Miként a budapesti EMKE Kávéháznak is megvolt a váradi tükörképe, úgy a fővárosra koncentrált irodalmi életnek próbálta megteremteni váradi ellenpontját Ady. A konzervatívnak értelmezett budapesti kulturális élettel szemben a modern vidéki irodalmi-kulturális centrumot, aminek leginkább a gazdasági és kulturális szempontból dinamikus, pezsgő életű Nagyvárad, a „Körös-parti Párizs” igazából és egyetlenként megfelelt.
A Deák Árpád tér otthonosító művészete
Ebbe a holnapos alkotó szellemmel körülölelt székbe telepíti az arra járót Deák Árpád erdélyi szobrászművész, aki valóban otthonosítja, otthonszerűvé formálja a teret kompozíciójával.
Az EMKE egykori enteriőrjét, belső hangulatát emeli át és helyezi ki a sétáló utca elejére, egyfajta vizuális térfoglalással, szellemi honfoglalással, az otthonosság érzetének intimitásával. Remek felmutatása, látótérbe emelése ez emberileg halhatatlan erdélyi szellemek téri-idői találkozásainak. Múlt-jelen-jövő lélekrandevújának, alkotásbörzeként, „figyelj csak, hadd olvassam el neked, most írtam!” közlésizgalommal.
És a szellemtörténet, az erdélyi irodalmi alkotóerő megjelenítése, jelenvalóságának is félreérthetetlen bevésése történik ott minden arra járó emlékezetébe. Vagy éppen felhívás arra, hogy a nem ismert, s a tudatosan félreismert, elhallgatott magyar szellemi jelenlét ismeretének a pótlására erős jeladás legyen ez. Akár magyarnak, akár románnak vagy máshonnan jött külföldinek.
Deák Árpád hosszú idő óta alkot, tanít látni és láttatni Váradon. Keze alól sokféle műalkotás kapta meg üzenetes formáját, el egészen Bukarestig és Párizsig, meg Budapestig.
Alkotásainak szellemi gravitációját református nagyjaink, erdélyi „halhatatlanjaink” térfoglaló és létfoglaló, szellemi helyet foglaló alakjai súlyozzák. A váradi református gimnáziumban Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony domborműve, Nagykárolyban Károli Gáspár bibliafordítónk, irodalmi nyelvteremtőnk szobra. Nagyszalontán a hajdúk emlékére szoborcsoport, Párizsban Ady emléktábla. S végezetre a legújabb remeklés…
Bethlen Gábor nagyságos fejeledelem egész alakos szobra
Idén, a magyar református egység napja ünnepségeinek keretében történt meg Novák Katalin köztársasági elnökünk és Kató Béla erdélyi református püspök jelenlétében a nagyságos fejedelem egykoron Erdély-foglaló, ma a meg nem hamisított történelmi tudatot és a látóteret maga és Erdélyország nagyszerű históriája felé fordító szobrának imádsággal és nemzeti jóérzéssel kísért átadása Gyulafehérvárott.
Az ünnepség forgatagában, az események sodrásában talán nem adódott igazán méltó pillanat a nyilvánosság előtt arra, hogy kifejezzük a szobor alkotója előtti nagyrabecsülésünket, tiszteletadásunkat. Hiszen Deák Árpád ismét bizonyított. Erdély fiaként, székelyként, művészként.
A nagyságos fejedelem, az 1619-től Erdélyországban közpönitenciát, közgyónást, évente egyszeri alkalommal közimanapot bevezető, a Bibliát igekövető református hitvallásos lélekkel harmincnál többször is elolvasó református nagyúr, Isten közszolgája olyan méretes megmintázást kapott, ami igazán méltó hozzá.
Szobra bronzból készült, csiszolt, sötétbarna színű, magassága 2,7 méter. Kettős osztatú andezit talapzata alapja 1,2 x 1,2 méter, magassága egy méter, mintegy 2,6 tonnát nyom, a szoborral együtt 3,5 tonnát.
A talapzat felső részére a „Gabriel Bethlen 1580–1629” felirat került, alsó részére pedig a fejedelem jelmondata : „SI DEUS PRO NOBIS, QUIS CONTRA NOS (ROM.8,31) COLLEGIUM ACADEMICUM 400 (1622–2022)” – HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK? (Róma 8,31) COLLEGIUM ACADEMICUM 400 (1622-2022).
Bethlen Gábor 1622-ben alapította meg a református Collegium Academicum-ot Gyulafehérváron, amelyet 1662-ben Apafi Mihály fejedelem a biztonságosabbnak tűnő Nagyenyedre költöztetett. A szobor felállításának kezdeményezője, finanszírozója és tulajdonosa az Erdélyi Református Püspökség, amely a fejedelem iskolaalapításának 400. évfordulójára rangos megemlékezést szervezett, s ennek keretében avatták fel Deák Árpád történelemhirdető, tér-idő foglaló, fejedelemhez, alkotóhoz egyként méltó egész alakos szobrát.
Íme, egy alkotó kéz által miként lesz jelenvalóvá a múlt, s jövőhívogatóvá a jelen. Isten tartsa meg és őrizze meg ezt a váradi magyar alkotó szellemiséget és Deák Árpádot ad multos annos!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
