(Fotó: HE/Felvidék.ma)

2022 augusztusában a tizedik szertartásjátékot rendezik meg „III. András – Az utolsó aranyágacska” címmel Székesfehérváron. A sajtóelőadást még megrendezte a Vörösmarty Színház a Nemzeti Emlékhelyen, a premiert és az előadásokat a kedvezőtlen időjárás miatt augusztus 26-27-28-ra halasztották.

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla, II. András, IV. Béla, IV. (Kun) László – nyolc óriási történelmi személyiség, nyolc dráma, több száz szereplő és majdnem százezer néző az elmúlt években.

„III. András – Az utolsó aranyágacska játékkal lezárul egy tízéves időszak, az Árpád-ház ciklusa. Az előadást szimbolizáló, virágzó fa gyökere azt vetíti előre, hogy a magyar államalakulat nem létezhetne ezer év óta, ha nem lett volna olyan gyökere, mint az Árpád-ház. Erről a megtartó erőről szól III. András király sorsa is. Halála után egy olyan uralkodóház következett, amely a nemzet felemelkedését és továbbfejlődését biztosította” – emelte ki dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója.

A városban állt a Szent István államalapító király által építtetett királyi bazilika, amely csaknem öt évszázadon át koronázások, uralkodói esküvők, temetések helyszíne volt. Itt építették fel immár tizedik alkalommal a színdarab monumentális díszletét, sugallva, hogy talán egyszer újra felépülhet a bazilika.

(HE, Felvidék.ma)