Kihirdették az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Hogy érzi magát a Föld? című országos kreatív alkotói pályázat eredményeit. A pályázatra kisfilmmel, verssel és különféle installációkkal lehetett nevezni. Összesen 253 pályamű közül választották ki a legjobbakat, és a hazai alkotásokon kívül Szerbiából és Szlovákiából beküldött munkákat is díjazott a zsűri. A nyertesek teljes névsorát a főiskola honlapján és Facebook-oldalán lehet megtekinteni.

A Hogy érzi magát a Föld? elnevezésű nyílt, díjmentes alkotói pályázatot a Föld napjához kapcsolódóan hirdette meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola kiemelten fontos témaként kezeli a fenntarthatóság kérdését, valamint a környezet- és teremtésvédelmet a pedagógusképzés területén is. A pályázatra óvodás korosztálytól a felsőoktatásban tanuló diákok is küldhettek be pályaműveket a következő témákban: „Lakóhelyünk, a Föld”; „A Föld – élet”; „Milyennek szeretnéd látni a Földet 50 év múlva?”.

A zsűri az értékelés során figyelembe vette, hogy az adott pályázó mennyire tartotta a téma kereteit, illetve, hogy környezetbarát technikával valósította-e meg a pályamunka kivitelezését. Korcsoportonként az első három helyezettet díjazták, de olyan sok kreatív pályamű érkezett be, hogy végül egyéni és intézményi különdíjak átadására is sor került. A középiskolás és a felsőoktatás korcsoportból valamivel kevesebben jelentkeztek, így e két kategória értékelését a zsűri összevonta. A helyezést elért pályázók alkotásaiból, valamint további kiválasztott művekből az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kiállítást szervez, amelyet 2022. október 11-én nyitnak meg a VII. Kisgyermeknevelési Konferencia keretén belül.

Az óvodás korosztály díjazottjai:

  1. helyezés: Mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvoda és Bölcsőde A hátamon is elviszlek! c. pályamunka
  2. helyezés: Simon Johanna, Eisenberger Olivia, István Natália Mirabell, Tőke Róza Sára, Puzsér Dániel, Végh Levente, Rákosmenti Százszorszép Óvoda – Zöldóvoda bázisintézmény, Budapest – A jövő energiái c. pályamunka
  3. helyezés: Ábel Szofi és Dobos Lorena, Názáret Római Katolikus Óvoda, Nagykőrös – A Föld szépségei c. pályamunka

Különdíjban részesültek:

Egyéni:

Rábai Anna, Vésztő– Föld-élet: Evolúció c. pályamunka

Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:

Martonvásári Brunszvik Teréz Óvoda térbeli pályamunkák beküldői – Boldog méhek, boldog Föld; a Méhek élete; Így érzi magát a Földünk c. pályamunkák

MC Manóház, 4–9 évesek pályamunkái, Nagymegyer, Szlovákia – 50 év múlva; Vidám utazás a Föld körül… c. pályamunka

Az alsó tagozatos korosztály díjazottjai (általános iskola):

  1. helyezés: Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola 1. A osztálya, Budapest– Bicajra fel! c. kisfilm (saját rajzokkal ábrázolva)
  2. helyezés: Vámosmikolai Általános Iskola – Kárpáti Mónika pedagógus vezetésével 10 pályázat került beküldésre– A varázslatos erdő; Erdő; Éled a természet; Esős napok; Tavasz; Káosz; A szeretet; Csodaszarvas; Fa a virágok között; Szarvas az erdő szélén c. pályamunka
  3. helyezés: Torvaji Nimród, Tahitótfalu – Védjük meg bolygónkat! c. pályamunka

Különdíjban részesültek:

Egyéni:
Gulyás Panna Ilona
, Budapest – Védd a Földet! c. pályamunka

Szatori Barnabás, Pécs– „Tanyasi világ – ilyen tanyán és környezetben szeretnék élni, majd ha felnőtt leszek” c. kisfilm

Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:

Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 3. B osztálya, Vecsés – Lakóhelyünk a Föld c. pályamunka

Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu – 16 alkotással jelentkeztek – L. Ritók Nóra igazgató vezetésével

A felső tagozatos korosztály díjazottjai (általános iskola):

  1. helyezés: Tusjak Zora, Szarvas – Föld – élet c. pályamunka
  2. helyezés: Mohácsi Panna, Zápori Regenhart Katalin, Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium, Érd – Recept a tökéletes Földhöz c. pályamunka
  3. helyezés: Gável Petra Tímea, Nyékládháza – Öko-lábnyom c. pályamunka

Különdíjban részesültek:

Egyéni:

Lesó Lujza Márta, Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola – Földanya c. pályamunka

Bogár Enikő, Budapest – A Föld a tét c. kisfilm (legó szereplőkkel)

Oliver Rozália, Törökugrató Általános Iskola, Budapest – Kávézó a jövőben c. pályamunka

Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:

Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr – 11 pályamunkát küldtek be – Élő bolygó; Legnagyobb kincsünk; Pompázatos Föld; Óvjuk a Földet, mint a szemünk világát; Tisztának látom a Földet; Gyönyörűséges Föld; Tenyerünkön hordozunk; Életteli Föld; Dobogó szívünk, a Föld; A Föld a mentőhajónk; A Föld is szeret minket c. pályamunka

A középiskolás + felsőoktatás korosztály díjazottjai:

  1. helyezés: Peresztegi Hanna – Ezt akarjuk? Ezt akarjuk! c. kisfilm
  2. helyezés: Dénes Attila NorbertÉletközösség c. vers
  3. helyezés: Körtési András Földek c. kisfilm

Különdíjban részesültek:

Egyéni:
Bakos Orsolya, Temerin, Szerbia – Föld – élet c. pályamunka

Intézményi különdíj/dicsérő oklevél:

Bácsborsódi Őszi Napfény Integrált Szociális Intézmény Bácsborsód Garai Részlege – 12 pályamunka érkezett be

Az eredményhirdetés az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Facebook-oldalán tekinthető meg.

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

 A Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták, lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi és jogutódja. Alap- és mesterképzésein államilag elismert BA és MA diplomát ad, de számos szakirányú továbbképzéssel is segíti a már diplomával rendelkezőket. Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, XXI. századi igényességű campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők felé is teljesen nyitottan – zajlik, különös hangsúllyal az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló és alternatív pedagógiai módszerekre.

(Sajtóközlemény)