A legelején le kell szögeznem, hogy az interjú alanyának kérését tiszteletben kell tartanom, miszerint nem fedhetem fel a kilététét, olyan egyszerű okoknál fogva, hogy reálisan tarthat egy esetleges retorziótól az adott állam részéről, az ott (is) tobzódó szélsőliberális szervezetek, vagy akár a migránscsoportok részéről, merthogy egyszer már megtámadták őt fényes nappal, és nem kér még egy ilyen élményből.
Van szólásszabadság, csak utána jönnek a problémák – mondja savanyú mosollyal az arcán a riportalany.
Nevezzük hát az illetőt Jánosnak, aki egy svéd nagyváros kertvárosi részében él a családjával, ahová még a 80-as évek legvégén, a rendszerváltozásaink hajnalán költözött ki a családjával, határon túli magyarként.
A legaktuálisabb politikai téma most, a tízévnyi baloldali uralom utáni jobboldali kormányalakítás. Hiába teljesített nagyot a Svéd Demokraták nevű migránsellenes párt és nélkülük nincs kormányalakítás, a jobboldali Mérsékelt Párt elnöke (Kereszténydemokratákkal és a Liberálisokkal együtt, akik valamikor Néppárt névre hallgattak, és valójában a jobboldalt erősítik továbbra is) csak úgy tud kormányt alakítani, hogy kisebbségi kormánya lesz és a második legerősebb párt, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták csak kívülről támogathatja az új jobboldali kormányt. Ez a faramuci helyzet azért állt elő, mert olyan nyomás nehezedett a kormánypártokra, hogy ne engedjék be közvetlenül a hatalomgyakorlásba a Svéd Demokratákat, hogy végül azok belementek ebbe a kényszerhelyzetbe, ha nem akarták, hogy továbbra is a baloldali politika legyen a mérvadó az országban. Annyit sikerült kicsikarniuk, hogy a különböző bizottságokat vezethetik a Svéd Demokraták, ezek közül a legfontosabbat, a bevándorlási bizottság vezetését is megkapták.
A 24. óra utolsó percében vagyunk – mondja János –, és ha nem változtatnak ezen a politikán, akkor Svédország végérvényesen elveszik. Viszont, ha sikerül pozitív változásokat kieszközölni ennek a kormánynak, akkor négy év múlva a Svéd Demokraták még tovább erősödhetnek.
A tömeg változást akar, csak sajnos az átlagos svédek túlnyomó többsége (most még) nem meri ezt nyíltan kimondani. Az olyan körzetekben, ahol a középosztály lakik, ez a jobboldali politika magasan nyert, kb. 70%-os arányban. Az ún. problémás negyedekben (mert Svédországban nem mondhatod azt, hogy NO GO zóna!), a baloldal 90%-ban nyert. A baloldal nem pusztán a bevándorlást támogatja, hanem a muszlim világból való bevándorlást preferálja. A 80-as és a 90-es években a volt keleti blokkból jöttek, jöttünk sokan – fejti ki bővebben János –, és mi egy hozzáadott értéke lettünk a svéd társadalomnak, de most oda jutottunk, hogy a keleti bevándorlók szinte kizárólag a Svéd Demokratákra szavaztak, mert a történelmi tapasztalataikból adódóan józanabbul látják a svéd társadalom helyzetét, mint maguk a svédek! Még a volt Jugoszláviából származó, a Tito-féle letelepült vendégmunkások – akik nagy részben azért baloldali beállítottságúak voltak – is mind átpártoltak a „szélsőjobboldalhoz“, mert a józan paraszti eszükkel azt látják, hogy a muszlim migránsok már az első pillanattól kezdve csak a rendszer előnyeit használják és meg sem fordul a fejükben a társadalomba való betagozódás, mint ahogyan tették ezt anno a „fehér migránsok“ 30-40 évvel ezelőtt. Én dolgozom, mint egy állat – morog a kelet-európai disszidens a 80-as évekből –, felépítettem itt magamnak egy minőségi életet, amely most elkezd zuhanni a mélybe, mert elveszik tőlem és odaadják az életteremet azoknak, akik most özönlenek befelé, nem dolgoznak, de minden kell nekik, miközben nem akarják megtanulni a nyelvet, nem akarnak betagozódni a társadalomba. Oda jutottunk, hogy sokunknak nincs kedvünk bemenni a városba. Nincs kedvünk beülni egy teraszra, mert a migráns fiatalok úgy viselkednek, hogy az kibírhatatlan. Esténként a svéd emberek nem mennek ki a nagyobb városokban, szinte elment az életkedvük attól, hogy a saját országukban, a tereken, az éttermekben éljék a saját életüket, mert mindezt lehetetlenné teszik a migránsok. Maradt még a színház, az opera, mint mentsvár, ahová ezek nem járnak. Azáltal, hogy a kommersz helyekre már nem megy el a svéd, a migránsok átveszik a terepet, ide jutottunk – zárja a hosszú panaszáradatát János.
Ami a háborús helyzetet illet, az átlagembernek „be van adva“ az, hogy mindenért az orosz a felelős. Arról, ami kiváltotta ezt az egész helyzetet, egyetlen média sem ír(hat). A gazdaságra itt is kihat a helyzet, a hivatalos 10–12%-os infláció bizonyára igaz, de sok élelmiszer esetében már 70%-os drágulást is tapasztalnak a svédek.
A villanyenergia ára az egekben, csak egy példa, egységnyi elektromos áramért eddig 38 öre-t (a svéd fillér) fizettünk, most 4 svéd koronát, azaz, több, mint tízszeresét fizetik a svédek. Jánosék családi házában 470 kW energiát fogyasztottak a nyári hónapokban, ezért a mennyiségért már most annyit fizetett, mint máskor a 3000 kW téli fogyasztásért. Már az áramkimaradásokról, a vállalatok bezárásáról beszélnek (finoman adagolva) a médiában. A nagyfogyasztóknak ígérik a kompenzációt, de az átlagember meg van rémülve, mert a fogyasztói társadalmában ahhoz volt hozzászokva, hogy többet költött, mint amennyit keresett, és most fogalma sincs, hogy mi lesz vele.
Az ingatlanok ára emelkedik, mert a svéd menekül a migránsok lakta területekből a kertvárosokba és vidékre, és a kereslet-kínálat felpörgette az árakat. A nem dolgozó migránsoknak olyan életszínvonalat biztosít a svéd állam, mint az őslakos, egyszerű munkásembernek, de amíg a migráns emelkedő kiadásait az állam kompenzálja, addig a munkásember már fulladozik a megemelt költségek miatt.
Ráadásul a migráns a támogatást nem forgatja vissza a svéd gazdaságba, hanem a zónákban kialakított arab boltokban vásárol, ahol természetesen nagy a feketegazdaság, és az a pénz az arab világba vándorol.
Jánost tavaly, fényes nappal megtámadták és ki akarták rabolni a város utcáján, ellenállt, ezért megverték. Fényes nappal megy a lövöldözés, az idén már 60 fölött jár az áldozatok száma. A kocsigyújtogatások már nem is számítanak hírnek a médiában. Ebből az országból tíz év alatt egy élhetetlen hely lett.
A kertvárosban a családi házakat nem zárták be az emberek 30 évvel ezelőtt, a kint tárolt kerti bútoroktól kezdve a nyitott garázsokig, minden szabadon volt, mert biztonság volt. Ma már nincs családi ház riasztó nélkül, szomszédfigyelő szolgálatot tartanak az emberek.
Évente több tízezer svéd hagyja el a saját országát, nyugdíjasok menekülnek új, nyugodt helyet keresve maguknak, de ugyanúgy a fiatalok is inkább máshol terveznek boldogulni. Egy svéd családnak jó esetben két gyereke van, a migráns családban legalább öt gyerek van, és közben a svéd médiában leírják, hogy Orbán kötelezi a nőket, hogy szüljenek Magyarországon…
A svéd tanyavilág, a kis falvak világa az egyedüli hely, ahol még a valódi Svédország megtalálható, ahol már csillagászati áron kaphatóak csak az ingatlanok.
A mi korosztályunk is összejár, középosztálybeli férfiak vagyunk, őshonos svédek, meg mi, a régebbi, európai bevándorlók, sokat vagyunk együtt – meséli János – de közöttünk is óvatosan kellett sokáig véleményt nyilvánítani, mert kiközösítettek, ha nem a balos mantrát mondtad fel.
Évekkel ezelőtt a feleségem olyan véleményt mondott a munkahelyén, hogy otthon kell támogatni az ide beköltözni akaró tömegeket, és ez a fél mondata majdnem az állásába került, mert azonnal rásütötték a rasszista billogot.
A munkahelyeken ma is egy ócska színházat játszanak a svédek, nem merik kimondani az igazi véleményüket, mert ha nyíltan kezdenek el beszélni, attól félnek, hogy elvesztik az állásukat, és mivel szinte mindenki rabja a nyugati hitelpolitikának, ha kirúgják, akkor nem tudja fizetni a hitelét, elveszti a házát és végérvényesen leesik a fogyasztói társadalom uborkafájáról.
Ciklikus időközönként megcsinálják a nyugati országok, illetve gazdaságok ezt a saját lakosaikkal, tehát egy (mesterségesen előidézett) gazdasági válsággal lerombolnak mindent, majd újabb hiteleket rájuk kényszerítve, újra felépíttetik velük az életüket, meg az országot is.
Ezt hívják jóléti társadalomnak, de ez semmi más, csak egy nagy hazugság.
Tíz évvel ezelőtt, ha kritizáltam volna a svéd társadalmat, a fiam nagyon csúnyán nézett volna rám, ma már azt mondja, hogy el fogja adni a svéd cégét és hazaköltözik Magyarországra.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
