A fenti címmel nyitották meg a Kelet-szlovákiai Múzeum tárlatát október 18-án az intézmény központi épületének két termében. A fúvósok ünnepélyes hívójelét követően Dominik Béreš igazgató lépett a mikrofonhoz. Elmondta, ez a tárlat is azt szolgálja, hogy tanuljunk a múltból, hiszen a propaganda információkat közöl és ma is körülvesz minket.
Rastislav Trnka, a Kassai Önkormányzati Kerület elnöke beszédében figyelmeztetett, hogy a propagandának nemcsak üzleti vetülete van, hanem erkölcsi is. Ez egy nagyon érzékeny terület, hiszen könnyen manipulálható.
Vojtech Kárpáty történész, a szerény kiállítás kurátora elmondta, kronologikus sorrendben mutatják be a rendelkezésre bocsátott anyagot.
Az első világháború utolsó éveit követi az első Csehszlovák Köztársaság, majd a Magyar Királyság és az első Szlovák Köztársaság korszaka és a háború utáni Csehszlovákia, amelyben 1948-tól kommunista rendszer uralkodott.
A tárlat kísérőszövege arról tájékoztat bennünket, hogy a propaganda a latin propagare szóból származik, amelyet a terjeszteni, bejelenteni, létrehozni vagy ismertté tenni szavakkal fordítunk. A propaganda tehát vélemény- és információterjesztés, melynek fő célja az egyéni vagy kollektív közvélemény befolyásolása, valamint a magasabb célok, eszmék, sajátos politikai ideológiák nevében tett állásfoglalás és cselekvés megerősítése. A huszadik század a politikai eszmék és ideológiák ütköztetésének évszázada volt, amelyek a propaganda révén terjedtek és versengtek egymással. A múlt századot tehát a propaganda évszázadának nevezhetjük.
A bemutatott tárgyak zömmel a reklámok legelterjedtebb formái és típusai: plakátok, szórólapok, alkalmi, dicsőítő és apologetikus könyvek, valamint korabeli újságok és folyóiratok. Megjelennek a politikailag elkötelezett művészi portré- és zsáneralkotások, amelyek az akkor előnyben részesített ideológia mellett az esztétikai felfogás változását és konkrét kifejeződését mutatják be.
A kisebbik teremben láthatjuk az első világháború idején született termékeket és alkotásokat, majd a Tanácsköztársaság, első Csehszlovák Köztársaság és Magyar Királyság és az első Szlovák Állam anyagait.
Hadikölcsönre buzdított az egyik plakát. A Magyar hősök c. kötetet láttam, melyet gyermekkoromban sokat forgattam. Hlinka Szlovák Néppártja egy plakáttal szerepel. Erről egyből az jut eszembe, hogy a pártvezér egyszer gyorsan távozott Kassáról, mert a rendőrség közölte vele, nem tudják szavatolni testi épségét, mivel a kassaiak haragszanak rá és tettlegességre kerülhet sor.
A tárlat egyik érdekessége a Magyar Nemzeti Tanács zászlaja. Ez a szervezet 1938. október 7-án alakult és egy rövid ideig a várost irányította abban az időszakban, amikor a csehszlovák közigazgatás megszűnt és a magyar még nem vette át a várost.
Werth Henrik, a honvéd vezérkar főnöknek hirdetménye lógott a falon, nem messze tőle Terbóts Gábor (1918–1992) festménye, mely Kassa visszatérését ünnepli az ezeréves hazába. Csak a nevét helytelenül írták Terbócznak. Horthy Miklós és kormányzóhelyettes fia, Miklós portréja is megtekinthető a tárlaton. Az előbbi Csajka Ernő festménye 1943-ból.
A szöveggel is baj van! Az 1938–45 közötti korszakot megszállásnak mondja, holott a Magyar Királyság nemzetközi döntés alapján foglalta el Dél-Szlovákia egy részét. Notórius csúsztatás ez, mely arra hivatkozik, hogy a müncheni szerződést és a két bécsi döntést utólag hatálytalanították, ettól függetlenül egy ideig érvényben volt. A szöveg ráadásul Horthyval kapcsolatban személyi kultuszról beszél, ami egyáltalán nem szerencsés szóhasználat, mert az 50-es évekre utal, amitől Horthy messze állt. Természetes tekintélye volt (mint sok más korabeli államfőnek és uralkodónak), amit a propaganda táplált és kihasznált, de ez nem vethető össze a kommunista személyi kultusszal.
A csehszlovák államfő, Masaryk kultuszát is említi a tárlat, de azt a tényeknek megfelelően ismerteti. Magyarázatát is adja annak, amit Horthy esetében elmulaszt. Masarykkal szemben sem szerencsés a személyi kultusz emlegetése. A szöveg közli, az elnök nem óhajtotta kortársai szerint kultuszának kialakítását, de ez az állítólagosan szerény ember szó nélkül eltűrte saját személyének tömjénezését. Intézményeket, utcákat és tereket neveztek el róla.
Kíváncsi voltam, hogy találkozom-e azzal a plakáttal, melyről Hosszú Ferenc író számolt be tényregényében, amit Girálton mutattak neki: „Egy görbe orrú, pajeszos zsidó volt rajta díszmagyarban, merthogy a zsidók mind magyarbérencek.” De olyat nem láttam.
Érdekes módon a kassai születésű Szálasi Ferencet a tárlat nem is említi, holott a nyilasok neki is nagy propagandát igyekeztek csinálni. Az ő kultusza csupán a párttagságon belül létezett. Erre a szomorú korszakra csak némi antiszemita irodalom és egy nyilas karszalag emlékeztet.
Az 1945 utáni féktelen magyargyűlölet dokumentumai is hiányoznak. Nincs plakát és fotó, vagy újságcikk!?
Szabó Lajos kassai református lelkész pedig tanúskodik. Három szlovák lap indult Kassán a szovjet megszállás után, a kommunista Pravda, a Demokrat és a kormány félhivatalos lapja, a Národná Obroda.
„E lapok mindegyikében megindult a féktelen uszítás a magyarok ellen. Akárcsak annak idején, amikor a nyilasok a zsidóüldözést először «eszmeileg» készítették elő. Minden lapnak az volt az alaphangja, hogy «Košicét mielőbb teljesen meg kell tisztítani a magyar tetvektől», az «anyás» magyaroktól.” Arról is tudósított, hogy a Fő utcán óriási transzparenst feszítettek ki: „Hovorte slovensky!” (Beszéljetek szlovákul!) „Az oroszok ezt a transzparenst rövidesen eltávolíttatták velük.” Fábry Zoltán is azt olvasta Kassán 1945 novemberében: „Kto chce vidieť barbara, nech si pozrie Maďara.” Aki barbárt akar látni, nézzen a magyarra.
De azért erre a korszakra utal a Szlovák Liga felhívása: Polgárok, kérdezni fogják, hogy szlovákok, vagy magyarok vagytok – kezdi a plakát. – Ha csak egy szikrányi szláv fajiságod is van, jelentkezz szlováknak, mert országunkban csak szlovák kap állampolgárságot és csak a csehszlovák állampolgárnak nem kell félnie, mit hoz a holnap. Döntsetek értelmesen, saját érdeketekben! Önmagáért beszél ez a dokumentum.
A másik teremben szovjet zászló, könyvek, plakátok, szocreál festmények emlékeztetnek az 1945–1989 közötti korszakra.
Bukovinszky Gyula (1903–1975) festőművész Klement Gottwald munkáselnökről, Viliam Široký miniszterelnökről és Antonín Zápotocký miniszterelnökről, majd kommunista államfőről készített kissé idealizált képet. Amikor az utóbbi meghalt (1957), iskolai füzetünkbe valamelyik folyóiratból kivágtuk a képét és fekete papírrámát készítve ragasztottuk be. Semmit nem éreztem akkor. Ez teljesen hidegen hagyott.
Širokýt meglátva, a kassai születésű Farkas Vladimír jutott eszembe. Ez az ÁVH-s fiatal korától ismerte és mindig magyarul beszélt vele. Felesége, amikor megtudta, hogy férje szovjet ügynök, önként távozott az élők sorából. Farkas ezt írta egyik találkozásukról.
„Második utam ismét Prágába vezetett. Ica [nagynéném – BZ] addigra már sokat mesélt nekem azokról az intézkedésekről, amelyek a felvidéki magyar kisebbséget a kassai kormányprogram alapján sújtották. Ezért elhatároztam, hogy ha sikerül találkozni Širokýval, ezt szóvá fogom tenni, hiszen az ő felesége is magyar volt. Široký azonnal és nagy szeretettel fogadott. Én azonban eléggé modortalanul nekirohantam azzal, hogy Vilo, miért csináljátok ti a magyarokkal majdnem ugyanazt, mint amit a nácik a zsidóüldözés kezdetén? Szavaim hallatán arca nemhogy vörös, hanem egy pillanat alatt lila lett. Szó nélkül megnyomott egy rejtett csengőt, ami az íróasztala lapja alatt volt. Erre belépett a titkára, Široký a következőket mondta neki csehül: «Kérem, kísértesse ki Farkas Vladimír urat az épületből.» Biztos, hogy neveletlenül rontottam neki, de erre nem készültem fel. Természetesen köszönés nélkül távoztam az irodájából.”
Láthatjuk Csehszlovákia régi címerét, de az újat is, melyet abból az alkalomból kreáltak, hogy az ország állítólag szocialista lett. Ez az utóbbi címer teljesen ellentmondott a heraldikának. A szlovák címerbe egy hegy és tábortűz került, ami a partizánokra kívánt utalni. Zsiványpecsenye-sütő címernek nevezték ironikusan.
Az elmaradhatatlan négyes portré a Kassai Helyi Nemzeti Bizottság Belügyi Osztályának irodájában függött az 50-es években. Rajta Friedrich Engels, Karl Marx, Vlagyimir Iljics Lenin és Joszif Visszarionovics Sztálin arcmása. Ezt a festményt Maximilián Buš, egy kevéssé ismert kassai képzőművész követte el. Bukovinszky is megfestette a generalisszimuszt.
A múlt egy szeletével szembesül az ember, de azzal is, hogy a hamis propaganda évszázada nem a múlté.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
