Az Aranybulla évszázadokig megalapozta évszázadokra a magyar jogalkotás forrását, ösztönözte a párbeszéd és a békés megegyezés keresését és főként olyan morális irányt mutatott, amelyet a haza sorsáért felelősséget érző vezetők sohasem hagyhatnak figyelmen kívül – írta köszöntőjében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki még szeptemberben kezdeményezte az Aranybulla jelentőségének és emléknapjának törvénybe iktatását.
A házelnök köszöntőjét Bellavics István, az Országgyűlés közgyűjteményi és közművelődési igazgatója olvasta fel. A 800. évfordulóra meghirdetett emlékév eseményei közé tartozott ez a tudományos konferencia is, valamint két frissen megjelent kötet. Az egyik annyira friss, hogy számos tanulmány mellett már tartalmazza a mostani konferencia előre beküldött előadásait, s készül fiatal kutatók munkáiból is egy kötet, amelynek határideje december 15.
Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg a konferenciát. Vannak események a történelemben – mondta –, amelyek jelentősége nyilvánvaló volt a szemtanúk vagy a jelen nem lévő kortársak számára. Ilyen volt 1526. augusztus 30-án a mohácsi csatavesztésé, ilyen 1948. március 15. és ilyen 1920. június 4. Mindenki tudta, hogy lezárult egy korszak, és valami új kezdődött. Az Aranybulla esetében nem ez volt a helyzet. Amikor 1222 tavaszán, valószínűleg áprilisban, II. András király rászánta magát a törvény kiadására, sem ő, sem a kortársak nem sejthették, hogy az arany függőpecséttel ellátott oklevél milyen sokszor hivatkozott dokumentuma lesz a magyar történelemnek.
Államiságunknak az a 800 éves emléke, amelyről minden érettségizett honfitársunk hallott a történelemórán, de jelentőségét minden bizonnyal csak kevesen értik, az első magyar társadalmi szerződés, amely már nemcsak az alattvalókat, de az uralkodót is kötelezi.
A törvény – amelyet megjelenése után tíz évvel módosított a király, hogy azután nem sokkal feledésbe merüljön – jelentősége nem annyira saját korában, mint inkább utóéletében nőtt meg. Akkortól, amikor Nagy Lajos király belefoglalta saját 1341-ben kiadott törvényébe, életre keltve a dokumentumot, az Aranybulla meghatározóvá vált a magyar jogtörténetben.
Évszázadokon át hivatkoztak rá, igaz, koronként más-más aspektusból, ráadásul sokszor félreértve mind az uralkodói szándékot, mind pedig a dokumentum tartalmát.
Egy 800 éves írás értelmezése rendkívüli feladatot jelent. Sikeresen csak akkor lehet elvégezni, ha keletkezésének körülményeit, jogi, társadalmi, gazdasági, kulturális környezetét is alaposan feltárják.
Ráadásul azokkal a rárakódott értelmezésekkel is meg kell küzdeniük a történészeknek, amelyeket a dokumentumról évszázadok során írtak. A mai tudományos konferencia célja az, hogy ezeket a körülményeket feltárva adjon minél teljesebb képet a magyar történelem becses emlékéről és a korról, amelyben megszületett.
Külön megtiszteltetés, hogy ezekről az eredményekről az életünket meghatározó törvények helyszínén: az országházban beszélhetnek a kérdés legkiválóbb szakértői – mondott köszönetet befejezésül dr. Freund Tamás, az MTA elnöke.
Zsoldos Attila akadémikus a Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet kutató professzora, akinek a 800 éves Aranybulláról és történetéről írt új kötete idén jelent meg, bevezető előadását azzal a meglepő mondattal kezdte, hogy az Aranybullának nemcsak egy története van. Ugyanis a források szerint 7 példánya készült, amelyek közül – ismereteink szerint – a 14. század közepére csupán egy maradt fenn, de később ennek a sorsa sem követhető nyomon. Jobb a helyzet a törvénynek nevet adó, aranylemezekből összeforrasztott pecsét esetében, mivel fém lévén, átvészelte az évszázadokat, így tanulmányozható, noha nem függött magának az okmánynak egyik példányán sem.
Az Aranybulla szövegének is külön története van. Már a Nagy Lajos 1351-ben kiadott törvényébe beillesztett sem teljesen azonos az 1318-ból fennmaradt legrégebbi példányéval.
Újabb szövegváltozatokat foglaltak a maguk törvényébe a későbbi uralkodók, s akkor még ott vannak a kései középkorban és az újkorban készült másolatok is. Minden változat új lehetőségeket kínált a tévesztésre. Külön történet a nemesi kiváltságokról szóló kérdés, amely az Aranybulla rendelkezéseit tette meg igazodási pontnak. Ennek az útnak kimagasló mérföldköve Werbőczi István Hármaskönyve, hogy aztán a történelmi emlékezet az alkotmány nélküli alkotmányosság alapdokumentumaként gondoljon az Aranybullára, így alakítva ki a törvény újkori utóéletét meghatározó keretét.
És külön történet az Aranybulla tartalmának értelmezése is. 1222 válságos év volt a királyság történetében: három nádor váltotta egymást a legfőbb világi méltóságban, ami azt jelzi, hogy II. András kétszer is szervezeti változtatásra kényszerült.
Csakhogy nem a tankönyveinkből ismert okból, miszerint a nemesség több birtokadományért lázadozott. III. Honoriusz pápa bulláiból, amelyek a magyar királyság eseményeire figyelő vatikáni jelentések nyomán születtek, és a legtöbb korabeli ismeretet adják a magyarországi viszonyokról, kiderül, hogy II. András és fia, a későbbi IV. Béla szembenállása okozta a viharokat, vagyis az a középkori magyar „politikai hagyomány”, hogy az uralkodó és utóda ellentéte mögé két táborba szerveződnek az ország előkelői. Béla mögé azok az ispánok álltak, akik András elődjétől, Imre királytól kapták a tisztséget és a vele járó birtokokat. 1218-ban a Szentföldről hazatérve találkozott II. András a politikai válsággal. A történész szerint ez a helyzet nem volt összefüggésben Gertrúd királyné meggyilkolásával, ami még 1213-ban történt, mint ahogyan az Aranybullát sem „kikényszerítésből” adta ki II. András 1222 áprilisában.
Zsoldos Attila a nevezetes dokumentumot a király korábbi és újabb reformjai összegzésének tekinti, amelyben új elem „az igaz szolgálattal szerzett birtokok” védelme és „a tisztséghalmozás” tilalma. A székesfehérvári törvénynapok évenkénti megtartását rendeli el, továbbá számos, nem a királyi hatalommal összefüggő sérelem orvoslását.
Ami az Aranybulla sokat emlegetett ellenállási záradékát illeti, ennek kiadása nem jelentett az uralkodó számára kockázatot, mert csak azokat a rendelkezéseket foglalja össze, amelyeket II. András hajlandó volt megadni a politikai vihar lecsendesítése érdekében, egy állomás volt a megoldáshoz vezető úton. Az utókor alkotmányos garanciát olvashatott ki belőle.
Zsoldos Attilának az Aranybulla 800 című, az emlékévre kiadott könyve, valamint a konferencián elhangzó tanulmányokat közlő kötet (a történészek előre beküldték előadásaikat) már megjelent, s a téma iránt érdeklődőknek sok új szempontot, információt kínál.
Számomra Takács Imre, az ELTE művészettörténész professzorának előadása volt az egyik legérdekesebb, amiből kiderült, hogy már II. András használta, hat különböző pecséten is, az oroszlános, hétszer vágott pajzsot királyi jelképként.
Az újdonság volt, hogy Gertrúd halála után az új feleség: Jolanta új ízlést is hozott a királyságba. Megjelenik a francia gótika, amelynek egyik példája a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának déli főkapuja: a porta speciosa.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
