Ami összeköti a két múlt századi zseniális svájci teológust, Barthot és von Balthasart, az a mély keresztyén hitük egyik legszebb belső része, a teremtett világbeli, látható, és a részben láthatatlan szellemi-lelki szépségek felismerése, értelmezése, szeretete és mindennapi megélése. Senki ne gondolja, hogy itt elvont eszmefuttatások sok ezer oldalas anyagáról van szó csupán. Nem, mivel a szépséget Alkotó Isten magasztalása mindkét zseniális teológusnál áthatotta a hétköznapokat.
Dürer sziklákat repesztő fűszálainak növekedésereje éppúgy benne volt esztétikájukban, mint Mozart muzsikájának élvezete. Olyannyira, hogy Barth Bázelben halála reggelén még meghallgatta szokása szerint egyik Mozart-lemezét. Von Balthasar pedig több kötetes szépségteológiáját naponta megélte a Schwyz Kanton einsiedelni Bencés Monostorát körülövező fenséges hegyormok szemléletekor éppúgy, mint zongorajátéka zenei klasszikusokat lelkébe visszahívó játékakor. Nem véletlen, hogy ez a két szépségszomjas lélek életük bizonyos szakaszaiban nem csak levelezés útján inspirálta egymást a látásmód, a szépség-szemlélet és élvezet lelki magasságainak újabb és újabb meghaladására, a szó szoros értelmében esztétikai transzcendálásra, minden előbbin történő túllépésére, hanem személyesen, Bázelben és másutt adtak újabb testvéri ösztönzést egymásnak. Az Isten adta földi és mennyei, meg égi szépségek újabb összefüggéseinek elkáprázó meglátására és láttatására. Segítségükkel szépségtúrákra indulhatunk, gondolataik, könyveik mesteri bedekkerek a szépségláttatás birodalmában.
Bevezető eszme akkordok
Barth Károly református teológus, az Ige szerelmese és közel 20 ezer oldalban fejtegetője, ezer és ezer teológus professzoraként a bázeli református tanszéken új gondolkodási korszakot nyitó és építő munkásságával még ma is tanít bizonyos tekintetben. Bár sokan és sokféleképpen vitatták, bírálták egyes gondolatait, megnyilatkozásait, de hatalmas és mélyreható kutatásainak szinte könyvtárnyi gazdagságát tartalmazó Kirchliche Dogmatik-ja, egyházi tanrendszere és kötetek tucatját megtöltő prédikációi, főként pedig a bázeli börtönlelkészkedése egyszerű, érthető szintre lefordított lelkigondozói igehirdetései méltán helyezik mások elé tevékenységének kegyelemittas értékvilágát. Ennek tengelye mindig az Ige volt. A Kijelentés. Isten Szava, amely elhat a vesék és a gondolatok megvizsgálásának a mélységéig és magasságáig. Mindkét teológus az Isten Igéje által kreált, megteremtett létben fedezi fel a szépség, a harmónia, a fenséges rend, törvényszerűségek lenyűgöző csodáit. A szépség a teremtett Lét, így a Teremtő sajátossága és sajátja.
Urs von Balthasar esztétikai sorozata egyikében, Az Úr dicsősége – Teológiai Esztétika (The Glory of the Lord – A Theological Aesthetics) címet viselő grandiózus, hét kötetes sorozatában, melynek egyes kötetei 1961 és 1989 között jelentek meg Edinburghban, így fedi fel Barth befolyását: „A szépség az a szó, ami az első” (1961). Pontosabban, az az Ige, ami elsőként egyáltalán elhangzik a tohuvabohu, a kavargó és formátlan ős-bumm első másodpercében, az teremtő, szépségalkotó szó is. És a katolikus esztéta történelemvégi látomásában is ez dereng fel:
„A szépség az utolsó dolog, amelyet a gondolkodó értelem meg mer közelíteni”.
És hogy micsoda hétköznapi jelentősége és fontossága van a szépségnek, a szépség felfedezésének, meglátásának, a vele kapcsolatos érzelmi iskolázásnak, majd szépséghordozó emberek sokaságának a kultúra-képzés szempontjából, ezt meg is fogalmazza von Balthasar. „Egy szépség nélküli világban – még akkor is, ha az emberek nem tudják milyen is lenne ez, tehát abban a világban, amely talán nem teljesen szépség nélküli, de mégsem tudják meglátni és nem számolnak vele: e világban a jó is elveszti vonzerejét”. Ez az a mély összefüggés, ami a szépség-jóság-igazság között teremtési adottságként meghúzódik. Mindketten Dosztojevszkij nyomán is megerősödtek igei látásmódjukban. A nagy orosz zseni ezt írta: Ha a szépség és az igazság között kellene választanom, én a szépséget választanám, mert abban benne van az eszmei igazság is.
Az einsiedelni kvartett – példaértékű római katolikus-protestáns eszmetársi barátság
Az ősi és gyönyörű fekvésű einsiedelni Bencés Kolostorban tartotta főként von Balthasar azokat a szépségfürdőzéseket, amelyek másodlagos élményként betöltötték lelkét. Másodlagos élmények ezek, az Isten Kijelentésére, Igéjére, annak szépséggazdagságára, láttatás erősítő zsoltárokra és a svájci táj felülmúlhatatlan alpesi, elsődleges látványcsodáira írt reflexiók. Tudatossá emelt szépségtartalmakat halmozott fel ötkötetes Theo-Drama, Isten-dráma sorozatában, amelynek egyes részei 1973-1998 között jelentek meg San Franciscóban. Teológiai drámaelmélete Krisztus-tengelyűségével teljesen a barthi Ige teológia nem csak földrajzi közelségét mutatja.
1948-ban Einsiedelnben találkozott több alkalommal is Barth, von Balthasar, Adrienne von Speyr és Charlotte von Kirschbaum Josef Fraefelnél, akivel együtt alapította meg a szerzetes-esztéta a Johannes Kiadót. Ők négyen 24 órán át hallgattak Mozart lemezeket, és cserélték ki gondolataikat a muzsika-esztétikáról. Itt fogalmazta meg Barth talán nem először:
„Amikor az angyalok Isten dicsőségére muzsikálnak, akkor Bachot játszanak. Amikor viszont a maguk örömére, gyönyörűségére zenélnek, akkor Mozartot”.
Fiának küldött levelében azt is leírja, hogy Bachot a zene Keresztelő Jánosának tekinti, Krisztusra mutatásával. Beethovent meg Origeneshez, az ókori nagyhírű, ékesszóló teológushoz hasonlítja. Egy-egy házi összejövetelen von Balthasar zongorán játszott. Ilyenkor Barth a neves hallgatóságot jelentette. Jegyzeteiben az alkalmakról így írt: „Mozart olyan füllel rendelkezett, amivel belehallgatott az Isten trónja előtt éneklő angyali kórus harmóniáiba”. Mindkét teológus bőven írt Mozart mennyei muzsikájáról, Barth könyvecskét is. A két teológus eszmei barátságát, ami egyháztörténeti újdonság és valóságos ökumenikus, mi több: felekezetek fölötti csodabarátság volt, méltán nevezhetjük példaértékűnek a római katolikus-protestáns egyházak legújabb kori történetében. Ennek valóban neves és maradandó bizonyítéka volt, hogy von Balthasar 1948/49 téli szemeszterében a bázeli „Keresztyén Kultúra Társasága” nevű befolyásos szervezetnél 10 előadást tartott ezzel a címmel: „Barth Károly és a katolicizmus”. Barth sok írásában idéz jeles katolikus írókat, költőket, például Paul Claudelt, Georges Bernanost vagy Gertrud von LeFortot. Ugyanakkor a nagy klasszikusok is előkerülnek Egyházi Dogmatikájában is, például Goethe, Moliére, Balzac, Shakespeare, Dosztojevszkij, az emberi lélekábrázolás nagymesterei.
Barth szépségfürdője és teológiai esztétika-története
Karl Barth szerint a teológia a legszebb az összes tudomány között. Ennek az az oka, hogy Isten igazsága és igazságossága mellett az Ő szentsége Isten valóságának kifejeződése, s ez a szent tudomány tárgya. Andrew Dunstan nagyon olvasmányos könyvében ez kiválóan megmutatkozik és tükröződik.
Dunstan könyve sokrétűen mutatja be 1919-től 1968-ig Barth fejtegetéseit a szépségről teológiai, egyházi és egyházon kívüli összefüggésekben. Rendszeresen azonban a bázeli zseni Egyházi Dogmatikája II/1. könyvének 31. §-ban részletezi szépségfelfedező gondolatait. Számára a szépség nem önálló fogalom, hanem ez a lényege: Isten maga szép, Ő a szépség maga. Ebben a részben az ó-egyházi teológiától a reformációig felvázolja a teológiai szépségtannak egész történetét, megtisztítva mindenfajta filozófiai önkénytől. Isten teremtetlen, lényegi, mindig is létező ős-szépségét az Ő dicsőségének a valóságába ágyazza. Szépsége dicsőségének egyik érzékelhető megjelenése. A közel 40 oldalon át folytatott barthi fejtegetés lényege:
Isten az egyetlen tökéletes szépség, ezért az egyetlen szép, esztétikus tudomány a teológia.
Isten lényegének szépségvonása kifejeződik a teremtés őseredeti szépségében, az istenközösségre teremtett ember édenkerti közvetlen istenkapcsolatában. A bukás után egyetlen szépségfoglalata Isten szépségének Jézus Krisztus. A kereszt fejezi ki az Ő titokzatos szépségét, amin szellemi és lelki, feltámadásos valósága vett győzedelmet. A drámai szépség, ami erkölcsi szépséggé alakul át, a kereszten is szép maradt, mert felülemelkedett a jóság és engedelmesség formájában mindenkin és mindenen. A legmélyebb mélyponton is Isten dicsőségét, a gloria Deit szolgálta. Minden esztétika annyit ér Barth szerint, amennyire a glorifikációt, Isten történelmi, családi, egyházi, nemzeti keretek közötti megdicsőítését szolgálja, mozdítja elő. Amikor a szépség erkölcsi felhajtó (segéd)erővé lesz.
Barth szépségszemlélete, belemerülése az isteni tökéletes szépségbe soha nem öncélú. Esztétikája nem élvezetet vagy undort taglal, nem elragadtatást vagy elborzadást elemez esztétika címen, hanem egész más létsíkon mozog: Isten dicsőségének szemléletének emelkedettségén, szentháromságos létének cselekvő, imádó, imádságos dicséretén és ennek erkölcsi érzékeltetésén nyugszik. Mindez naponta történhet igeolvasással, imádkozással, életünk Isten elvárásaihoz igazításával, a teremtés, a természeti világ még megmaradt szépségének szemléletével, ezek megőrzésével. De ezt valósítja meg az eszmei-gondolati szépségsík is, a teológia, filozófia bizonyságtétele Istenről vagy az irodalom, zene, a festészet, szobrászat szépségtartalmainak, látványelemeinek ezernyi formája az emberi történelem során. El egészen napjaink nem teológiai esztétikaélményeinek átgondolásáig, a francia Jean-François Lyotard-ig (1924–1998), aki a magasztos, fenséges fogalmak tartalmainak kibontásán fáradozott. Jól tudták ezt a zsoltárszerző franciák is, L. Bourgeois – C. Goudimel jó 450 évvel ezelőtt is, amikor a máig énekelt genfi zsoltárokat komponálták. Mily jó és mily gyönyörűséges, hogy a történelemben nem csak a rossz, a gonosz ismétli meg önmagát, és hódít, hanem mindenek előtt és fölött, sőt mindenek ellenére: Isten. Ez is szépségének maradandó titka. Miként a 8. Zsoltárban magyarul is énekeljük:
Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk,
Mely csudálatos a te neved nékünk!
Nagy dicsőséged ez egész földre
Kiterjed és felhat az egekre…
De micsoda az embernek fia,
Kiről Felségednek van ily gondja?
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
