November 25-én, pénteken vettek végső búcsút a súlyos betegség következtében elhunyt Geönczeöl Gyulától. Geönczeöl 1950. augusztus 7-én született. Amatőr történészként szinte profi módon foglalkozott, írt, alkotott, levelezett baráti körével elsősorban a magyarok eredetének, Kárpát-hazai honfoglalásának témakörével, valamint a Nagymorva Birodalommal.
Rendszeresen publikált az immár 12. esztendeje, Szigeti Gábor neve és főszerkesztősége alatt megjelenő Zsarátnok című folyóiratban. De ismertem őt a Magyarok Világszövetsége révén is.
Geönczeöl Gyula még a rendszerváltoztatás előtt emigrált, s több éven keresztül élt az Amerikai Egyesült Államokban. Elsajátította csaknem anyanyelvi szinten az angol nyelvet, kutatott, merített, szerkesztett, publikált angol nyelvű forrásokat is tanulmányozva, feldolgozva, elemezve.
(Fotó: Zilizi Kristóf)
Geönczeöl Gyulát nem ismerte kellőképp széles e Kárpát-haza, Európa, de mondhatjuk nyugodtan, hogy a nagyvilág sem.
Utolsó időszakát, éveit elsősorban családi hajlékában, Léván, illetve Garamkövesden töltötte, ahol fiai, Attila és Csaba családjaikkal borászattal foglalkoztak, a napokban Párkány városában a Fő utcán Borházat is nyitottak. Idősebbik fia, Attila a környék bortársaságait is összefogja, szervezi, borospincével, borkóstolókkal is foglalkoznak.
Geönczeöl Gyulát vagy egy évtizede ismerhettem meg. Nagy tudása, cselekedni, tenni akarása, töretlen munkakedve és munkabírása iránt elismeréssel viseltettem. Buzdított, inspirált engem is.
Legutóbb idén februárban a lévai Reviczky Társulás – melynek jómagam is tagja vagyok – évzáró gyűlésén volt szerencsém találkozni vele.
2022 júniusától azonban megtörni látszott a jég. A gyilkos kór fokozatosan leépítette, legyengítette, s az utóbbi 1,5-2 hónap már napról napra nagyobb küzdelmet, erőfeszítést követelt meg tőle. November 22-én, hajnalban idősebbik fia, Attila karjai között kilehelte lelkét.
Római katolikus rítus szerint november 25-én, pénteken kora délután a lelédi temetőben Vanda Károly szalkai plébános vett tőle végső búcsút. Geönczeöl Gyula végakarata az volt, hogy elhamvasztása után a lelédi temetőben István bátyja mellett nyugodjék.
(Fotó: Zilizi Kristóf)
Elmondható Gyula testvérünkről, barátunkról, kartársunkról Márai Sándor után szabadon, ahogy megfogalmazta Halotti beszéd című sokszor idézett versében: „Látjátok, feleim, szem’tekkel mik vagyunk. / Por és hamu vagyunk / Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. / Össze tudod még rakni a Margitszigetet?” (…). De ugyanígy Kosztolányi Dezsővel is: „Látjátok feleim, egyszerre meghalt / és itt hagyott minket magunkra. / Megcsalt. / Ismertük őt. / Nem volt nagy és kiváló, / csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. / De nincs már. / Akár a föld. / Jaj, összedőlt a kincstár.”
Végezetül kollégája, Szigeti Gábor újságíró így búcsúzott tőle a gyászoló gyülekezet előtt: „Gondját viselte a világ magyarsága sorsának, s ennek ő az utolsó pillanatig, míg ereje engedte, eleget tett. Nagyon sokan nem ismerik/jük munkásságát, de talán idővel egyszer lesz majd, akik megismertetik a magyarsággal. S fognak majd találkozni Geönczeöl Gyula nevével, számtalan cikkével, és akkor talán majd feljegyződik neve az egekben. Sajnos a sors nagyon mostoha volt hozzá, hiszen lobogó magyar lélekkel felvállalta a magyarság rossz sorsát, ő akkor kezdte már egyetemistaként lángoló lelkével, lobogó hajával szervezni a nyári ifjúsági táborokat, összeszedendő újra a magyarságot.
Lezsák Sándor több napot töltött a felvidéki tábor helyszínén, melyet Gyula szervezett. Angliában figyelte a magyarsággal kapcsolatos történéseket. Legutóbb egy angol nyelvű könyvet fordított le a hun–magyar rokonságról. Köszönjük meg, hogy testérvei, munkatársai lehettünk, példát vehettünk róla, tanulhattunk tőle, igazán volt mit. Isten áldjon, Gyula! Nyugodj békében! Emléked megőrizzük szíveinkben, cselekedeteinkben.”
(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
