(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A fenti elnevezéssel indult útjára az a közösségi rendezvénysorozat, melynek több állomásán a CRUX keresztyén zenei együttes zenél. Így történt az legutóbb az ipolysági református templomban tartott dicsőítő alkalmon is, amely a sorozat tizenegyedik állomása volt. A közös éneklés mellett a hit mélyítéséről, Isten dicsőítéséről szólnak a közösségi események.

A november 12-ei alkalom Izsmán Jónás ipolysági református lelkész rövid imájával vette kezdetét. Az alkalmon a CRUX együttes mellett a helyi dicsőítő zenekar zenei szolgálatára is sor került.

Sikula Gábor (b.) szól a hallgatósághoz (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Dicsőítő Felvidék zenei szolgálatú sorozat az elmúlt hónapokban bejárta szinte a teljes Felvidéket. Mint Sikula Gábor, a CRUX együttes gitárosa a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: „A kezdeményezés még 2020-ban indult, egy fellépésünk valósult meg akkor. A járványhelyzet azonban nem engedte, hogy folytassuk. Halasztás után idén februárban kezdtük újra.”

„A Dicsőítő Felvidék közösség célja, hogy összefogja és egyesítse a felvidéki magyar közösségek dicsőítő alkalmait, támogassa a felvidéki dicsőítő zenekarok munkáját és ezáltal építse a magyar keresztény könnyűzenei kultúrát a Felvidéken” – tette hozzá.

Megjegyezte: „Hiszünk abban, hogy a közösségben megélt dicsőítésben generációkon és felekezeteken átívelve alkothatunk egy testvéri közösséget, amely erősíti összetartozásunkat és egymás iránti szeretetünket. Hiszünk benne, hogy a dicsőítő ima fontos része lehet mindannyiunk lelki életének, egyéni és közösségi szinten egyaránt.

A Dicsőítő Felvidék novemberi állomása az ipolysági református templom volt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A magyar közösségek összekapcsolásával valósulnak meg a nagyobb események. A zenei alkalmak ökumenikus szelleműek. Összekötik az egyes felekezeteket, közösen dicsőítve Istent – jegyezte meg.

A sorozat minden egyes állomásán több csapat nyújt zenei szolgálatot. A CRUX együttes mellett helyi, illetve az adott állomás környéki keresztyén könnyűzenei együttesek lépnek fel.

A közös dicsőítések az ismerkedést, a zenekarok közös gondolkodását is szolgálják.

Az ipolysági dicsőítő zenekar (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Dicsőítő Felvidék állomásai között találjuk többek között Ipolyság mellett Diósförgepatonyt, Komáromot, Érsekújvárt, Rimaszombatot, Kassát, Királyhelmecet, Nagykapost, valamint Peredet és Egyházfát.

„Arra törekszünk, hogy felvegyük a Felvidék-szerte működő magyar dicsőítő csapatokkal a kapcsolatot” – szögezte le Sikula Gábor.

A közös örömzenélés mellett további terveik is vannak. Elindítottak egy Youtube-csatornát, ahol rövid kisfilmeken mutatják be az egyes dicsőítő csapatokat. Az első bemutatkozó videók a Dicsőító Felvidék csatornán érhetőek el. Fontosak az ilyen formációk, mert megmozgatják a közösségeket, akik közösen, dicsőítés által erősítik a hitüket – véli a sorozat koordinátora.

Izsmán Jónás, ipolysági lelkész szól a közönséghez (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Sikula Gábor elmondta:

a zenei alkalmak állomásainál arra törekszenek, hogy mindenféle felekezetet egyformán megszólítsanak. Ezért számos dicsőítés valósult meg templomok mellett közösségi házakban, kultúrházakban.

Ugyanakkor a zenei szolgálatot az utcára is kiviszik. „Az utcán sétáló emberek így meghallják, hogy van minőségi magyar keresztyén könnyűzene a Felvidéken. Ennek van egy olyan vonzereje, ami őket is megfogja” – jegyezte meg. Rimaszombatban és a komáromi Tiszti pavilon szabadtéri színpadán valósult meg ilyen jellegű alkalom. Ezek teljesen nyílt alkalmak, melyekre örömmel várják a hallgatóságot.

Az ipolysági dicsőítő zenekar (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A tervekkel kapcsolatban kifejtette: tovább szeretnék folytatni a dicsőítő sorozatot. Számos helyre már visszahívták a csapatot. Láthatóan igény van az ilyen szolgálatra, így még több emberhez szeretnék eljuttatni a kezdeményezést. Nem titkolt szándékuk szolgálataikkal a felvidéki keresztyén közösségek megerősítése.

A sorozat következő állomása december 17-én a féli kultúrházban lesz. Az alkalmakról további részletek a Dicsőítő Felvidék közösségi oldalán és a CRUX együttes honlapján találhatóak.

A CRUX együttes szolgálata (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A legutóbbi dicsőítő alkalom az Ipolysági Református Egyházközség csatornáján tekinthető meg.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)