Nagybalogon második alkalommal gyűltek össze Koós Győző hadnagy felújított síremlékénél. Pósa Dénes, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének alelnöke, a Balogvölgyi Tájegységi Értéktárbizottság tagja mondott emlékbeszédet. Ismertette legújabb kutatási eredményeit, melyek ezúttal Koós Győző testvérbátyjára, Koós Elemérre irányultak.
Tavaly, amikor az első világháború befejezéséről emlékeztek meg, egy céltudatos és bátor ember életútjára tekintettek vissza. Koós Győző hadnagy, édesapja nyomdokain haladva, a pedagógusi pályára készülve, a sárospataki állami tanítóintézet növendéke lett. Negyedikes volt, mikor katonai szolgálatra hívták be.
Koós Győzőt rövid katonai pályafutása alatt kétszer is előléptették, három ízben kapott kitüntetést vitézi magatartása elismeréséül. Hazája iránt elkötelezett volt.
„Mint az a korabeli sajtóból kiderül, a hadnagy a halála pillanatában is, fiatal kora ellenére mint századparancsnok, csapata élén harcolt az ellenséggel. Az a tény, hogy többször is megsérült, mégis igyekezett visszatérni bajtársai közé, azt mutatja, hogy nem félt, valószínűleg erős volt istenbe vetett hite is. Tanítói vizsgája is ezt bizonyítja, készült a jövőre, készült a pedagógusi pályára, bízott a háború befejezésében, a békében. A sors iróniája, hogy pedagógusi erényeit csak csapattestében tudta kamatoztatni egy rövid ideig” – mondta Pósa Dénes.
Kifejtette, ezúttal egy olyan emberről, Koós Elemér református lelkészről ejt néhány szót, aki nem a fronton, hanem a hátországban teljesített szolgálatot.
„Bizonyára több kapcsolódási pontot is találnánk a hős hadnagyhoz, én három pontot emelnék ki: szintén erős hittel rendelkezett, szintén magasan képzett ember volt, ő volt Koós Győző testvérbátyja” – mondta Pósa Dénes.
Koós Elemér 1917 májusában ott volt Koós Győző hadnagy újratemetésén Nagybalogon.
A gyászszertartáson Csabay Pál református lelkész, aki Koós Győző sírjától nem messze nyugszik, akkor többek között hozzá is intézte szavait:
„Kedves szolgatársam, lelki testvérem s rokonom a hitben, ki testvéröcsédet gyászolod e holtban: mit mondhatnék neked? Amit e hősi sebnek ajka beszél s te néked beszél, te érted bizonnyal anélkül is, hogy az én ajkam visszhangozza azt. Te megtalálod — óh találd is meg! — lelked megnyugvását a földi korlátokon túlemelkedett, öntudatos hitben. Elég neked, ha annyit mond ama sebnek ajka: Ez volt felőlem Isten akarata!, te leborulsz e szent akarat előtt és azt mondod Dáviddal: „nem nyitom panaszra számat, óh Uram, mert te cselekedted ezt!”
Pósa Dénes kutatásaiból kiderült:
Koós Elemér Ragályon született 1890-ben Koós István és Varga Borbála tanító házaspár gyermekeként. A család előbb Alsópokorágyra költözött. Itt hunyt el Koós István felesége, Elemér édesanyja. Koós István újra megnősült, feleségül vette a nála 10 évvel fiatalabb helybeli Simon Magdolnát. Ebből a házasságból született Győző. A család Balogra került, s a község fontos szereplőjévé vált. A fiúk itt nevelkedtek, innen jártak Rimaszombatba, iskolába.
A kutatások alapján, a korabeli újságokból értesülhetünk továbbá, hogy Elemér, mint tanuló tartott emlékbeszédet a reformáció emlékünnepén, ahol nagyon szép szónoklatot tartott. 1909-től tanult Debrecenben hittant. A tanulás mellett verseket írt, műfordításokban szorgoskodott, bibliai tárgyú történeteket írt. Versei a Debreceni Főiskolai Lapokban jelentek meg, amelynek társszerkesztőjévé vált. Költészetén, írásain Ady hatása volt észlelhető.
Íme, a példa:
Koós Elemér: Vado Mori (részlet)
Fényes, palástos, gőgös nagyúr
Ifjú, kemény gazdám: az élet
Szolgálatából elbocsátott.
Nem adott mást: egy rossz iszákot
S benne néhány fakó emléket.
Testem égeti koldusruhám,
És által a kék csatornákon
Forrón zuhogott szívem vére:
Megírtam egy íriszlevélre
Az én könyves bús árvaságom.
Így írtam az instanciámban:
„Kérlek, drága Úr, zokon ne vedd,
Egy könyörgésem volna hozzád,
Nyújts nékem csak egy lázármorzsát:
Egy cseppnyi igaz örömet.
„Koós Elemér verseit és a Koós család történetét szeretnénk tovább kutatni és a Muskátli magazinban bemutatni, amely havonta jelenik meg elektronikusan, évente pedig nyomtatott formában” – mondta Pósa Dénes.
Mint megtudtuk, Debrecenben a Magyar Irodalmi Önképző Társulat Koós Elemérrel megszerkesztette és kiadta a Főiskolai Lapok repertóriumát. Az Önképző Társulat sok értékes, tehetséges fiatalt indított pályára. Koós Elemér szavaival: „itt tanultak a sasok repülni”.
A háború ideje alatt Somogyi István mezőtúri református kántortanítóval Háborús gyászdalok című gyűjteményt készített. A füzet tíz vegyes és férfikarra írott szerzeményt tartalmazott Koós Elemér verseire.
A gömöri egyházmegye Putnokon tartott őszi közgyűlésén, 1917. augusztus 23-án erősítette be állásába Koós Elemért, mint szuhafői lelkészt. A lelkészi állás mellett a tanítói munkát is végeznie kellett a bevonult Hédervári Izidor tanító helyett. Buzgóságáért és az iskolaügy iránti szeretetéért egyházmegyei elismerésben és köszönetben részesült.
Pósa Lajos nemesradnóti lelkész, tanügyi bizottsági elnök az 1917–1918 évi iskolai évről felvett jelentésében ezt írta:
„A lelkészek közül többen kivették részüket az iskolai nevelés és oktatás szép és nehéz munkájából, helyettesítve hadban álló, vagy hadifogságban álló tanítóikat. Elismeréssel emlékezem meg itt róluk: Koós Elemér szuhafői lelkész.”
1921-ben dr. Révész Kálmán püspök Miskolcon tartott jelentésében már Koós Elemér lelkész haláláról számolt be.
A gömör-tornai egyházmegye első közgyűlésén, Aggteleken Király István tartott emlékbeszédet, amelyben hűen jellemezte Koós Elemér egyéniségét.
„Az a tény, hogy Koós István ilyen időtálló emléket állított fiának, Koós Győzőnek, vezetett minket oda, hogy kutassuk a Koós család történetét és az eredményeket a Felvidéki Értéktáron keresztül is eljuttassuk az érdeklődőkhöz. További kutatást igényel Koós Elemér munkásságának feltárása, sírhelyének felkutatása is. Két fiatal, szolgálatkész ember. Két testvér. Két igazi hős. Koós Győző 22 évesen, Koós Elemér 31 évesen távozott az élők közül. Emlékezzünk rájuk tisztelettel!” – zárta megemlékezését Pósa Dénes.
(HE/Felvidék.ma)
