Több év kihagyás után folytatódik a Csábi Színházi Esték sorozat a Csemadok Csábi Alapszervezete, az idén 750 éves Csáb község és a helyi alapiskola közös szervezésében.

December 5-én, hétfőn 15.15-től a kitűnő Ex Libris-Díjas Csavar Színház Asszooony! – A buták versenye című meseelőadása lesz látható kicsiknek-nagyoknak a Mikulás-váró műsor keretében, a Csábi Alapiskola közösségi termében.

Főszerepben a Jászai Mari-díjas Gál Tamás (a Komáromi Jókai Színház igazgatója) és Kiss Szilvia színművész.

Egy magyar népmese (Buták versenye) segítségével rendkívül humoros megközelítésben mutatjuk be a férfi és nő közötti állandó konfliktust, lélekfrissítő képet tárva a nézők elé, mely nemcsak a másik megértéséhez és elfogadásához segíti hozzá a nőt vagy a férfit, hanem kapcsolatuk szebbé, jobbá tételéhez is, vagyis végső soron a szerelem győzelméhez. Ennek első lépése, hogy a férfi megértse és elfogadja a nőt, a nő pedig értse és fogadja el a férfit. Még a mesékben sem állítják, hogy ez könnyen megvalósítható!

Díszletes, kosztümös, zenés, táncos, interaktív előadás, mely kicsiknek vidámságot és jó kedvet csinál, nagyoknak pedig gyógyírként is szolgál; utat találni a másikhoz.

A belépés díjtalan. Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

(Zaťko Ervin/Felvidék.ma)