A szerdai általános audiencia végén Ferenc pápa „külön imát” kért XVI. Benedekért, „aki nagyon beteg”. A Szentszéki Sajtóiroda igazgatója megerősítette, hogy az emeritus pápa egészségi állapota súlyosbodott, de helyzete továbbra is stabil.

A nyugalmazott pápa éber, állapota stabil – hangoztatta Matteo Bruni szentszéki szóvivő a XVI. Benedekről kiadott közleményben csütörtökön.

A vatikáni nyilatkozat szerint a nyugalmazott pápa jól pihent az éjszaka, gondolkodása tiszta és teljesen éber.

Állapota továbbra is súlyos, de a helyzet jelenleg stabil – hangsúlyozta a szentszéki szóvivő.
Hozzátette, Ferenc pápa továbbra is imára szólítja fel a hívőket, hogy a nehéz órákban XVI. Benedek mellett legyenek.

XVI. Benedekért mutatnak be misét a “kis Vatikánnak” tartott római lateráni Szent János-bazilikában pénteken.

Korábban írtuk:

A szerdai általános audiencia zárásaként Ferenc pápa felkérte a híveket, hogy mondjanak „külön imát” 95 éves elődjéért, XVI. Benedek emeritus pápáért.

„Szeretnék Önöktől egy különleges imát kérni Benedek emeritus pápáért, aki csendben támogatja az egyházat. Kérjük az Urat, hogy vigasztalja meg, és támogassa az Egyház iránti szeretetének ebben a tanúságtételében mindvégig.”

Az újságírók kérdéseire válaszolva a Szentszéki Sajtóiroda igazgatója, Matteo Bruni megerősítette: az elmúlt néhány órában az emeritus pápa egészségi állapota az életkor előrehaladása miatt romlott.

Hozzátette: a helyzet „jelenleg ellenőrzés alatt áll”, folyamatosan orvosok figyelik XVI. Benedek állapotát. Matteo Bruni azt is elmondta, hogy a VI. Pál teremben tartott általános audiencia után Ferenc pápa elment a vatikáni Mater Ecclesiae kolostorba, ahol XVI. Benedek lakik. „Mi is csatlakozunk hozzá az emeritus pápáért folytatott imában” – nyilatkozta a Szentszéki Sajtóiroda igazgatója.

A VATICAN NEWS facebook oldalán olvasható ez az imádság XVI. Benedek pápáért

Imádság XVI. Benedek emeritus pápa egészségéért
Imádkozzunk.

Mindenható és örök Isten,
Te vagy az örök egészsége azoknak,
akik hisznek Benned.
Hallgasd meg imáinkat beteg szolgádért, Benedekért,
akiért gyengéd irgalmasságod segítségéért fohászkodunk Hozzád,
Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Fordítás, közlés Dr. Békefy Lajos, forrás https://www.catholicnewsagency.com/…/vatican-shares…

(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)