„Hitük által még holtuk után is beszélnek”

Háromszázötven évvel a protestáns gályarab prédikátorok szabadulása után a komáromi református gyülekezet ünnepi istentiszteleten emlékezett meg azokról a hitvalló elődökről, akik az ellenreformáció idején üldöztetést, börtönt és embertelen szenvedéseket vállaltak hitükért. Az október 18-án, vasárnap megtartott alkalom különleges jelentőséggel bírt, hiszen a meghurcolt lelkészek közül húszan a komáromi vár börtönében is raboskodtak. Emléküket mostantól a református templom előtt elhelyezett emlékkő is őrzi.

A hit, amely a szenvedések között is megtart

Az ünnepi istentisztelet igehirdetője Somogyi Alfréd apácaszakállasi református lelkipásztor, egyetemi docens, a Szövetség a Közös Célokért elnöke volt. Prédikációjában Jób bibliai történetén keresztül a szenvedés, a hit és az isteni gondviselés kérdéseit járta körül.

Arra emlékeztetett, hogy a hívő ember életét sem kerülik el a megpróbáltatások, a szenvedés azonban nem feltétlenül az isteni büntetés jele. Jób példája és a gályarab prédikátorok története egyaránt azt mutatja, hogy a legsúlyosabb megpróbáltatások közepette is megőrizhető az Istenbe vetett bizalom. A hitvalló elődök szenvedése nem megtörte, hanem megerősítette Krisztushoz való ragaszkodásukat.

Az igehirdetés egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy Isten számon tartja az embert, ismeri küzdelmeit és szenvedéseit. A három és fél évszázaddal ezelőtti prédikátorok példája ezért nem pusztán a múltba tekintésre, hanem saját hitünk és életünk vizsgálatára is ösztönöz.

Húsz prédikátor szenvedett a komáromi várbörtönben

Az ellenreformáció gyászévtizedében, 1674-ben a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé több száz protestáns lelkészt és tanítót idéztek. Sokan közülük nem voltak hajlandók megtagadni hitüket vagy lemondani szolgálatukról, ezért bebörtönözték őket, egy részüket pedig később gályarabságra hurcolták.

A komáromi vár börtönébe 1674 májusában húsz prédikátor került, közülük tizenkilenc evangélikus és egy református. A történelmi források szerint a vár egyik sötét, nyirkos tömlöcében tartották fogva őket. Az üldözöttek közül többen hosszú, gyötrelmes út után jutottak el a nápolyi gályákra. A túlélőket 1676 februárjában Michiel de Ruyter holland tengernagy közbenjárására szabadították ki.

A komáromi kötődést Fazekas László emeritus református püspök, a helyi gyülekezet lelkipásztora is felidézte. Hangsúlyozta, hogy az új emlékkő a várbörtönben szenvedett húsz prédikátor, valamint valamennyi meghurcolt hitvalló emlékét őrzi. Az emlékkövet magyarországi nyugalmazott református lelkipásztorok csoportja ajándékozta a gyülekezetnek. Hasonló emlékjeleket már több, a gályarabok történetéhez kötődő helyszínen elhelyeztek.

Összefogásból született az emlékkő

Kardos Péter református lelkipásztor az emlékkő létrejöttének előzményeit és az összefogás jelentőségét ismertette. Felidézte a gályarabok emlékezetének ápolását szolgáló korábbi kezdeményezéseket, köztük a 2025 júniusában Komáromban megrendezett konferenciát, amelyet a magyarországi Református Missziói Alapítvány a M.A.G. Polgári Társulással, valamint a Szövetség a Közös Célokért és a Calvin János Teológiai Akadémia támogató közreműködésével szervezett meg.

A tanácskozáson a történelmi üldöztetések mellett a hit és a nemzeti identitás megőrzésének jelenkori kérdései is előtérbe kerültek. Hideghéthy Andrea, a Szövetség a Közös Célokért ügyvezető igazgatója már akkor bejelentette, hogy Komáromban is emlékjelet kívánnak állítani a meghurcolt prédikátorok tiszteletére.

Kardos Péter kitért az emlékkő elkészítését megelőző egyeztetésekre, a felirat történeti ellenőrzésére és mindazok munkájára, akik hozzájárultak a kezdeményezés megvalósulásához. Az emlékkő így nemcsak a hitvalló elődöknek állít emléket, hanem az egyházi és civil közösségek összefogásának is kézzelfogható eredménye.

A megemlékezést Horváthné Hajdú Ildikó énekszolgálata tette ünnepélyesebbé, majd Bóna Zoltán református lelkipásztor történelmi visszatekintése következett. A református lelkipásztor, egyúttal a Pest Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője ismertette a Szövetség a Közös Célokérttal kialakított együttműködést, amelynek egyik eredménye a tavalyi komáromi konferencia volt. Hangsúlyozta, hogy a múlt felidézésének akkor van igazán értelme, ha abból a jelen kihívásaihoz is erőt merítünk.

Felidézte az 1674-es pozsonyi rendkívüli törvényszék működését, a protestáns lelkészek és tanítók meghurcoltatását, valamint a hitük mellett kitartó prédikátorok embertelen szenvedéseit. Beszédében a vallásüldözés későbbi enyhülésére is kitért, hangsúlyozva, hogy a történelmi emlékezésnek nem a régi sérelmek továbbéltetését, hanem a kiengesztelődést és a felekezetek közötti megbékélést is szolgálnia kell.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere köszöntőjében a város történelmi örökségének megőrzéséről beszélt. Örömét fejezte ki, hogy egyre több olyan emlékhely születik Komáromban, amely segít újra felfedezni a város múltjának meghatározó személyiségeit és eseményeit. Méltatta a református közösség szerepét, felidézve a Jókai-emlékév kezdeményezéseit és a Péczeli József református lelkésznek állított emléktáblát is.

A polgármester szerint a gályarab prédikátorok következetes kiállása ma is fontos üzenetet hordoz. Arra figyelmeztet, hogy az embernek a nehézségek ellenére is ragaszkodnia kell meggyőződéséhez és értékeihez. Mint fogalmazott, az emlékkő mellett elhaladva nem csupán a táblára kell tekintenünk, hanem arra az útra is, amelyet az egykori hitvallók képviseltek.

A templom előtt elhelyezett emlékkő így nemcsak három és fél évszázad történelmét idézi fel, hanem arra is emlékeztet, hogy a hit, a lelkiismereti szabadság és az emberi méltóság olyan értékek, amelyek megőrzése és továbbadása minden nemzedék közös felelőssége.

Szalai Erika/Felvidék.ma