A Kabóca nagytakarítással kezdi az új évet, hiszen az új dolgokat jobb tiszta lappal kezdeni. Buzgón kergeti a porcicákat és törölgeti bundájával a port Rágiusz, a rongyegér is Z. Németh István meséjében. Segít a házikóját takarítani Miminek és Mominak, a csodás tulipánoskertjét szorgalmasan gondozó két lánynak, akiket az olvasók már jól ismernek Talizmán bohóc zengőréti meséiből.

Takaríthatnak aztán a kabócások maguk is, akár Rágiusz egérrel is több játékoldalon, amelyek szokásos módon a mesékre épülve a szövegértést, a szókincs bővítését, a gondolkodás fejlesztését segítik és gyakoroltatják velük a lapban.

Fellinger Károly fülbemászó, ritmusos, rímes verssorai az új évet köszöntik. Tami és Kami a két nyelven, magyarul és szlovákul is olvasható kis mesesorozatában újévi fogadalmat tesz.

A jövőbe nézők rovatukban a jövő nem is annyira futurisztikus otthonai felől tájékozódhatnak. Az idő, a percek, órák, napok számontartását tanulhatják meg az angol iskolások oldalukról angolul. S mert tanulás közben nem jó elaludni, arról sem árt tudniuk az olvasóknak, hogy mi is az az alvás, és hogyan működik az agyunk, amikor álmodunk. Az egészségrovatból most ez mind kiderül.

Ráadásul arra vonatkozóan is hasznos tanácsokat találnak a legkisebbek lapjukban, hogy amikor télen a szabadban sportolnak, túráznak, miképp öltözzenek fel jól, hogy meg ne fázzanak, és egészségesek legyenek, mint a makk.

A januári lapszám oldalain végül, de várhatóan nem utoljára hajós nyulaink kalandos történetének legújabb fejezetében két nyúllány is felbukkan, akikről többek között az is kiderül, hogy ugyan szó nélkül elkötötték a kalóz és a kapitány hajóját, de a feltételezésekkel szemben mégsem tolvajok.

(LZ/Felvidék.ma)