Fotó: AFP

Eduard Heger (OĽaNO) ideiglenesen megbízott kormányfő mindent megtesz annak érdekében, hogy idén ne kerüljön sor előrehozott választásokra, közölte a közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című vasárnapi műsorában. Véleménye szerint értelmetlen lenne az országot ezekben a nehéz időkben ilyen kockázatnak kitenni.

„Arra törekszem, hogy erre ne kerüljön sor. Értelmetlen dolog Szlovákiát ilyen kockázatnak kitenni. Semmi esetre sem adjuk fel, funkcióban vagyunk és intenzíven dolgozunk“ – állapította meg Heger.

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke kijelentésére, miszerint semmiféle 76-os többségről nem tud, megjegyezte, hogy ez az ő feladata, neki kell gondoskodni róla. „Sok tárgyalás folyt az ünnepek között is” – ismételte meg Heger, hozzátéve, hogy találkozott a politikai partnerekkel és igyekszik 76 szavazatot biztosítani. Mint mondta, ebből a szempontból döntő szerepe van az SaS-nek is.

„A 76 szavazat jelentheti a kiutat, azzal stabilan működhetünk tovább” – jelentette ki.

Nem tekinti problémának, ha a parlamentben megvitatják az előrehozott választásokra vonatkozó törvénymódosítást. A vita szerinte folytatódik, s az egyes pártok kifejtik ezzel kapcsolatos álláspontjukat. A januári népszavazást Robert Fico népszavazásának tartja, melyet a felelősségre vonás elkerüléséért és a hatalom visszaszerzéséért szorgalmaz.

Heger egyúttal kifejezte meggyőződését, hogy jelenleg a legfontosabb a stabilitás biztosítása az energiaválsággal való megbirkózás érdekében. További fontos feladatnak nevezte a legközelebbi időszakban a költségvetés és a reformok megvalósítását.

Heger a vitaműsorban egyetértett cseh kollégájával, Petr Fialával abban, hogy az ukrajnai konfliktus megoldását az ukrán győzelem jelentheti. A határellenőrzés megújításával kapcsolatban Fiala kifejtette, hogy azt Csehországban senki nem tekintette Szlovákiai elleni lépésnek, az illegális migráció megfékezésére irányult, bár Szlovákiában ezt sokan másként magyarázták. Mint mondta, nyitott határokra törekszenek.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)