A kezdetekben volt egy szóbeli egyezmény (még Gorbacsovval), miszerint a NATO nem terjeszkedik kelet felé. A politikai ígéretek persze viszonylagosak, pillanatnyi érdekből bármit megígérnek. Annál inkább, mert a Nyugat a NATO-t védelmi szervezetként tartja számon, az oroszok viszont nem – számukra a Varsói Szerződés volt a védelmi szervezet.
Aztán volt egy minszki egyezmény is – ezúttal írásban, na de az is olyan nesze semmi, fogd meg jól-szerű ígérgetés volt. Még az is kiderült róla, hogy csak időhúzás miatt mentek bele. Ami már eléggé gyalázatos becstelenség volt, függetlenül attól, milyen a véleményünk az ellenfélről. Mert vannak határok, amelyeket semmiképpen sem szabad áthágni.
Azt szintén tudjuk, hogy az oroszok hajlamosak az agresszióra (Krím bekebelezése, Ukrajna megtámadása a legutóbbi példa erre), viszont ne feledjük, hogy az ukránok (hatékony tengerentúli és európai támogatással) mindent megtettek, hogy az oroszok elinduljanak. Ennek hatására a szovjet kényszerszeretet is érdekesen alakult.
A fölmérések szerint Krím elfoglalása előtt az ukránok eléggé kritikusan viszonyultak az Európai Unióhoz és a NATO-hoz – azután azonban ez radikálisan változott. Nem csoda, de persze jellemzően énközpontú ez: a hibás mindig valaki más, s ezt az ukránok és oroszok egyaránt így látják. Míg 2013-ban az ukránoknak vagy 60%-a utasította el a NATO-tagságot, mostanra már 86 %-a a NATO-tagság mellett foglal állást.
Még beszédesebb, hogyan ítélnek meg az ukránok a más országokat. A Rating Group szerint a legbarátibb országnak Lengyelországot, Litvániát, Nagy-Britanniát és az USA-t tartják. Ez nem meglepő. Még az sem, hogy a legellenségesebbnek Oroszországot és Belorussziát.
Ami meglepő: szerintük a harmadik legellenségesebb ország Magyarország. Ez van: nesze neked, humanitárius segély! A béke igyekezete nyilván nem kelendő árucikk. Magyarország ugyan megszavazta az összes (Európának jobban fájó) oroszellenes szankciót, ám fegyver Magyarországról nem érkezik Ukrajnába. Meg is orroltak érte. Nem csupán az ukránok. Nem tudni, miért gondolják, hogy csak rengeteg (túl sok!) hulla és rom árán lehet győzni. Még tárgyalni sem hajlandók, a fegyverszünetet legföljebb teljesíthetetlen föltételek mellett fogadnák el. Micsoda háborúpárti őrültek irányítják a világot?
A NATO úgy tesz, mintha az állítólagos orosz–ukrán konfliktus nem érintené, miközben tagállamai hanyatt-homlok tömik Ukrajnát fegyverekkel. Az EU pedig nagy segítőkészségében önmagát is föláldozza, csakhogy megfeleljen a nagy tengerentúli mostohatestvér igényeinek.
S közben senkinek sem jut eszébe, hogy ezt a háborút befejezzék.Több lehetőség volna rá. Ukrajna ugyanis (többek között) földrajzi helyzetének köszönhetően kiváló közvetítő lehetne, ütközőzóna, amennyiben vállalná az elismert és garantált neutrális állam szerepét. Ez rendkívül hasznos lehetne számára, ügyes politikával mindkét fél jobbról és balról is a kegyeit keresné közvetítő szerepkörében. Igaz, az ilyen nem megy gombnyomásra, meg főleg az illetékesek jóakarata is szükségeltetik ehhez. De ha képesek lennének rá, s a nagyhatalmak leszállnának a magas lóról, s közösen helyrehoznák, amit közös erővel lebombáztak és összelőttek…
Amolyan kelet-európai Svájc lehetne Ukrajna. Igaz, eléggé szürreális elképzelésnek tűnik ez, s több évtizedet venne igénybe, hiszen jóvátenni, helyrehozni, amit rövid idő alatt tönkretettek, sokáig eltarthat. A rombolás az emberiségnek mindig jobban megy. De talán már mégis elég volt ebből az értelmetlen rombolásból, öldöklésből, szerencsétlenségből. Elég volt! Elég!
(Aich Péter/Felvidék.ma)
