Noszlopi Noszlopy Gáspár Somogy vármegye kisközségében, Újvárfalván született 1820. augusztus 27-én. 1853. március 3-án, Pesten, az Üllői út mentén több társával együtt kötél általi halált halt, az 1848-49-es szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések egyik vezetőjeként. 32 éves volt.
A dunántúli református nemesi származású földbirtokos, Noszlopy Antal és szeniczei Bárány Julianna fiaként látta meg a napvilágot. Pápán végzett jogi tanulmányokat, majd 1843-ban táblai jegyzőként lépett állami szolgálatba. 1845-ben ügyvédi oklevelet szerzett, majd a vármegye Marcali kerületének szolgabírája lett. 1848 szeptemberétől a járás népfelkelőinek parancsnokává nevezték ki. Csapataival Jellasics támadó seregének hátában tevékenykedett.
Szeptember 26-án Marcali határában hétszáz népfelkelő élén ártalmatlanná tett egy kétszáz horvát határőrből álló hadoszlopot. Miután a téli hadjárat során Laval Nugent császári tábornagy Stájerországból támadó csapatai elől Debrecenbe menekült, bátyjával, Noszlopy Antallal tervet dolgozott ki a Dél-Dunántúl felszabadítására. Kossuth a tervet elfogadta, ekkor Noszlopy a tavaszi hadjárat megindulásakor visszatért a Dunántúlra, és május 1-jén, az általa szervezett népfelkelő csapatok élén bevonult Kaposvárra.
A császári csapatok kiverése után honvéd őrnagyi rangban, Somogy és Tolna vármegye kormánybiztosaként megszervezte a Dél-Dunántúli védelmet. 1849 júliusában az egész Dél-Dunántúl teljhatalmú kormánybiztosává nevezték ki.
Hiányosan felszerelt, mintegy háromezer fős csapatával gerillaharcot vívott az ismét támadó Nugent táborszernagy ellen, majd az orosz intervenció után Komárom felé vonult vissza. Egységéből megszervezték a 127. zászlóaljat, Noszlopy azonban nem maradt a várban, hanem a Bakony vidékén szervezett gerillaharcra alkalmas csapatot.
1850. április 1-jén a császári hatóságok elfogták, de még az ítélet előtt megszökött. Kapcsolatba került a Makk József és Jubál Károly vezette illegális szervezkedéssel. Egy széles körben elterjedt legenda szerint 1851 nyarán, amikor az osztrák rendőrség megkezdte a mozgalom felszámolását, és Noszlopy Kecskemét környékén tevékenykedett, gerillacsapatával el akarta fogni a városon átutazó I. Ferenc Józsefet.
E tervéről azonban hiteles források nem állnak rendelkezésre, azt sem a Votuminformatívumban, sem az ítéletben, de még a nyomozati anyagban sem említik. 1852-ben a Bakonyba menekült, és újra szabadcsapatot szervezett. 1852. november 10-én Gindly Antal császárhű földbirtokostól akart pénzt szerezni csapata további működéséhez, de Gindly ellenszegült, amiért a csapat egyik tagja lelőtte.
A nagy erőkkel megindított nyomozás eredményeként a csoport valamennyi tagját letartóztatták. Noszlopy Gáspárt november 16-án fogták el, tárgyalására Bécsben került sor, ahol 1853. február 27-én a Mária Terézia-féle katonai fenyítő eljárás 61., illetve a haditörvényszék 5. cikkelye alapján felségárulásért kötél általi halálra ítélték.
Az ítélet végrehajtására Pestre szállították, majd március 3-án Jubál Károly tanárral és Sárközy Soma ügyvéddel együtt a város határában, az Üllői út mentén felakasztották. Noszlopynak végig kellett néznie társai halálát.
A kivégzetteket a régi ferencvárosi temető árkába kaparták el. Özvegy Damjanich Jánosné kezdeményezésére 15 évvel később exhumálták és a Kerepesi temetőbe szállították további nyolc társával együtt.
Földi maradványaik fölé 1870. november 1-jén síremléket állítottak.
Emlékezetét a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola és a marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola őrzi. A somogyi múzeumban látható a „Noszlopy vértanúsága” címet viselő kiállítás. Kecskeméten, Kaposváron és Marcalin szobor áll a tiszteletére.
1980-ban Rényi Tamás rendezésében az „Élve vagy halva” című filmben Balázsovits Lajos személyesíti meg Noszlopy Gáspár alakját.
Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
