Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara állandó karmestere, Molnár Ágnes tolmács, Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere, Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezetője, Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara elnök-karmestere és Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezetõ karnagya (b-j) (Fotó: Balogh Zoltán/MTI)

Bemutatta a 2023/24-es koncertévad műsortervét a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME). A 80 éve alapított szimfonikus zenekar hazai és külföldi, nemzetközi szinten is elismert művészek szereplésére építi hangversenykínálatát.

 Változatos zenei kínálattal várja a klasszikus zene kedvelőit az új koncertévadban az MRME, amely két születésnapot is ünnepel. A szimfonikus zenekar 80 éves, Vásáry Tamás elnök-karmester pedig betölti 90. életévét.

A zenekari jubileumot nagyszabású koncerttel ünneplik meg decemberben a Müpában, amelyen Vásáry Tamás elnök és Kovács János állandó karmester mellett  Riccardo Frizza vezető karmester is vezényel, és az eseményen az énekkar is szerephez jut.

A koncertévadot bemutató sajtótájékoztatón Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a klasszikus zene kulturális exportcikk, amelyet a közmédiának nemcsak feladata, hanem küldetése is terjeszteni. „Örömmel járulunk hozzá a magyar és az egyetemes zenekultúra népszerűsítéséhez a legkiválóbb művészek tolmácsolásában” – tette hozzá.

Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója azt mondta, büszkék az 1943-ban alapított zenekarra, az elmúlt 80 év felejthetetlen hangversenyeire, és örömteli várakozással tekintenek a 2023/24-es évadra: „A páratlanul gazdag évadban a zeneirodalom gyöngyszemei mellett megszólalnak kortárs művek is, lesznek ifjúsági koncertjeink, és a Filharmónia jóvoltából vidékre is viszünk koncerteket. A Bartók Rádióval és az M5 csatornával folytatjuk szoros együttműködésünket, így százezrek otthonába vihetjük el a legmagasabb színvonalú zenei élményt.”

A Zeneakadémián tartott sajtótájékoztatón bemutatták az új évad bérleteit is: a Lehel-bérlet öt, a Dohnányi-bérlet hat előadásból áll majd a Müpában és a Zeneakadémián. Az ősztől induló hangversenyévadban az együttesek elnök-karmestere, Vásáry Tamás négy koncertből álló önálló bérlettel jelentkezik, a Sapszon-bérlet négy hangversenyén pedig a kóruszene kedvelői élvezhetik a Magyar Rádió Énekkarának fantasztikus hangzását.

A zene világnapján tartandó koncertet a világhírű Riccardo Frizza vezényli, a hangverseny sztárvendége a 2022-es Van Cliburn zongoraverseny győztese, a dél-koreai Yunchan Lim lesz.

A következő évadot meglepetéssel kezdi az MRME: a Petőfi-emlékév alkalmából műsorra tűzik Hubay Jenő 100 éve, 1923-ban bemutatott Petőfi-szimfóniáját.

radiomusic.hu honlapon megtekinthető a teljes 2023/24-es évad programfüzete, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek bérletei pedig már megvásárolhatók kedvezményes áron a honlapon és az ismert jegyirodákban.

(MTVA/Felvidék.ma)