Kóbor János számomra az időtlen szabadságérzet megtestesítője. Ezt nem csak lobogó haja és az őt szüntelen körülvevő színpadi energia sugározta számomra, hanem életpályája, nyilatkozatai és lényének minden mozzanata.
Jómagam csak életem első 4 évét éltem az átkosban, így legfeljebb kései rajongóként érezhettem valamit abból az életérzésből, amely a beat, a rock és a a magyar könnyűzene fénykorában nemzedékek alapélménye lehetett, és amely egy nemzetnek jelentett nem kisebb eszményt, mint magát a már említett szabadságot, határon innen és túl.
Köszönöm Oriskó Norbertnek, hogy zsenge élettapasztalatom ellenére felkért, legyek e kedves emlékkötet egyik záróakkordjának szerzője.
Nem vagyok rendezvényszervező, de egy számbeli kisebbségbe szorult nemzeti közösség gyarapodásához, amilyen a felvidéki magyarságunk is, nélkülözhetetlenek az együttesen megélt katartikus élmények. Épp ezért egy magára valamit is adó közösségi ember időnként kénytelen rendezvényszervezővé is előlépni.
Ebbéli tapasztalataim csúcsa – és ez minden bizonnyal már így is marad – a 2018-as MartFeszten megszervezett Omega-koncert, annak minden tartozékával együtt. Közös sajtótájékoztatónkról megmaradtak Mecky szavai. Azt üzente akkor a felvidéki fiataloknak és örökifjaknak, hogy
nem nosztalgiázgatni jöttek, hanem igazi hamisítatlan, örökérvényű rock and rollt hoznak a martosi színpadra.
A koncert előtt még megnéztük a sátorban a foci világbajnokság negyeddöntőjének első félidejét, aztán kezdetét vette a show. Jó eséllyel sosem nézek már illusztrisabb társaságban meccset, és ezt cseppet sem bánom.
Kislányom akkor még csak 6 hetes volt. A koncert alatt már otthon aludta az igazak álmát, és nyilván emlékezni sem fog arra a napra, de én egész életemben emlegetni fogom, hogy első fesztiválját már úgysem tudja túlszárnyalni, hiszen azon maga az Omega lépett fel.
Omega-koncert a MartFeszten (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)
Sorolhatnék még számos meghatározó élményt attól kezdve, hogy az érettségit is egy érsekújvári Omega-koncerten ünnepeltük lévai gimis osztálytársaimmal, 2014-ben kinn voltam a Hősök téri Szabadságkoncerten, 2017 májusában pedig Bátorkeszin a legjobb cimborámat búcsúztattuk a legényélettől.
Az Omega lényegét épp ez az időtlenség adja. Érettségi, egyetem, legénybúcsú…
Teljesen mindegy, hogy ifjoncként akarsz széllé válva megkeresni egy lányt a világban, gyöngyhajról dédelgetsz álmokat, vagy már sokat látott petróleumlámpaként ismered az életet, Kóbor Jánosék dallamai és az általuk közvetített életérzés minden időben és életkorban tartogat mondanivalót az érző szívű emberek számára.
Csak a legnagyobbak érik el, hogy régi csibészekként tekintsenek rájuk az emberek, és ismeretlenül is nemzedékek életének szerves részévé váljanak.
Kóbor János életünk régi csibésze. Ezért fogják születése 80. évfordulója után is töretlenül énekelni a slágereiket, és ezért nyugodhat ő a legnagyobb békében a Mennyei Gammapolisban az idők végezetéig.
Gubík László, Felvidék.ma
Kapcsolódó cikkek:
- Csillagok útján
- Kóbor János és a többiek
- Az Omega világszínvonal, de nem csak a zenében
- Oriskó Norbert: AZ ÁLOMCSAPAT ÚTJÁN (emlékkötet)
