Hívő emberek a Szentlélek csodái között sokszor átélik, hogy egymástól ezer és ezer kilométer távolságban, más nyelven ugyanazt az Igét kapják egy-egy különleges alkalomra, ünnepre, személyes élethelyzetre. Ezt nevezhetjük pneumatikus szinkronitásnak, a Szentlélek által megvalósuló szent egyidejűségnek, egyik énekünk szavaival: nyelveket egyező hitre vezetésnek.
Jelként arra, hogy adott korban Isten a Szentlélek által azonos jézusi Igékkel, és az események azonos igei értelmezésével vezeti az idők végezetéig népét, egyházait. Ezen a pünkösdön így örvendezhetünk annak, hogy az alábbi Ige arról, hogy Jézus rálehelte a Szentlelket a tanítványokra, szinte valamennyi keresztyén felekezet igehirdetőinél előfordul.
Hálás szívvel elcsodálkozom azon, hogy Ferenc pápa pünkösdi igehirdetésének is ez lett az alapja, s a Lélek sugallatával azt a harmóniát helyezte az Ige alapján előtérbe, amit a Szentlélek a világ teremtésekor, az egyház pünkösdi születésénél és az emberi szívben a harmóniateremtés által elvégez. Ebben a gondolatokat szinkronizáló, nagy, pneumatikus, Szentlélek által a világ négy égtája felé árasztott egyező látásban, értelemáradásban ott lehet szerényen alábbi írásom is, mely a Felvidék.ma online oldalon pünkösdre megjelent. Áldott az Isten, hogy népe gondolatait ilyen gyönyörűen fordítja egy irányba! Az alábbi kiemelés ebből a cikkből történt, melynek központi gondolatmenete:
Pünkösdjeink hirdetik: Isten és Jézus leheletéből élünk.
A mostani római katolikus zsinati folyamatnak egyik fő témája éppen a Szentlélek munkája az egyházban, a világban és az egyéni életben. Protestáns teológusok közel fél évszázada tanítanak, prédikálnak, írnak arról, hogy az egyház életében elérkezett a III. világkorszak. Azaz a hangsúlyozottan az Atya művéről, személyéről valló óegyház korszak, majd a Krisztus személyéről, művéről valló reformációi korszaka után a Szentlélek személyéről és munkálkodásáról valló posztmodern, pneumatikus fordulat is eljött a digitalizáció korában.
A protestáns teológusok és most a római katolikus teológusok gondolkodása mintha pneumatikus szinkronba kerülne egymással a Szentlélek hatékony fáradozásai nyomán. Ezt reméljük Luther szavai szerint: Spiritus Sanctus non est scepticus – A Szentlélek nem szkeptikus! Adja a Mindenható Úr, hogy ennek legyenek a jövőre, az egész világra nézve, s az egyházak megújulására nézve áldott gyümölcsei Jézus Krisztus által! Ezért imádkozhatunk.
Mivel Isten kegyelméből a herrnhuti Losung protestáns bibliakalauz mellett a római katolikus bibliakalauzt, az Ige, a hit minden napra olasz kiadását is szívesen olvasom, protestánsként lefordítottam Hildegard von Bingen szép fohászát, áldásként. A jézusi Ige után ezt olvashatjuk. Előbb a cikkrészlet az Igével, aztán von Bingen sorai:
A feltámadott Jézus megjelenik a hét első napján, az Úr napján, vasárnap a tanítványoknak, jóval pünkösd és a mennybevétetés előtt: „Rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (János 20,22). Az Úristen az előbbi két eseményben BELE-lehelte Lelkét az emberbe, Jézus itt RÁJUK lehelte. Belül-kívül Lélek. Érezzük-e, érződik-e ez rajtunk, Jézus mai tanítványain ez a Lélek-többlet? Terem-e életünk Lélek-gyümölcsöket, békességet, szelídséget, türelmet, szívességet, jóságot, hogy néhány nagyon fontos Lélek-„terméket” említsek (Galata 5,22).
MANDA IL TUO SPIRITO, SIGNORE, A RINNOVARE LA TERRA
KÜLDJED EL LELKEDET, URAM, A FÖLD MEGÚJÍTÁSÁRA
La vita spirituale deve essere curata con molta dedizione. All’inizio la fatica é amara. Poiché esige la rinuncia all’estrosita, al piacere della carne e ad altre cose simili. Ma se si lascia affascinare dalla santitá, un’anima santa troverá dolce e amorevole lo stesso disprezzo del mondo. Bisogna solo intelligentemente fare attenzione che l’anime non avvizzisca.
A lelki élettel nagy odaadással kell törődni. Eleinte keserű az erőfeszítés.
Mert ehhez le kell mondani az érzékről, az evés öröméről és más hasonló dolgokról. De aki hagyja magát elbűvölni a szentségtől, a szentséget érzékelő emberi lélek édesnek és szeretnivalónak fogja találni, hogy nem tart a világgal. Csak okosan vigyázni kell arra, hogy a mag, a kezdeti törekvés ne zsugorodjék össze.
(Hildegard von Bingen, 1098-1179)
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
