Robert Fico (Fotó: TASR)

Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke kritizálta a szakértői kormány első ülésének napirendjét. Például azt vetette a kabinet szemére, hogy ahelyett, hogy az élelmiszerárakkal foglalkoztak volna, a nagykövetek között tisztogatnak, és katonákat küldenek a határra egy konferencia miatt.

„A kormányülés az államfő kézjegyét viseli magán. Az államtitkárok leváltásán kívül semmi másról nem tárgyaltak, és lecseréltek néhány nagykövetet” – szögezte le Fico.

Hozzátette, Zuzana Čaputová ezzel „bebetonozta” saját embereit a nagyköveti posztokon.

Bírálta azt is, hogy a kormány a Globsec-konferenciával foglalkozott. Feltette a kérdést, miért kellett a kabinet első ülésén úgy dönteni, hogy a konferencia miatt katonákat küldenek a határátkelőkre, hogy segítsék a rendőrség munkáját.

Hozzátette, a civil szervezetek konferenciája miatt sorok alakulhatnak ki a határátkelőkön. A május 24-től június 8-ig tartó határellenőrzésről április végén döntött az Eduard Heger vezette megbízott kormány.

Erre az időszakra biztonsági okokból visszaállítják a határellenőrzést az osztrák, a magyar, a lengyel és a cseh határon, valamint a nemzetközi repülőtereken, a Globsec 2023 pozsonyi konferencia idejére.

(TASR/Felvidék.ma)