Robert Fico (Fotó: dnes24.sk)

Zuzana Čaputová köztársasági elnök az elmúlt napokban tett kijelentései miatt nem hívta meg Robert Ficót, az ellenzéki Smer-SD elnökét a találkozóra. Az államfő szerdán találkozott néhány politikai párt vezetőjével, hogy tájékoztassa őket a hivatalnokkormány összetételéről. Fico válaszul megismételte, hogy nézetkülönbségek és politikai ellentétek vannak közöttük.

„Arra a kérdésre, hogy Robert Ficót miért nem hívta meg a találkozóra az államfő, megtalálható a válasz a Smer-SD elnökének összes nyilvános szereplésében, amelyekre a napokban került sor” – mondta Jozef Matej, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának igazgatója.

Fico nyilatkozatában megismételte az elnökkel szembeni fenntartásait. Kritizálta Čaputovát amiatt, ahogyan a Samuel Vlčan távozó megbízott mezőgazdasági miniszter cégének nyújtott támogatás ügyét kezelte, valamint azért, mert Ódor Lajost választotta a hivatalnokkormány élére.

„A Smer-SD őszintén elismeri, hogy az ország ügyeit illetően nézetkülönbség és politikai konfliktus van a párt és az államfő között” – jelentette ki, majd hozzátette, pártja egyben elhatárolódik a politikusok és családjuk elleni fenyegetésektől. A Smer-SD-nek meggyőződése, hogy az államfő külföldi érdekeket szolgál. Fico megismételte, hogy a hivatalnokkormány veszélyezteti Szlovákia érdekeit és nincs összhangban a parlamentáris demokrácia elveivel. Kritizálta a parlamenten kívüli Hlas-SD-t is, amely szerinte az államfő mellé állt. Fico szerint az elnök perrel és feljelentéssel fenyegetőzik.

Čaputová kedden (május 9.) bejelentette, hogy minden jogi eszközzel élni fog Robert Fico, a Smer-SD elnökének kijelentései kapcsán, amelyekben Soros Györggyel vagy az amerikai nagykövetséggel hozta kapcsolatba. Kijelentette, hogy mindez hazugság. Fico egyebek mellett azt mondta, hogy a hivatalnokkormány nem a köztársasági elnök, hanem Soros választása.

Az államfő Veronika Remišová beruházásokért felelős megbízott miniszterrel, a Za ľudí elnökével, és néhány más parlamenti párttal sem tárgyalt szerdán.

(TASR/Felvidék.ma)