Robert Fico (Fotó: TASR)

Zuzana Čaputová köztársasági elnök hivatalnokkormánya a jelenlegi kormány folytatása lesz – jelentette ki Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke. Utalt annak a sajtóban közzétett összetételére, és arra, hogy egyes posztokat az eddigi kormány jelöltjei töltenének be. Leszögezte, hogy a Smer-SD nem fog bizalmat szavazni egy ilyen kormánynak a parlamentben.

„Nyilvánvaló, hogy a köztársasági elnök meg akarja menteni ezt a kormánykoalíciót, és mentőövet dobott nekik. Mind úgy tesznek majd, mintha nem lennének felelősek semmiért, és az elnökkel közösen hivatalnokkormányt fognak alakítani. Ez folytatása lesz annak, ami jelenleg Szlovákiában zajlik” – mondta Fico.

Kifogást emelt a hivatalnokkormány néhány tagjával kapcsolatban, akiknek a neve nyilvánosságra került, a jelölteket várhatóan a jövő hét elején nevezi ki az államfő. Ivan Šimko például szerinte inkább hivatásos politikus, mint szakértő. Kétségei vannak Miroslav Wlachovskýval kapcsolatban is, aki a külügyminisztérium élére kerülne. Fico azt mondta, kíváncsi arra, hogy Szlovákia érdekeit fogja-e védeni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy hivatalnokkormánynak olyan államtitkárokat vagy tanácsadókat kellene bevonnia, akik az eddigi kormány jelöltjei voltak. A Smer-SD vezetője kitart amellett, hogy még van idő az előrehozott választás időpontjának megváltoztatására, meg lehet tartani július elején.

Közölte, tudja, hogy ehhez módosítani kellene a választás lebonyolítására vonatkozó törvényt, így azonban a választás eredménye már július 8-án ismert lenne, és a lakosság által felhatalmazott kormány alakulna – mondta.

Rámutatott, hogy meg kell oldani az aktuális problémákat, például az élelmiszerárak emelkedését, a kórházak és az egészségügy anyagi helyzetét stb. Szerinte a politikusok dolga megakadályozni az ország további hanyatlását.

Az államfő és egyes politikai pártok vezetőinek szerdai egyeztetésére utalva megjegyezte, hogy az ellenzékkel nem találkozott az államfő. Hangsúlyozta, hogy csak két parlamenti párt, a Smer-SD és az ĽSNS ment át a választáson.

„Az államfő világossá tette, nincs szüksége arra, hogy más véleményt is meghallgasson” – mutatott rá.

A köztársasági elnök már korábban közölte, hogy az elmúlt időszakban tett kijelentései miatt nem hívta meg Ficót a találkozóra. Nem tárgyalt Veronika Remišová megbízott beruházási miniszterrel, a Za ľudí elnökével, és néhány további parlamenti párt képviselőjével sem. Az államfő egyelőre nem hozta nyilvánosságra a szakértői kormány tagjainak nevét.

(TASR /Felvidék.ma)