Irány a vízkeleti Manóvár alkotótábor!

Anyu, én is megyek táborba…

A szünidei programok tervezése nálunk mindig úgy indul, hogy eldöntjük, mikor utazunk kieli otthonunkból, Észak-Németországból Vízkeletre, a „nagyiékhoz” nyaralni. Ez az idén sem volt másképp. Már negyedik éve igazítjuk érkezésünk időpontját a Manóvár alkotótábor kezdetéhez. Nagyobbik fiam, Mohamed ugyanis második osztályos kora óta ki nem hagyná vakáció-indítóként az egyhetes tevékenykedést Szomolai Adri nénivel és Laci bácsival, a tábor vezetőivel.

Az idei tervezgetés azonban meglepetéssel indult. „Anyu, én is megyek táborba…” – jelentette ki a kisebbik fiam. Ez annyiban meglepő, hogy Ahmed egy hatéves, visszahúzódó, nehezen barátkozó fiúcska, aki ha teheti, kerüli az idegen társaságot és inkább lego-rakétát épít, mint kézműveskedik. Ezért eléggé szkeptikusan vártam a tábor indulását. Bár bejelentettük őt is, úgy gondoltuk, még a tábor első napján haza kell majd hoznunk.

Csőtészta cserép, mézeskalács madárkák és rizs japán szójelek

A Szomolai házaspár már 19. éve vezeti a Manóvár alkotótábort Vízkeleten, s évente több mint harminc gyerek vesz részt a foglalatosságokon. A jól szituált helyszín – a futballpálya fedett terasza – kánikulában és esős időben is kellemes környezetet biztosít az alkotáshoz és a játékhoz a szünetekben. A „Manócskák” jórészt alapiskolások, de nagyobbacska ovisok is megkapják a kellő segítséget, hogy el tudják készíteni az ilyen-olyan dísztárgyakat, képeket, gyertyatartókat, mesebeli házikókat. A táborvezetők tömérdek alapanyaggal – karton, viasz, agyag, tészta, szárított virág – előre megmunkált gipszfigurákkal, képkeretekkel készülnek. Sokrétű pedagógiai tudásról tesz tanulságot, hogy különböző életkorú és érdeklődésű gyerekeket tudnak motiválni a lelkes munkához. Persze Adri néni fenséges „Mamasütije” is biztosan sokat nyom a latban. Nem csoda, hogy ahogyan elkészülnek a csőtészta-cserepes házikók, a finom mézeskalács madárkák, az agyagtáblák rizzsel kirakott japán szójelekkel, és elfogy ebédre a sok finom lekváros kenyér, a Manócskák egy kis közösséggé kupálódnak.

Nagy örömünkre, az évek során Mohamed e kis közösség tagja lett. Jó érzés volt látni, ahogy az elmúlt táborok alatt új ismerősökre, barátokra tett szert. Meglepetésünkre az öccsét se kellett idejekorán elhozni a táborból, és az összes foglalkozáson részt vett. Igaz, hogy reggelente elkelt egy kis extra motiváció (ma mézeskalács sütés lesz – vagy pizza lesz az ebéd). Viszont délutánonként lelkesen újságolta, hogy mi volt a táborban, vagy mutatta a napi alkotásait (már ami megmaradt, mert a mézeskalácsot rögtön megette).

Vízkeletivé válni

Az, hogy a tábor kellemes környezetben, lelkes irányítás alatt tartalmas programot kínál, már elég ösztönzés a részvételre. Számomra viszont egy másik szempont is mérvadó volt: Németországban élő szlovákiai magyarként fontosnak tartom, hogy Mohamed és Ahmed magyar közösségben is mozogjanak. A fiúk családon belül két nyelvet beszélnek: anyuval magyarul, apuval arabul. Családon kívül Kielben kizárólag német nyelvű környezetben fordulnak meg: német óvoda, iskola, barátok. Ezért tartom különösen fontosnak, hogy a fiúk a szlovákiai magyar közösségben is barátokat találjanak és „házon kívül” is gyakorolják az (egyik) anyanyelvüket.

De nem csak a nyelv gyakorlása fontos. Itt más az emberek mentalitása, humora, kultúrája. Fontos, hogy megismerjék a különbségeket és magukévá tegyék, vagy legalább elfogadják. Különösen jó érzéssel tölt el, hogy a tábornak (is) köszönhetően ugyanolyan otthonosan mozognak a fiúk Vízkeleten, mint régen én, gyerekként.

Hab a tortán: a kis haramia…

A tábor kiállítással és a hagyományt folytatva egy nyári családi délutánnal zárult. A Csemadok Vízkeleti Alapszervezete által megszervezett programot a Szent György Lovagrend nyitracsehi Zoboraljai Apródok fergeteges bemutatója nyitotta, ahol a közönség apraja és nagyja is kipróbálhatta az íjjal lövést.

Écsi Gyöngyi, többek között Michel Indali-díjas és Mikola Anikó-díjas népdalgyűjtő, énekes és bábszínész interaktív „Szőlőszem Kálmán” bábjátéka magával ragadta a gyerekközönséget. Többen is lelkesen bekapcsolódtak a játékba, és kisebb-nagyobb szerepeket játszottak el a mesehős történetében. Az, hogy Mohamed Szőlőszem Kálmánként vett részt a műsorban, kevésbé lepett meg. A hab a tortán számunkra az volt, hogy Ahmed is önként jelentkezett egy haramia szerepére.

A rendezvény látogatói sütivel és más finomságokkal érkeztek, ami kiegészítette a büfében kínált sült pecsenyét és palacsintát. És akinek kedve támadt, rajzolhatott, buborékot fújhatott, kipróbálhatta az arcfestést vagy megmérhette az erejét egy csapatos kötélhúzásban.

A mi Szőlőszem Kálmánunk és kis haramiánk inkább a palacsintaevést választotta…

(Kász Csilla)