A Francesco Forgione néven született olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes, pappá szentelése után Padre Pio – Pio atya néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik a nevéhez.
Több mint száz évvel ezelőtt, 1918. szeptember 20-án kapta meg a krisztusi stigmákat, melyeket ötven éven át viselt. Ötvenöt évvel ezelőtt, 1968. szeptember 23-án tért meg Teremtőjéhez. II. János Pál pápa 1999-ben boldoggá, majd 2002-ben szentté avatta.
„Azt mondják, hogy a szentek az emberiség villámhárítói, mert tiszta életükkel távol tartják az isteni büntetést, amely az emberiséget bűnei miatt érné. A szentek viszont engesztelő szeretetükkel, bűnbánati élettel és erényeik gyakorlásával eltakarják az emberiség bűneit, ezeket jóvá téve megvigasztalják Jézus isteni szívét, és távol tartják a világtól a szerencsétlenségeket és csapásokat” – írja Carnavesi Ambrus M. atya, a Szűz Mária Lovagja című felvidéki katolikus havilap főszerkesztője, majd így folytatja:
„Kétségtelenül a XX. század egyik legnagyobb villámhárítója volt Piretlenciai Pio atya, és talán nem véletlen, hogy 1968-ban bekövetkezett halála után kezdődött az emberiség történetének egyik legboldogtalanabb és leggyalázatosabb időszaka. Azoknak a magyaroknak, akik akkoriban a vasfüggöny mögött éltek, ez a dátum nem mond túl sokat. A nyugati világban azonban 1968 a társadalmi, kulturális, szexuális forradalom éve, amit egy magyar baloldali tudós és ennek támogatója Heller Ágnes „totális forradalomnak” nevezett.”
„Amikor a zárdába léptem, hogy életemet Istennek szenteljem, az már akkor a Sátán és az ördögi gonoszság erői elleni ádáz küzdelem volt. Olyan harcba kezdtem, amit életfogytig folytatni akartam” – írta Pio atya az emlékezéseiben.
Ez a harc elsősorban azt jelentette, hogy rendszeresen mutatott be szentmisét, fáradhatatlanul tett eleget a gyóntatási szolgálatnak, és a rózsafüzér állandó imádkozásával segítette az embereket a bűn bilincsétől való megszabaduláshoz.
Napjainkban az ördög egy teljesen keresztényellenes értékrendű társadalmat hozott létre, amelyben valóban hősiesség a keresztény élet megvallása. Szent Pio nem könyvek és cikkek írásával, nem előadásokkal vett részt ebben a politikai, kulturális és társadalmi küzdelemben. Nem prédikált sokat, ellenben leveleket írt lelki gyermekeinek, ezáltal nevelve őket az erényekre, különösképpen a tisztaság, a szerénység és az alázat erényeire.
Így vett részt a kultúrharcban, formálva a rábízottakat, akik készen álltak arra, hogy nagy és keresztény közösségeket alapítsanak és vezessenek, olyanokat, amelyek választ adtak az 1968-as szexuális forradalomra. A Sátán birodalma elleni harcában ezt mondta: „a vállamon hordozom az Anyaszentegyházat és a világot”, majd hozzátette:
„addig, míg élek, az ördögöt lerendezem, de halálom után nektek kell folytatni ezt a harcot.”
A harcban, melyet ránk bízott, ma is ő segít. Leveleiből és tanúságtételeiből árad az útmutatás, melyekben világos és határozott válasz található a személyes és a társadalmi tévelygésekre. Nem volt a végzet prófétája, csupán az isteni igazságra kívánta megnyitni a szíveket, amikor beszélgetéseiben mondta: „Nem is élhettetek volna a mostaninál rosszabb évszázadban”, vagy: „A gyermekeinknek nem lesz elég könnyük ahhoz, hogy megsirassák a szüleik tévedéseit.”
A garganói szerzetes mindezt olyan prófétai és egyszerű hangon leplezte le, amilyenre csak ő volt képes. Akkor is lenyűgözte a szépszámú hallgatóságát, amikor úgy mutatta be korunkat, mint amely az „ötletek zűrzavara és a tolvajok uralma”.
Lényegesnek tartotta az isteni igazság és a tisztaság útján a szemérmes életet.
Hevesen ellenezte a szemérmetlenül illetlen divatot, a tobzódásban aljasuló nemiséget, a magzatokat pusztító művi abortuszt, az elaggott emberekre erőltetett eutanáziát, a „kegyesnek” mondott, de végtelenül kegyetlen halált, mely mind a család intézményének pusztulását idézi elő.
Renzo Allegri „Pio atya csodái” című könyvében számol be a szerzetes különleges életéről. A halála előtti évben két alkalommal is találkozott vele. Könyvében bőségesen idézi rendtársait, azokat a személyeket, akik részesei vagy szemtanúi voltak csodáinak, és merít a róla szóló, tengernyi dokumentumból. Elsősorban olyan emberek tanúságát gyűjtötte össze, akik társadalmi szerepük és intellektuális felkészültségük miatt kiemelt figyelmet érdemelnek, és csak a legmegbízhatóbb forrásokat használta fel.
Renzo Allegri megállapítja: Pio atya életét megmagyarázhatatlan események kísérték. „Saját magam számára is rejtély vagyok” – ismételte gyakran barátaival beszélgetve az atya. Ötven évig hordozta testén a stigmákat, az eleven és vérző sebeket, melyeket egyetlen orvos és semmiféle gyógyszer sem tudott meggyógyítani. Teste édes parfümillatot árasztott, amely akár ezer kilométer távolságból is érezhető volt. Rendkívüli „utazásokat” tett testéből kilépve, bilokációban. Olvasott az emberek gondolataiban, és ismerte olyan emberek magánéletét, akikkel azelőtt soha nem találkozott. Csodás gyógyításokat végzett. Rendíthetetlen ateisták tértek meg nála teljesen váratlanul. Gyakran borzalmas küzdelmeket vívott a gonosz sötét erőivel, a sátánnal, teste kék-zöld volt ilyenkor. A könyv szerzője megállapítja: „Pio atya olyan ember volt, aki számunkra ismeretlen dimenziókat érintett.”
Szent Pio sok családot nevelt szemérmességre, testi-lelki tisztaságra, azoknak a szent feladatoknak a teljesítésére, melyet Isten bíz rá minden emberre a születésekor.
Imádkozott azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen az „ellenállhatatlan kilencednek” nevezte azt az imát, melyet kilenc napon át mondott egy-egy személyért. Az ő imádkozását követően árasztotta Isten a hozzá zarándokló és az imádságát kérő sok ezer hívőre – és a hitetlenre is – kegyelmének csodálatos jeleit.
A hívő közösségek ma is kérik Pio atya közbenjárását, imákkal, a kilenced és a rózsafüzér imádkozásával. Teszik ezt abban a hitben, melyet ő maga mondott: „Halálom után többet fogok tenni. Igazi küldetésem halálom után kezdődik.” Tanításai ma is útmutatást adnak a társadalom kaotikus, istentelen és embertelen világának megváltoztatására, arra a „szent harcra”, melyre Isten hív meg minden embert, s amelyet mindenkinek saját magában kell elkezdenie.
Forrás: Szűz Mária Lovagja, 2022/2. évf., 9. szám
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
