Fotó: SITA

A választási kampány hevében a pártok valóságos ötletbörzét tartanak annak érdekében, hogy minél több szavazatot szerezzenek. Ilyenkor kerülnek a látókörükbe a máskor háttérbe szoruló nemzeti kisebbségek is. Így van ezzel az SaS is, mely nemzeti kisebbségekről szóló törvényt szorgalmaz, ebben definiálná a nemzeti kisebbségek fogalmát, valamint azt, hogy milyen jogok illetik meg a kisebbségeket, továbbá meghatározná azok betartásának intézményes garanciáit is.

A liberálisok nemzeti kisebbségi hivatal létrehozását tervezik, mellyel kapcsolatban szerdai sajtótájékoztatójukon a Külföldön Élő Szlovákok Hivatalának elnöke, Milan Ján Pilip elmondta, hogy az SaS lényegében nem új hivatalt hozna létre, mivel ilyen hivatal már létezik. A kisebbségi kormánybiztos hivataláról van szó, mely a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának része.

„Ki akarjuk vonni ebből a szerkezeti egységből és önállóvá tenni, csak transzformálni szeretnénk azt, ami már létezik“ – mondta Pilip. A törvényben meg akarják határozni a nemzeti kisebbségek tanácsát is. „Létezik nemzeti kisebbségi és etnikai bizottság, mely a kormánybizottság tanácsadói szerve, ez pedig a kormányé. Ezt a bizottságot akarjuk önálló tanáccsá alakítani, mely közvetlenül a kormány tanácsadói szerve lesz“ – magyarázta.

Az iskolaügy témájának tekintetében az SaS ki akarja alakítani a nemzeti kisebbségekre alapozó párhuzamos körzeti rendszert és elfogadtatni számukra a szlovák nyelv idegen nyelvként való oktatását. „Főleg a magyar és roma kisebbségre jellemző, hogy a gyerekek otthon csak a nyelvükön beszélnek.

Esetükben indokolt a szlovák nyelv idegen nyelvként történő oktatása“ – tette hozzá.

Az SaS listáján induló Ravasz Ábel a sajtótájékoztatón a kisebbségi kultúra finanszírozásáról szólt, kifejtve, hogy 2017-től működik a kisebbségi kultúrák támogatását célzó alap, mely lehetővé teszi a kisebbségek számára, hogy önállóan döntsenek arról, mire használják az állam által a kultúrájuk fejlesztésére nyújtott forrásokat. Ravasz szerint az alap működése az utóbbi években romlott, a folyamatok lassúk,

a kisebbségi szervezetek nehezményezik, hogy a pénz késve, vagy egyáltalán nem érkezik meg.

„Előkészítettem egy változtatási javaslatot, mellyel kiküszöbölhetők ezek a hiányosságok és újra hatékonnyá tehető az alap működése. Az alap tekintetében két nemzeti kisebbség ügyével is foglalkozni kell, melyek egyáltalán nem vagy csak részben vannak elismerve – konkrétan a vietnámiakról és a gorálokról van szó“ – fejtette ki Ravasz, hozzátéve, hogy az SaS szorgalmazni fogja a kettős állampolgárság elismerését is.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)