A flamenco tánc igen nagy népszerűségre tett szert kicsiny hazánkban: átnézve az augusztus-szeptemberi műsorkínálatot, nagyon sok program kötődik e nemes tánchoz. Honlapokon flamencotanfolyamokat hirdetnek kezdőknek és haladóknak. A kurzuson a karmozgást, a tapsot és a kopogást egyaránt elsajátíthatja a betérő.
Az árakat szemlélve mélyre kell nyúlnia a zsebébe annak, akit tudásvágy hajt. Mi is a flamenco? A Hagyományok Házában márciusban mutatták be a Compañía Flamenca de Sevilla Flamenco színei című előadást, a társulat beharangozójából idézek: „Tűz – Víz. Fekete – Fehér. Szeszélyes vagy kiszámítható? Büszke, harcos vagy elegánsan kimért? De lehet lágyan kecses és nőies vagy szenvedélyesen hódító. Melyik vagyok Én? Melyik vagy Te? Állandóság vagy változás? Vagy még inkább – állandó változás? Érzéki vörös vagy szégyenlős pír pirosa? Ábrándos, szentimentális, barangoló zöld? Végtelen kék vagy romantikus lila? A flamenco színei című előadás megadja a válaszokat! Egyszerre dobban láb és szív. Kitárul torok és tudat. Ereidben lüktet, csontig hatol a zene. Lágyan körbefon, elcsavarja fejed, majd hirtelen szívedbe döfi tőrét. Ez a flamenco! Tele fájdalommal, büszkeséggel, szabadságvággyal, az élet keserű szeretetével.”
Valóban, a tragédia és az élet szeretete ötvöződik a táncban. A XVIII. században Andalúziában keletkezett a cigány lakosság körében, s egyesek szerint mozgáselemeit Indiából hozta magával a vándorló népcsoport.
Mindenesetre a dél-spanyol tánc hazájában páratlan népszerűségre tett szert, s szeretete később az egész világon elterjedt. Jellemző, hogy az említett előadás szólótáncosa Pirók Zsófia volt, aki a tánc fővárosaiban szívta magába a flamenco szeretetét, s ennek nyomán vált itthon terjesztőjévé.
2011-ben Spanyolországban forgattunk egy filmet. Sevillában mulatóhelyeken készítettünk anyagot a flamencóról, Granadában a gyönyörű műemlékek után az éjszakai életbe is belevetettük magunkat. A tavernasoron egymást érték a szórakozóhelyek, amikben autentikus flamencót táncoltak. Az előre lefoglalt kocsmába alig férünk be, az operatőr vért izzadt munkája közben. Elkezdődött a csoda: a flamencomozdulatok utaltak a kecses madárra, a szólótáncosnak gitárkíséret, ütemes taps és ének dukált. Az évszázados fülbemászó zene, a kasztanyetta csattogása ugyanúgy megmarad a vendég emlékezetében, mint az ódon falak látványa, az egykori varázslatos kultúra hangulata.
Amikor elfogyott a levegő, a taverna melletti kis nyitott (levegősebb) helyiségben húztam meg magam. Néha táncosok érkeztek, akik vörös fejüket, izzadt arcukat legyezővel hűtötték, láthatóan nagyon fáradtak voltak. Utána megjelent egy-két alak, aki az újabb fellépési helyre vezényelte a sokszínű ruhába öltözött művészeket.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
