Az 1083-as esztendőben Székesfehérváron két szentté avatási ünnepség történt, amikor I. László (1077-1095) kezdeményezésére István király földi maradványait oltárra emelték, melyet két és fél hónappal később követte fia, Imre herceg szentté avatása.
Imre hercegről, a magyar trón örököséről november 5-én emlékezik meg a katolikus egyház. A királyi trón várományosának rövid élet jutott osztályrészül. Valószínűleg 1000 és 1007 között született Székesfehérváron, a székesfehérvári ferences templom és a rendház helyén korábban állt királyi palotában István király és Gizella királyné házasságából.
Életéről keveset tudhatunk. Anyai nagybátyjáról, II. Henrik német-római császárról nevezték el. A Hahóti-kódex és Pray-kódex Hencirus Emericus néven említi őt. Kódexek és krónikák mesélik el életét, melyek főleg legendákon alapulnak.
Bizonyos, hogy az első magyar királyi pár egyedüli felnőttkort ért fia volt.
Nagy gondot fordítottak nevelésére, így hét éven keresztül Gellért püspök tanította. Elvégezte a kor legmagasabb iskolai fokozatait, melyre egy uralkodónak szüksége lehet.
Ismerte a triviumot, a szöveg és szólás értést, valamint a quadriviumot, a számok tudományát. Tizenöt éves lehetett, mikor apja mellé került, aki beavatta őt az uralkodás és a hadvezetés rejtelmeibe. Imre herceg haláláig tudatosan készült az uralkodásra.
Jellemrajzát leginkább a Képes Krónika kódexe tárja elénk. Az 1358-ban írt és szerkesztett ősszöveg a XI–XII. századból maradt fenn és a mára már elenyészett geszták hagyatékát is megőrzi, melyben egy mélyen vallásos, ám a világi uralkodásra felkészített trónörökös portréjával találkozunk:
„Szent István király elgondolta és szilárdan elhatározta, hogy a világi dicsőség minden fényűzésétől elfordul, és a földi ország fejékét letéve egyedül Isten szolgálatának szenteli magát, a külső gondoktól megszabadulva nyugodt békében szemlélődő életet él, úgy rendelkezett, hogy a királyi felség koronáját fiának, az isteni rendelés folytán a szent erkölcsökre kitanított Imre hercegnek adja majd. Szent Imre kora ifjúságának virágjában volt ugyanis, az isteni ajándék a közönséges emberi természet fölé emelte, igazság, bölcsesség, bátorság, mérséklet, okosság, tudás, szelídség, irgalom, jóság, bőkezűség, alázat és türelem, valamint további vallásbeli és közéleti erények ékesítették apjához, Szent Istvánhoz hasonlóan. Mikor pedig a szentséges atya az ügyek vitelének és az ország kormányzásának gondját szentséges fiára akarta bízni, Szent Imre herceget hirtelen halál ragadta el.”
Az ifjú herceg 1031. szeptember 2-án, egy vadkanvadászaton vett részt, ahol a Krónika szerint egy feldühödött vadkan halálra sebezte. A baleset gyászba borította az esztergomi királyi udvart és az egész országot. István nehéz helyzetbe került, hisz egyetlen gyermeke sem maradt életben.
Sík Sándor papköltő, irodalom tanár 1936-ban így emlékezett a királyi hercegről:
„Nem elég éppen csakhogy kereszténynek lenni. Szent István életének nagy prédikációja: magyarság annyi, mint kereszténység. Szent Imre hozzáteszi: kereszténység annyi, mint hősiesség. A szentistváni ideál virága, koronája, betetőzője a Szent Imre-ideál, ez az, amit megmutatott nekünk győzelmes erővel Imre. Ez az a tűz, amit meggyújtott, ez a hajnali csillag: a születő haza tündöklő csillaga.”
– írja Sík, majd így fejezi be mondandóját, mely közel száz esztendő távlatából is megszívlelendő üzenet:
„Ezt jelenti Szent Imre nagy felkiáltójele a magyar történelem kezdetén. Magyar, légy keresztény! – mondja Szent István. Magyar, légy hős! – kiáltja Imre. Istenem, kell-e nekünk valami éppen ma égetőbben, mint ez a lelkület! A hősi ideálról lemondó világ a romlás felé hanyatlik, a pusztulás útálatossága mindenfelé. Jobbra is, balra is, mindenfelé új világok csiráznak, új kísérletek próbálkoznak, kikezdések indulnak, – nem mind a mi eszméink, nem a mi ideáljaink szerint, de mégis, lehetetlen meg nem látnunk itt is, ott is egy új heroizmus feltörését. Államok, népek, eszmék roppant áldozatokat kívánnak híveiktől, kemény, fegyelmezett életet írnak elő, igénytelenséget, hősiességet követelnek. Férfiak, nők, ifjak százezrei és milliói talán nem is tudják, hogy miért teszik, talán vak tömegerők dolgoznak bennük, talán félre is vannak vezetve, talán nem is alkotásra, hanem rombolásra használják fel rövidlátó hősiességüket, – de mégis: vállalják a nagy áldozatot. És ez a hősies vállalás óriási erő. Fel van téve a nagy kérdés hazánk számára is: ebben az omladozó, de újjászületni készülő világban lesz-e hely számunkra, lesz-e bennünk is hősies lélek, kultúrateremtő áldozatok vállalására?
Nekünk eszmékért nem kell idegenekhez fordulnunk: tisztán áll előttünk Szent István útmutatása. De lendületre, hősiességre, új vérre van szükségünk: heroikus nemzedékre. Vagy felfakad bennünk is a heroizmus forrása, vagy megértünk a pusztulásra. Ma már nem elég Szent Istvánt megérteni; az ő követéséből megszületett Magyarország, – de újjászületni a Szent Imre-ideálból fog! Szent Imre szelleme, teremtő nyugtalanság szelleme, szabadság szelleme, szolgálat szelleme, heroizmus lelke, jöjjön el a te Magyarországod!”
– írta Sík Sándor a Szent magyarság című munkájában.
Forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár, Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont, Wikipédia
(Berényi Kornélia)
