„És ki lehetne fényesebb Máriánál?” – fogalmazott egyik elmélkedésében XVI. Benedek pápa a Szeplőtelen Fogantatás ünnepéről, majd így folytatta: „Isten kegyelme magához ölelte azt a teremtményt, akit Jézus anyjának szánt, megmentve őt az áteredő bűntől.”
A katolikus egyház a XIII. századtól megemlékezik Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról. Az ünnep teológiai megalapozásában nagy szerepe volt a hétszáz éve elhunyt Boldog Duns Scotus (1266-1308) ferences szerzetesnek.
A Pray-kódex tanúsága szerint keleti közvetítéssel az ünnep már a XII. században Magyarországra érkezett és jeles ünnepként örökíti meg.
Ekkoriban a Szeplőtelen Szűz tisztelete a magyarság jellemzője volt. A szeplőtelen fogantatás dogmáját ugyanakkor csak 1854-ben hirdette ki IX. Piusz pápa. Ez nem csupán azt jelenti, hogy Jézus halálának érdeméből Isten megőrizte Máriát az eredeti bűntől, hanem azt is, hogy az első emberpárnak adott üzenet szavai – az asszony szülötte eltapossa az őskígyó fejét – Szűz Mária közreműködésével teljesednek be.
Négy évvel a dogma kihirdetését követően, 1858. február 11-e és július 16-a között, a dél-franciaországi Lourdes-ban a Szent Szűz tizennyolc alkalommal megjelent egy egyszerű, szegény parasztlánynak, Soubirous Bernadette-nek, akit ő „ragyogó fényességű hölgynek” nevezett, és aki neki így mutatkozott be:
„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” (Que soy era Immaculada Concepcion).
V. Molnár József (1930-2022) néprajz- és néplélekkutató így vall az adventi időszakra eső jeles nap kapcsán: „December 8-a legnagyobb Mária-ünnepek egyike: Máriát kiválasztottsága következtében nem terhelte az eredeti bűn, mint az összes többi embert.
Máriában újból megjelent a földön a bűntelen ember, akiben Istennek kedve tellett. A magyarság a kereszténység egyik legmisztikusabb ünnepét a legelsők között tartja számon. Ennek oka a Boldogasszony-hitünkben keresendő. Úgy tűnik, a Teremtő bennünket választott ki e titok őrzésére, tőlünk várja a Fény legteljesebb óhajtását, különösképpen a téli napfordulat idején, karácsony előtt.
Ezen a napon – a téli időjárás ellenére is – a hívők elzarándokolnak egyes Mária-kegyhelyekre. Régebben a matyó cselédek, Mezőkövesdről Mátraverebélyig hajadonfővel és gyalog tették meg az utat ezen az ünnepen. A Felvidék magyarjai, az ötvenes évek debrődi Mária-jelenése után, december 8-án, ha nagy hó esett is, évekig körmenet keretében keresték fel a jelenés helyét, a középkori Szent László-templom romjait, ahol a forrásnál Felvidék buzgó népe régi módon, de új hittel szertartást tett” – írta le V. Molnár József a Népi Kalendáriumában.
A Lourdes-ban kialakított jubileumi zarándokösvény négy állomása várja mindazokat, akik Szent Bernadett nyomdokain kívánnak közelebb kerülni a Boldogságos Szűzanyához. Az első emlékhely a plébániatemplom keresztelőkútja, ahol egykor Bernadett a keresztségben részesült. A második állomás a Cachot, az a börtönből átalakított szükséglakás, ahol a Soubirous család – a szülők és a négy gyermek evangéliumi szegénységben élt.
A zarándokösvény harmadik állomása önmagában is három kisebb szakaszból áll: a Szent Mihály-kapu, a Rózsafüzér-bazilika melletti árkádokból kialakított hét szent kapu, valamint a Massabielle-barlang, vagyis a Grotta, ahol százhatvanöt évvel ezelőtt Szűz Mária megjelent Bernadettnek.
A lourdes-i zarándokút negyedik állomása a városi kórház oratóriuma, ahol a jelenések előtt a nevers-i nővérek irányítása mellett kórház és leányiskola működött, itt nevelkedett Bernadett, és e falak között tanulta meg szolgálni a betegeket és a legszegényebbeket.
A jubileumi út a keresztséggel kezdődik, és a szeretetszolgálat gyakorlásával fejeződik be. Minden keresztény életnek ez az útvonala.
A Lourdes-ba érkező zarándokok és gyógyulni vágyók Bernadett nyomait keresik a zarándokúton, és a jelenés üzenetét próbálják megérteni, ahol Bernadett számára édesanyaként jelent meg Mária, melynek fényében felragyogott Isten irgalmas szeretete.
„Bűntelensége nem távolítja el tőlünk Máriát, hanem épp ellenkezőleg: közelebb hozza. Szeplőtelen szíve előtt egyszerűen és őszintén feltárjuk mindazt, amit még szeretteinknek sem mernénk elmondani: gyarlóságainkat, bizonytalanságainkat, legtitkosabb reményeinket, vágyainkat. Szűz Mária anyai szeretete előtt az ember olyannak látja magát, amilyen, és megszületik benne a vágy, hogy megtérjen, és Isten dicsőségére éljen. Mária szeplőtelen lénye kegyelem számunkra, mert annak beteljesedését szemlélhetjük benne, amire valamennyien meghívást kaptunk” – olvasható XVI. Benedek elmélkedésében.
Forrás: Új Ember, Népi Kalendárium
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
