Fizikus barátom szerint az iskolák egyik problémája, hogy minden pedagógus azt hiszi, hogy az ő tantárgya a legfontosabb. Közben megfeledkezik arról, hogy a legfontosabb a fizika!
Ez vicc volt, viszont az nem vicc, inkább szomorú, hogy az oktatási tárcát már több, mint három évtizede olyan politikusok irányítják, akik nem a pedagógustársadalomból érkeztek. Márpedig a vezetéselmélet guruinak egyik alapvető tézise – és ezt minden tanfolyamon hangoztatják is –, hogy a vezető nem irányíthat olyan területet, amit maga sohasem művelt. Lehet az illető képzett menedzser, de hogyan irányíthat olyan tevékenységet, amihez nem ért?!
A bársonyos forradalom után a jelenlegi miniszter sorrendben a huszonharmadik. Ez valószínűleg Guinness-rekordnak számít. De közülük hányan érkeztek a közoktatásból?
A napokban nyilvánosságra kerültek a nemzetközi PISA-felmérések eredményei. És a tanulság? Tanulóink több mint 35%-a nem érti az elolvasott szöveget. De akkor hogyan lenne képes megérteni a fizikát, matematikát, stb.? Matematikából az eredmények még ennél is gyengébbek, és ami elkeserítő, fokozatosan romló tendenciát mutatnak a háromévenként megszervezett felméréseken.
A miniszter szerint ez „katasztrófa”! És igaza van, de már kezd unalmassá válni, hogy mások is hasonlóan vélekednek, mégsem történik semmi. És attól félek, hogy ez most is így lesz!
A problémát valószínűleg érzékelik, de fogalmuk sincs, hol kellene elkezdeni a változtatást.
Fél évszázados pedagógiai tevékenységem tapasztalatai alapján úgy gondolom, a pedagógusképzéssel kellene kezdeni, tehát a tanító- és tanárképzésben. Jól felkészült és elhivatott pedagógusok nélkül ugyanis nem lehet jó iskolát csinálni! És nem lehet jó eredményeket sem elérni.
A pedagógiai karokon olyan oktatók készítik fel a leendő tanítókat és tanárokat, akiknek többsége bizony sohasem tanított a közoktatásban. De mit mond a vezetéselmélet egyik alaptézise? Nem készíthet fel egy jövendő pedagógust olyan oktató, aki maga sohasem tanított a közoktatásban, ezért csak hallomásból, esetleg az irodalomból ismeri az alapiskolában és a középiskolában tanító pedagógusok osztálytermi munkáját.
Javasoljuk, hogy az egyetemi oktatói állás meghirdetésekor feltétel legyen a közoktatásban szerzett tapasztalat. Átmeneti megoldásként javasoljuk, hogy a karok oktatói hetente 2-3 óra tanítói munkát vállaljanak, pl. a kar gyakorló iskoláiban.
Szinte hallom az oktatók felháborodását: erre nekünk nincs időnk, hiszen kutatni, publikálni és konferenciákra kell járni stb. Értem, de nem tudom elfogadni, mert ilyen jellegű tapasztalat nélkül semmi sem fog változni a pedagógusképzésben, ezért a közoktatásban sem!
Érdemes megemlíteni azt is, hogy Szlovákia a térség talán egyetlen országa, ahol nincs pedagógiai kutatóintézet. Ha viszont nincs, akkor a pedagógiai karokon kell megszervezni.
Ez lehetőséget adna a módszertani kutatásokra, az eredmények publikálására, és nem utolsósorban a hallgatók kutatásba való bevonására!
Ezzel azt is elérnénk, hogy a diák ne csak „hallgatóként“ üljön az előadásokon, hanem aktív részese legyen az oktatás folyamatának. Így csinálják ezt a gazdaságilag fejlett országokban is.
Elismerem, hogy a felvetett javaslatok megvalósítása rengeteg munkával járna, de a karok oktatói és nem utolsósorban a közoktatásban dolgozó pedagógusok, valamint a tanulók is profitálnának belőle. Egyszóval mindenki jól járna, és valószínűleg a PISA-felmérések eredményei is javulnának.
A pedagógushallgatókkal kapcsolatban pedig el kell mondani, hogy a diploma megszerzése után a fiataloknak alig több mint egyharmada marad a pályán. Valószínűleg azért, mert számukra a cél csak a diploma (akármilyen diploma) megszerzése volt. Talán ez volt a szülők elvárása is.
Bizonyos fokú megoldást jelenthetne, ha a felvételi vizsgákon az egyetem a motivációs beszélgetésekre összpontosítana. Azt igyekezne kideríteni, hogy a diák miért ezt az intézményt választotta? Mi ösztönzi őt arra, hogy pedagógus legyen? Milyen motivációval rendelkezik?
(Albert Sándor/Felvidék.ma)
