Illusztráció (Fotó: TASR)

Az önálló Szlovákia létrejötte óta eddigi legnagyobb tiltakozásukat tartják a szlovákiai gazdák február 22-én, összesen 37 helyszínen. A városokat és a határátkelőhelyeket traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek foglalják el. Egyes helyszíneken a szlovákiai gazdákhoz csatlakoznak cseh, lengyel és magyar társaik is, hiszen az európai uniós szabályozás elleni összeurópai jellegű tiltakozás zajlik.

Csütörtökön 4 ezer gazda vonul utcára 2200 munkagéppel, hogy követeléseiket kifejezésre juttassák. Kevesebb bürokráciát, a zöldcélok velük történő megvitatását, a más országokkal folytatott kereskedelmi feltételek megoldását és a tavalyi évre szóló közvetlen kifizetések folyósítását követelik. „A követelések összhangban vannak a V4 tagországai által támasztott elvárásokkal, melyekhez csatlakozni fog Litvánia és Lettország, illetve már csatlakozott Bulgária és Románia”  – tájékoztatott a tiltakozó gazdák nevében Andrej Gajdoš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara alelnöke.

A gazdák túlságosan bonyolultnak tartják a Brüsszel által megszabott feltételeket, annyira, hogy sokan felhagynak a mezőgazdasági tevékenységgel, amennyiben nem lesznek változások.

Eljöhet az az idő, amikor nem lesz, aki mezőgazdasági tevékenységet folytasson, figyelmeztetnek, mivel munkájukat inkább a túlélésért folytatott harcként jellemzik. Idén semmilyen fejlesztésre, új gépek vásárlására nem nyílik lehetőségük, ellehetetleníti őket a bürokrácia és a betarthatatlan határidők.

Egyes dél-szlovákiai gazdák nem jutnak el a tüntetésre, mivel most van a halaszthatatlan tavaszi munkák ideje, de mindannyian megegyeznek abban, hogy rendkívül komoly problémákkal kell szembesülniük az alapfizetések, a támogatási rendszer új feltételei, terményeik alacsony ára és a behozatal miatti gyér kereslet miatt.

A szlovákiai gazdák öt szervezete már hétfőn is tartott egy tiltakozó akciót, a csütörtöki tiltakozást pedig a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara szervezi.

Közös tiltakozást viszont nem terveznek annak ellenére sem, hogy legalább három pontban megegyeznek a követeléseik és hasonlók a transzparenseik is, mivel a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetségének elnöke szerint attól tartanak, hogy a mostani tiltakozás politikai jelleget ölt. Ráadásul megosztotta őket a mezőgazdasági miniszter kijelentése is, aki a hétfőit megtévedt tiltakozásnak nevezte, a csütörtökön tartandó viszont üdvözölte.
A Szlovákia története eddigi legnagyobb tiltakozó akciójának szervezője azonban azt állítja, hogy nem hívták meg őt. „Lehet, hogy a gazdák botokat ragadnak és elkergetik“ – tette hozzá  Emil Macho, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke.

A rendőrség a csütörtöki tüntetéssel összefüggésben a forgalom több helyen történő korlátozására hívta fel a figyelmet.

Rimaszombatban például a csütörtökre bejelentett tüntetés kapcsán várhatóan közel 80 traktor és egyéb mezőgazdasági gépjármű foglalja majd el az utakat, a rendőrség ezért biztonsági intézkedéseket léptet életbe. A tüntetés 10 órakor veszi kezdetét a Kassai utcán, ahonnan a Temető, majd a Szövetkezeti utcán át a Kishont utca irányába tart a menet, ahol körülbelül egy órát tartózkodnak majd a tiltakozók. Ezt követően kivonulnak a városból az I/16-os úton, majd onnan visszamennek a kiindulási pontra. A tiltakozó akció várhatóan 15 óráig tart. A forgalmat rendőrök irányítják.

Az alábbi térképen láthatóak a gazdatüntetések helyszínei.


(NZS/Felvidék.ma/noviny.sk)