Kossuth Lajos államférfi, a nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem legnagyobb alakja az olaszországi Turinban, 1894. március 20-án hunyt el, 130 évvel ezelőtt.
„Édes szép hazánkra nehéz bánat borult, kedves gyermekeim! Meghalt Kossuth Lajos. Fekete zászló leng, lobog minden házon nagy Magyarországon” – írta a korabeli Az Én Ujságom gyermeklapjában Pósa Lajos.
Az 1894. április 1-én megjelent lapszámban a gyermekek szelíd szavú költője kifejti, hogy Kossuth volt a magyar nép apja, szabadság vezére, sötét éjszakákban tündöklő csillagunk.
„Mikor az ő szava zengett a hazában, hulltak a bilincsek. Kigyulladt minden szív, megmozdult minden kar. Dalolva mentek el a csatát tüzébe galambősz öregek, zsönge arcú ifjak, a nemzet virágai. Apa a fiával, testvér, a testvérrel. Trombitaharsogás, pezsgú dobszó mellett, kardok csattogása, ágyúbömbölés közt győzelmesen vitték a zászlót előre. Hullott az ellenség, hullt a magyar vér is, pirosra festette a harcok mezejét” – írta a gyerekeknek Pósa Lajos.
Pósa leszögezte, hogy a hulló magyar vérből a magyar szabadság piros rózsafája fakadt, de ez az illatos virág nem sokáig virult, a romboló szél letördelte ágát.
Majd úgy folytatta megemlékező sorait, Kossuth elment bujdosónak, vissza se jött többé.
„Hiába hívtuk sok szomorú dalban. A ciprusok között zokogta fájdalmát. Szép Olaszországból, Turin városából küldözgette hozzánk szívtépő keservét. Olvastuk, olvastuk a sok szép levelet egy félszázadon át. Minden egyes levél szabadság levele” – írta Pósa Lajos, végül ezt kívánta a gyerekeknek:
„Nőjjetek, nőjjetek, kedves gyermekeim! Majd megtanuljátok, ki volt Kossuth Lajos!”
Pósa Lajos és Gárdonyi Géza szintén Az Én Ujságomban verset is közölt a szomorú alkalomból.
Pósa Lajos: Kossuth Lajos
Hajtsátok meg a lobogót!
Zokogjatok egy dalt!
Húzzátok meg a harangot!
Kossuth Lajos meghalt!
Fekete gyász borítsa be
Az egész országot!
Kossuth Lajos dicső lelke
Az egekbe szállott.
Fényes csillag lett belőle,
Átragyog a gyászon.
Azért szállott föl az égbe,
Hogy reánk vigyázzon.
Némuljon el minden lárma,
Csak az égre nézzünk…
Az a csillag, fényes csillag
Imádkozik értünk.
Gárdonyi Géza: Kossuth Lajos neve
Tudjátok-e, mi a Kossuth Lajos neve?
Fényes, drága zászló, örök szent ereklye.
Pirosra van festve apáink vérével,
Zöldre meghímezve reményünk selymével,
S a mi rajta fehér, az a becsületünk.
És a becsületünk, az a mi életünk.
Tudjátok-e, mi a Kossuth Lajos neve?
A magyar nemzetnek szabadságlevele.
A saját kezével írta Isten abba,
Hogy még sok ezer év szálljon a magyarra,
S láncot ne merjenek tenni a nyakára,
Mert a mi hazánk a szabadság hazája.
Ezen verssorokkal emlékeztek meg Pósa Lajos szülőfalujában, Nemesradnóton Kossuth Lajosról 2024. március 16-án. A Csemadok Nemesradnóti Alapszervezetének programsorában 2019-től szerepel a Kossuth-nap, különös tekintettel arra, hogy a költő-szerkesztő is mindig kiemelt figyelmet szentelt Kossuthnak.
Az idei megemlékezés mellett volt tojásfestés Benko Tündével, közösségi csigacsináló, házi tyúkhúsleves főzés Dobos Ilonával s az érdeklődők megtekinthették a gyülekezeti ház nagytermében berendezett állandó Pósa Lajos Emlékképtárat is.
Kossuth Lajos haláláról Ruffy Pál Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai című könyvében is megemlékezik. Ezt írja a Bars vármegyei részben:
„Kossuth Lajosnak 1894 márczius 20-ikán bekövetkezett halála a vármegye közönségét megosztatlanul mély gyászba ejtette. A főispán értekezletet hívott egybe, melyen a törvényhatósági bizottság a vármegyének az országos gyászban történendő részvétét megvitatta. Ennek megállapodásait a közgyűlés magáévá teszi és így azokhoz képest Kossuth Lajos emlékét jegyzőkönyvében megörökíti, a nagy halott gyászoló fiaihoz részvétiratot intéz, a dicső halott temetésén a vármegye banderiális zászlaja alatt küldöttségileg megjelenik, a ravatalra koszorut helyez, a nagy hazafinak Budapesten felállítandó szobrára 500 forintot megszavaz, arra a vármegye területén adakozásokat gyűjt, a társtörvényhatóságoknak javaslatba hozza, hogy az eltemettetés költségét a vármegyék viseljék, végre Kossuth Lajos arczképét a vármegye tanácsterme számára megfesteti. Mindezen határozatait a vármegye lelkiismeretesen foganatosította és a nagy halott temetésén a banderiális zászló alatt a vármegye közönségének 100 tagja jelent meg, hogy hódolatát a nagy hazafi emlékezete iránt méltón kifejezze.”
Hasonlatosan mozdult meg az egész ország. A temetésre a vármegyék és városok, falvak képviselői mind elmentek, hogy leróják hálájukat a nemzet újjáteremtője iránt. Pósa Lajos továbbá úgy fogalmaz, hogy
„nincs az a toll, mely le tudná írni, nincs az az ajak, mely el tudná mondani Kossuth Lajos temetését. Halandó ember ilyet még nem látott soha. (…) Gyászlobogó-erdők árnyékában elindult a koporsó. Előtte húsz kocsi koszorú. Félmillió magyar hömölygött utána, mint az óceán.”
Kossuth koporsóját a sírboltban feleségének és leányának koporsója közé bocsátották. Mint azt Pósa bácsi visszaemlékezéséből megtudjuk, Kossuth fiai: Kossuth Ferenc és Kossuth Lajos Tódor szívükhöz szorították a csaták tüzében megtépdesett régi, kopott honvédzászlót, s zokogva csókolták.
„Járjatok ki, kedves gyermekeim, Kossuth Lajos sírjához, borítsátok el virággal, imádkozzatok drága hamvai fölött. Az a sír a hazaszeretet oltára. Az a sír legszentebb hely nagy Magyarországon. Ha jól figyeltek: meghalljátok Kossuthnak még a koporsóból is kitörő szavát: szeressétek a hazát! szeressétek a szabadságot!” – írta Az Én Ujságom hasábjain Pósa Lajos.
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
