Ma az egyházi naptárban a protestáns világban OKULI vasárnapja, a passió időszakának 3. vasárnapja van. Félidőben vagyunk az egész keresztyénség 2024. évi nagyböjti időszakában. Illő és hasznos tehát személyes és közösségi, egyházi és egyházon kívüli spirituális mérleget vonnunk a 294 éves herrnhuti bibliaolvasó kalauz, a Losung segítségével.

Két Ige vezeti gondolatainkat. Az Okuli lényegét kifejező Zsoltárok 25,15. verse: „Szemem állandóan az Úrra néz”, mint személyes létezésünk, életünk megtartójára, Szabadítójára, legfőbb lelki és erkölcsi normánkra. És ha ez a vertikális Krisztus-nézet valóban otthon van nálunk hit által a szívünkben, belső iránytűként, akkor a horizontális felismerés, megismerés, önismereti, felszabadító ismeret is megszületik:

„Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer” (Példabeszédek 28,13).

Felfelé tekintés és kitakart szív – ez a nagyböjti spirituális totalitás, a gyógyító gyakorlat egyszerű módszertana. És miért a címben használt bojkott szó? Jelentéstartalma miatt, ami kirekesztést, kizárást, kiközösítést jelent. Szótári értelmezése:

„a bojkott a kapcsolatok teljes megszakítása valamely csoport által a megcélzott személlyel, csoporttal, szervezettel; valaminek többek, jellemzően a szélesebb közönség által összehangolt módon történő visszautasítása, általában a helytelenítés kifejezésére, vagy bizonyos magatartás kierőszakolására. Tipikusan gazdasági egységgel szembeni nyomás kifejtését célozza”.

Nem nehéz belátnunk, hogy a keresztyén életgyakorlatban kulcsfontosságú a bojkott helyes gyakorlása, ami kizárólag és egyértelműen a bűnnek, s nem egymásnak, a másik kegyességi csoportnak vagy felekezetnek, vagy a szekuláris világnak a kirekesztését jelenti.
Ha a bojkott-mérlegen mérjük meg a nagyböjt eddigi hozamát, vajon hogyan állunk coram Deo, Isten színe előtt?

Gyorsmérleg egyházi, személyes bojkott gyakorlatunkból

Az Úr Jézusnak is megvolt a maga böjti bojkottja. Amikor a Lélek kivezette a pusztába, hogy ott megvívja szellemi és igei küzdelmét a Sátánnal, ószövetségi bibliai érveléssel, akkor mondta ki ezt az egyetlen jótékonyan kirekesztő, kiközösítő, kizáró mondatot: „Távozz tőlem Sátán – hüpage szataná – Vade Satana” (Máté 4,10). Rögtön felmerül a kérdés: hányszor éreztük idáig e böjti időben, hogy valóban gonosz, megosztó, bajkeverő, megejtő féligazságokkal, azaz teljes hazugságokkal settenkedett be közénk a Kísértő? Egészen konkrét esetekben?!

A nagy bajkeverő az egyetlen, keresztyén hittel és erkölcsi mérlegeléssel legitimnek mondott, s az ellene irányuló Sátán-tagadást hányszor erőtlenítette meg az életünkben?

Hogy ne tudjunk feltekinteni az Úrra, mert szemünket szinte lefogta a fáradság, a lelki apátia, és olyan dolgokra irányította tekintetünket, melyek zűrzavarosak, kegyetlenek, fájdalmasak vagy éppen tized, huszadrangúak? Mert ebben nagymester a világ Fejedelme. Vagy: hányszor tekerte el lelki éberségünket, hogy ne jussunk el a Példabeszédek megtisztító bűnismeretéig, lekicsinyítve minden vétket, mintha meg sem történtek volna? Ez a könnyelmű önmentegetés, minduntalan önigazolás csapdája, amibe igen gyakran belesétálunk. A tetteink súlyát relativizáló, pehelykönnyűvé maszatoló, ellenünkre pillanatnyi felmentéseket kínáló nagy Rászedő kínálta lejtmenet hipnózisa ez.

Mennyire van jelen szakrális bűnökkel, vétkekkel egyházunkban a bojkott-törő nagy hitető? Amikor látszólag kicsiny dolgokban jut világuralomra és rombolja belülről az egyház, a gyülekezetek, a lelkészek, presbiterek, egyházi elöljárók, saját magunk hitelességét?

Mert pontosan a kicsiny, alig feltűnő dolgokkal kezdi, folytatja, és a sok kicsi sokra megy elve szerint egyszer csak egész bűnszemétdombot borít ránk, közösségeinkre. Mert nagy és pozitív dolgokra képtelen, kiéli hát magát a rombolásban.

Például amikor a legjelentéktelenebb kommunikációs kapcsolattartásba, a levelezésbe lopja bele a kirekesztés, a bojkott konkolyát. Amikor önmagáról elfordítja tekintetünket, s belopakodik az anyaszentegyházba. Az Isten és Urunk Jézus Krisztus létcsodákat teremtő és új hitbeli létformákkal megajándékozó kegyelmét próbálja kikezdeni, ami különféle kegyességi irányzatokat hozott létre a keresztyénség és a világ meggazdagítására, s ezeket szembefordítja egymással. Olyannyira képes ezt az eredetileg ellene irányuló egyetlen legitim kirekesztést, bojkottot közénk hinteni, hogy olykor még szembe is fordít minket egymással, latens rivalizálást támaszt a kegyességi csoportok között. Gyakran megrontja a testvéri kapcsolatépítést, ami fájó módon levelek meg nem válaszolásában, a másik csoport tagjairól terjesztett alaptalan pletykákban triumfál. Mennyire voltunk képesek ezekkel a nagyon kisszerű szakrális vétkekkel, bűnökkel szembenézni? Isten tágszívűsége közben szűkkeblűségünk torzulásaival szembesülni, s azokat kitakarni Urunk gyógyító kése előtt?

Ti nem, s akkor mások sem? Az üdvös bojkott

Évtizedeken át elevenen tartotta elém a Szentlélek Lukács evangéliumában Urunknak azt az Igéjét, amiről alig hallottam az elmúlt 52 évben írni, prédikálni:

„Bizony mondom néktek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek… elvettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentetek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni” (Luk 11,51-52).

Hatalmas gravitációja van az Igének. Micsoda képmutatást leplez le az Ő szava! Vannak, akik megismerték a legnagyobb titkokat, amelyeket Istenünk és Krisztusunk kijelentett, de maguk mégsem lettek igazán a megismert Úr követőivé, hanem azokat is megakadályozták, akik vágyódtak Hozzá, hogy bejussanak az Ő Országba. Súlyos, nagyon súlyos látlelet. Nincs senki, aki ennek az Igének a mérlegén ne találtatna könnyűnek. Hányan nem jutottak közelebb Jézushoz – miattam, miattad, miattunk? Evangéliumi énekünkben gyakran énekeljük:

Ő visszajön, Sion, előbb mint véled,
Felfedi titkát minden szív előtt.
Egy lélekért se érjen vádja téged,
Hogy temiattad nem látta meg Őt.

Minden lelkésznek, minden keresztyénnek, még a legkegyesebbnek is van az emlékezetében olyan pillanat, személy, aki őmiatta nem látta meg Jézust. Nemde éppen az ilyen elfordító, elidegenítő mozzanatokat kellene bojkottálnunk böjti felismerésként hívő életünkben, s bűnbánattal még a kísértését is kiradíroznunk az életünkből? A mélyponton, amikor a tékozló fiút, meg az atyai háztól távoli vidék embereit semmi sem emlékeztette a lerongyolódott fiú magas indulására, a gazdag és boldogító atyai házra, ő megtalálta a vertikális és horizontális bojkott egyetlen legitim mondatát:

„Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (Lukács 15,17-19).

Íme, az üdvös bojkott! Leleplezni, kimondani a bojkottálandó bűnt: vétkeztem az ég ellen és teellened. bojkottálni az Istennel szembeni és a szülővel, családdal, testvérrel, felebaráttal szembeni bűnt. Ez minden gyógyulás kezdete, a jó bojkott. Legyen része ebből minél többünknek, hogy egy lélekért se érjen vádja minket!

Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma