Mára kiderült, hogy H. Belloc múlt századi angol-francia író szellemes mondása sem áll meg: „A hit Európa, és Európa a hit”. Afrikában és Kína egyes részein jobban „dübörög”, lelkesít és gyógyít a keresztyénség, mint valaha az öreg kontinensen. 2030-ra csak a „fekete” kontinensen eléri az új-protestánsok száma az 1 milliárdot.
Az Európa lelki tengelyét alkotó keresztyénség nagy spirituális korszaka 1600 éven át tartott, Antiochia és Alexandria, Konstantinápoly és Róma hatalmas szellemíveket építő gondolkodóival, Augustinusszal, Tertullianusszal, Aquinói Tamással. Spirituális zenitje pedig a reformációban következett be. Luther, Kálvin, Zwingli és mások szellemi-lelki forradalmi pezsgést jelentő munkásságával. Aztán a lelki forradalmat felváltotta a szürke ipari forradalom, majd napjainkban a kiszámíthatatlan digitális forradalom. Kísérője a kultúrák nem ritkán véres harca, a Mesterséges Intelligencia lassanként követhetetlen észjárása.
A minden vagy semmi hamletinél is végzetesebb dilemmája szinte beköltözött lelki zsigereinkbe.
Lényegi e kérdés: örökségből, hagyományból, hagyatékból, múlt hitbeli és kulturális, egyházi, teológiai, morális, politikai mintáiból, eredményeiből élünk, azaz múlt-determináltak vagyunk-e? Vagy reményből, hitből, ami a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés (Zsid 11,1) értelmében jövő-determinált?
S csak midőn a végidőbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk
– hogy nem hittünk, Uram, néked…
Petőfi parafrázis (BL)
Vissza a jövőbe – mert az Eljövendő eljött
Vissza a jövőbe – ha mélyebben belegondolunk, erről szól az ószövetségi nép története, erről szól Krisztus egyházának a története. A választott nép, a testi és az egyház népe, a lelki Izrael idejekorán tanítást kapott arról, hogy a hazáról jövőidejű elgondolásuk legyen. Ha „arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni”. Így feszül egymásnak a múlt-haza és a jövendő-haza/a földi- és a mennyei haza bibliai szemléletének minőségi különbsége! Majd ezt olvassuk: „Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után” (Zsid 11,14-16).
„Nincsen itten maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14).
Az eljövendőt itt személyes utalásnak is tekinthetjük, az Eljövendő Eljöttre, a feltámadott Krisztusra mutatva. Szemléletformálóan, világban betöltött helyünket határozza meg, hogy Tőle függ-e az életünk, a gondolkodásunk, hitünk, a reformátori solus Christus – egyedül Krisztus értelmében. Vagy a régmúlt, az elmúlt, az emberi, még ha mégoly keresztyén függősségek tartanak befolyásuk alatt? Vajon napi történés-e, hogy imában, Igében, Szentlélek-vezette módon folyamatosan visszamegyünk a jövendőbe, az elé, Aki Eljövendő? Itt és most, nem csak a világ végén vagy az idők teljességében, hanem a következő percben, órában, napon, évben, évszázadban?
Hiszen folyamatos Adventus Dominiben, az Úr jövetelében élünk.
Ez a felhangolt, felrangosított, minőségi adventi várás határozza-e meg jövőszemléletünket és jelenünket? A hitbeli nem és igen küzdelméből mindinkább a Krisztusra mondott feltétlen igen? Igen mindarra, amit Ő hoz? Mindazon közben, amit az ember és az emberiség készít földi útitársainak. A végidő jelei közben az Eljövendő folyamatos mozgásban van felénk, egyháza, választottai, teremtett világa felé. Ez az Isten-mozgás átüti az olykor borzalmas jelen és még sötétebb, ember fabrikálta jövő, vagy a Mesterséges Intelligencia által variált holnap kétes világosságát. A szívünkben felkelő Hajlnalcsillagra feltekintve áttör-e, áthatol-e tekintetünk a végidő jeleinek sötét felhőin? Azokon, melyekről Máté ír: amikor megsokasodik a gonoszság és a szeretet sokakban meghidegül, amikor hallanunk kell háborúkról, földrengésekről, éhínségekről, nemzet nemzet elleni háborújáról (24,6-12).
De mindennek meg kell lennie, s ez még csak a végidő kezdete. Ebben a rettentő drámában mindvégig ott húzódik, szól dolcissime az Eljövendő szelíd, gyengéd szava és pásztori hangja.
Aki pedig az Ő jöveteléből él – személyes, hitbeli, történelmi-felekezeti, az Ige és az úrvacsora, a keresztség jegyeiben megmutatkozó, kinyilvánuló Szentlelke erejéből -, az valóban nem a múltból, emberi hagyományokból él. Még csak nem is a reformációban a lelkiség zenitjére jutott eredményekből, hanem annak szilárd, jövőidejű Krisztus-többletéből, amiről Máté ír:
„Isten országának az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég” (Mát 24,14).
Üzenetek, jelek a jövőből – színvallás a kínpadok elkerüléséért
A mártír-lelkész D. Bonhoeffer szerint a pokoli viszonyok közötti etikus élet szikla alapját az határozza meg, hogy ha a végső dolgok, az üdvösség, élet-halál, jövendő kérdései elrendeződnek, akkor ezáltal az előzetes dolgok, az élet mindennapi dolgai is helyükre kerülnek. A holland református filozófus, H. Dooyeweerd Nyugat kultúráját pedig három komponensűként ábrázolta. Összevegyülnek benne a pogányság, az elvilágiasodás és a keresztyénség hozadékai. Múltban írt üzenetek a jövőről. Kérdés, mikor, melyik komponens befolyása erősödik fel. Ez jórészt az európai kultúrában élők tudatos döntésétől függ.
A döntésnek, a személyes állásfoglalásnak, színt vallásnak a korszaka jön el. Nem lehet végtelenül sumákolni, álarcosbálba járni az élet valós színpadán.
A kínpadot csak a vállalt igazsággal, a színvallással, a hitvallással lehet elkerülni. A végidőnek a Máté-féle jelei ma is fel-feltűnnek az égen, és a földön, meg az emberi lelkekben. Az elkövetkező digitális évszázadban is ott lesznek e jelek. Például a MI tervezte háborúkban, az emberek szellemi kapacitását messze meghaladó kreativitásban, produktivitásban, ami globális munkanélküliséghez, globális elidegenedéshez, depresszióhoz, az élet értelmének tömeges elvesztéséhez, anyátlan-apátlan tömegekhez vezethet. A homo sapiens globális kríziséhez.
Ebben jelenlegi ismereteink szerint leginkább a homo christianus, a homo adventus lesz képes megmaradás-alternatívát kínálni. Már ha újra és újra megszületnek a krisztusi emberek!
Philip Jenkins teológus 2002-ben megjelent könyvében, A keresztyénség jövője címűben, elemzi a keresztyénség világméretű helyzetének alakulását a 21. században. Külön részt szentel ennek a témának: Vissza a jövőbe. Figyelmeztet: „A keresztyénségen belüli számszerű változások igencsak szembetűnőek – a számok globális üzenetei a világkeresztyénségről”. (Erről egy későbbi cikk is szól majd oldalunkon). „A demográfiai és földrajzi hangsúly-eltolódásokon túl legalább ennyire fontos a sokféle teológiai és a mindennapi keresztyén életet érintő változások újragondolása”. Azaz a jövőidejű, az Eljövendő és a pneumatikusan, Lélekben folyamatosan érkező, mozgásban lévő Krisztust az emberi létezés középpontjaként, tengelyeként látni és láttatni. Minden szinten: a történelemben, a világ, az egyházak, az ember- és életszemlélet egészében és részleteiben.
Harvey Cox évtizedekkel ezelőtt megjelent prófétai könyvének címe: Fire from Heaven – Tűz a mennyből szól arról, mit is jelent az, ha visszamegyünk a jövőbe. Ha a Jézus mennybemenetele utáni világkorszakban nem a földi történelem logikája egyedüli iránytűnk, hanem a mennyei világ törvényei, csodái, tüze, Isten mindenben igazságra vezető Lelke és értékrendje – akkor ez visz tovább.
Mert „akié a Fiú, azé az élet. Akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg benne” (1János 5,12) a jövőidejű jelen meghatározó személyes Igéje.
De nem csak a személyes jövő esélyeit tárja ez elénk. Gyülekezeti, egyházi, felekezeti, ökumenikus, a világkeresztyénség, sőt az emberi fennmaradás szempontjából is szívdobbanás-értékű és érvényű kijelentés ez. Ugyanis ahol és akik, akár személyesen, akár szervezetileg, szellemileg, gondolkodásukkal átölelik Jézus Krisztust, mintegy magukba ölelve az Eljövendőt, aki 2000 éve világsorsot fordító módon eljött, megérkezett, azokban az élet működni fog. Rendeltetésszerűen.
Vajon lesz-e képes a mesterséges intelligencia, a digitális világkor technokratáinak serege vagy a technofóbiás szorongó tömeg eljutni az éltető ölelésig? Ez a digitális kor hamleti kérdése.
Ha igen, akkor minden kataklizmás esemény közben éltető tűz fog áradni belénk. Ha nem, Petőfi módosított versüzenete teljesedhet be rajtunk és utódainkon…
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
